Amikor a plafon is leszakad

Leszakad a plafon- ezt a kifejezést akkor szokták használni, ha valakit hazugságon kapnak. Ha akkorát hazudik, hogy azt már a plafon sem bírja. De mi van akkor, ha a szó szoros értelmében leesik a plafon, mire hazaérsz?

Éppen Kecskeméten laktam a sokadik albérletemben, amikor egy csodálatos napon arra értem haza, hogy leszakadt a plafon. Kimentem a bejárati ajtóig, aztán vissza a szobába, hátha csak képzelődtem. (Hiszen a filmekben is lejátszódik a hősnők szeme előtt egy jelenet, aztán csak később derül ki, hogy az nem is történt meg) Persze ez megtörtént. Nem vagyok valami nagy építész vagy kőműves, nem tudom mi miatt történhetett, annyi azért biztos, hogy jó nagy darabok potyogtak. Kb. öt méteres körzetben minden romokban állt.


A kiskutyám akkor éppen a "nagyinál" nyaralt, így az ő élete biztonságban volt, a virágaimé már kevésbé. Letört a levelük, leestek az ablakpárkányról a földre. Ami ennél sokkal mókásabb volt, az az, hogy a földön heverő hatalmas plafondarabokon kívül mindent beborított a fehér por. Nem csak a padlót, de a könyveket, tévét, apró kis díszeket, és az ülőgarnitúrát is. Ez tipikusan az a helyzet, amikor nem igazán szeretne az ember ott, abban a helyzetben és időben lenni. Sőt, legszívesebben azt mondaná, hogy oké, én most elmegyek, csináljatok vele valamit. De ki? Egyedül laktam. Ennek persze vannak előnyei is, de sokkal több hátránya. 

Aki olyan bénázós típus, mint én, nem tud kinek hisztizni, hiába toporzékol, nincs kinek előadni a műsort. Magadra vagy utalva, egyedül kell megoldani minden olyan helyzetet, amit szívesen kihagynál az életedből. Csak telefonos segítséget tudsz kérni az otthoniaktól. Mint amikor elfelejtettem visszatekerni a mosógép szűrőjét mosás előtt, így az egész víz, aminek a kádba kellett volna folynia, a fürdőszoba padlóján kötött ki. Persze ezt is csak akkor vettem észre, mikor már a folyosón is tudtam volna úszni. Felhívtam apukámat, hogy mondja meg, mit csináljak, hisztiztem egy sort, aztán még kettőt, végül pedig mindent otthagytam, és lementem a kisboltba gumicukorért. Az eladóval nagyon jól elbeszélgettünk, nagyon sajnált, de boldog volt, hogy nem kell segítenie nekem. Ezután szivacspapucsban beálltam a hideg vízbe és mélytányérral mertem a vizet a földről a kádba. Alig tartott 3 óra hosszat az egész. A gumicukor az első fél órában elfogyott, a lakás tele volt vizes lábnyomokkal, és az a bizonyos toporzékolás sem maradt el. Felszedtem a linóleumot, ami alatt egy kisebb tó bújt el. Napokig próbáltam kiszárítani az ablak és páraelszívó nélküli pici helyiséget, aztán feladtam. A szivacspapuccsal korcsolyáztam a padlón inkább még 3 napig.

A plafon leszakadásánál sem voltam kevésbé hisztis. Felhívtam a főbérlőt és a férjét, akik megígérték, hogy rövidesen átjönnek felmérni a helyzetet. Mikor ez megtörtént, leültünk tanakodni, erőt gyűjteni. Megígérték, hogy segítenek, de valahogy nem hajlott a derekunk azon a délutánon. Végül szemeteslapáttal mertük a darabokat vödrökbe, majd hosszú órákon át törölgettük a fehér port, ami minden száradás után ottmaradt a bútorokon. Hiába töröltük át századszorra. Egy kicsi ecsettel nekiálltam letisztogatni a kb. 100 pár fülbevalómat, úgy éreztem magam, mint egy régész. Le is moshattam volna a fülbevalókat, de akkor elszíneződtek volna, azt pedig nem engedhettem. Nagyon vigyázok a kis apróságaimra, bár ez a kis baleset a plafonnal igencsak próbára tette a türelmemet. Hogy ebben mi volt mégis a jó? 

Van néhány olyan alkalom az ember életében, mikor akkora nagy hiszti van készülőben, hogy inkább nevet egyet. Amikor nincs értelme panaszkodni, valamikor úgyis meg kell csinálni a feladatot, ha toporzékolunk, akkor is. A főbérlő, akit  már korábban is ismertem, igazán nagyon kedves volt velem mindig, de soha nem beszélgettünk sokat komolyabban. A férje szintén nagyon kedves, vidám srác, aki könnyen feldobja bárki napját. 

A takarítás ideje alatt nem váltottuk meg a világot, de kellenek az olyan beszélgetések is, amikor könnyed, vidám témák, pletykák vannak a középpontban. Amikor tudod, hogy valószínűleg nem fog köztetek baráti kapcsolat kialakulni, de azt is tudod, hogy nem kell mindenkivel összebarátkozni ahhoz, hogy jól érezd magad a társaságában. Nagy szeretettel gondolok rájuk, és a költözés után egy évvel hírt is kaptam róluk. Hogy mit, az nem lényeg, ami fontos, az az, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát mondás valóban gyakran beigazolódni látszik. Nem hinném hogy ők elfelejtik a leszakadt plafon feltakarítását, már azért sem, mert esélyes, hogy a többi rész is megunja a magaslati levegőt, és szintén lezuhan. Remélem, hogy akkor is lesz egy hasonlóan jó beszélgetésük az akkori albérlővel. Mint amikor az ember találkozik a buszon egy idegennel, rájön, hogy mennyi közös vonásuk van, majd továbbáll és soha többé nem találkoznak. Az emlék maga nagyon kedves, jó rá visszagondolni és jó örülni annak, hogy jelenleg bombabiztos a mennyezet az albérletünkben és a mosógépünkön nem lehet kicsavarni a szűrőt.

Te beszélgettél már egy idegennel egy spontán megtörténő dolog kapcsán?



Címkék: