Amire nagyapáink tanítanak...

Amikor pici lány voltam, sokszor álmodtam arról, hogy nagy koromban majd szuper munkám lesz, hogy élvezni fogom az életet, ilyen vagy olyan csudajó tulajdonságaim lesznek, elsajátítok néhány érdekes képességet, hobbit. Hittem abban, hogy a boldog jövőt ügyesen tudom majd megalapozni felnőttként.


Amikor gyerekkorunkban Visegrádon nyaraltunk a nagyszüleinknél, annyi élménnyel gazdagodtunk, amennyit más talán egész életében nem szerez. A tesóm és én alig vártuk ezeket a nyarakat, hiszen tudtuk, hogy nagy kalandok részesei lehetünk. A nagymamám ilyenkor a kedvenc ételeinket főzte, a nagypapám pedig hajlandó volt velünk őrültködni.  A nagypapámmal mindig szoros volt a kapcsolatom, valami láthatatlan kötelék volt köztünk mindig. Öcsémmel és a fiú unokatesómmal sok "fiús" programot csinált, amikbe engem is mindig bevont. Megtanultan snapszerezni, ultizni, és sakkozni is. Nem vett lányszámba, ugyanolyan keményen kellett vernem a blattot, mint a fiúknak. Megtanított kicserélni a defektes bicikligumit, megolajozni a láncot, használni a satupadot és beverni egy szöget. Csupa olyan dolog, amit azért tudok csak, mert anno begyakoroltuk. És bár a papa férfi szabónak tanult, én sosem tudtam elsajátítani a varrás, szabás tudományát, de megtanított az igazi becsületes férfias kézfogásra, amit napokon keresztül tesztelt is. Megtanított arra, hogy hogyan kell jól szeretni majd a társamat, bár erre nem igazán trenírozott. Rávezetett arra is, hogy igenis hatalmasakat lehet toccsanni gumicsizmával a pocsolyákba, hogy gyűjthetem az utcán lévő poros kavicsokat, és hogy a strandon a legjobb móka ha követ dobunk a medence aljára és kibúvárkodjuk. Mikor anyukám szülni ment öcsémmel, a nagypapámra bízott engem. 2 éves voltam. Azóta nem a testi épsége árán, hanem a szeretetével vigyáz rám. Mindig elmondja hogy szerinte milyen szép vagyok és megköszöni ha meglátogatom. Pedig ez természetes, hiszen még mindig annyi mindent tanulok tőle. Sőt, az aranyköpéseinek többsége csak most lát napvilágot.

Édesapám apukája egészen más típus volt, mint a másik papám. Az ő fegyvere a humor volt, mindig minden helyzetben tudott mondani valami olyan dolgot, amivel megnevettetett, vagy éppen heccelt. Gyakran becsapott valamivel, figyelte közben az arcomat, hogy mikor esik le a poén, és ha célba ért, olyan nagyokat nevetve röhögött ki, mint senki más. Megtanított buborékot, vagyis fröccsöt készíteni még kicsi koromban, és aztán figyelte ahogyan büszkén csináltam meg neki. Ma már ezért minimum megbélyegeznék őt a kiskorú veszélyeztetésével. Nem tudom. Én boldog voltam. És kiskorúnak szintén az voltam. Megtanított arra, hogy ha az ember küzd, akkor elérheti a saját határait. Ezt még bőven kell tanulnom, ahhoz képest, hogy a félig lebénult oldalával dolgozott a kertben, a béna kezét nehezéknek használva, én tanulhatok még bőven. Ennek ellenére megőrizte a vidámságát, az életszeretetét, buborék nélkül is. Imádott kártyázni, imádott velünk lenni. Egyetlen szem fogával sosem tűnt gondozatlannak, mindig inkább az tűnt fel, hogy este is munkásruhában volt. Mindig dolgozott valamin, mindig benne volt a tenni akarás. Este füstfelhőbe burkolózva nézte a vetélkedőket a Tv-ben, vidáman, jókedvűen. 
Mindkét nagyapám keze munkája benne van anyukámék házában, ami az igazi otthonom. Együtt, összefogva, jókat nevetve, szinte barátokként tartottak össze. Karácsonykor egymás mellett ülve várták az ajándékokat, szülinapokon elsőkként ültek le ultizni. Megtanítottak arra, hogy a család szeretete, a gyakorlatiasság, a becsület, a küzdés, a munka iránti alázat és a kitartás nagyon fontos. Remélem jó úton haladok, csak azt sajnálom, hogy nem keverhetem már mindkettőjüknek azokat a buborékokat. Pedig keverném én.

Egy idős bácsi a Deák téren gyufaszálakból kockákat gyárt. Annak idején anyukám édesapja is tudta ezt. És gyufásdobozból és befőttes gumikból még citerát is készített. Ha lesznek gyerekeim, megmutatom nekik azt, amire a nagyapám tanított. Akár a pocsolyába ugrálást, akár azt, hogy mi az a buborék. Aztán jöhet a gyermekvédelem, ha akar, majd elmesélem, mi is a jó abban annyira.

És arra is rájöttem, hogy a boldog jövőt igazából gyermekkoromban alapoztam meg. Általuk.



Címkék: