Gipszbe zárva

Te törted már el valamidet? Kellett már a kezedet/lábadat begipszelni? Csodálatos élmény. Ma a metrón egy idősebb hölgy kezén fehér gipszet láttam, amitől igazán kedves emlékeim elevenedtek fel. 

Régen a testvérem járt aikidora. Olyan sokszor kísértem el, hogy én is kedvet kaptam hozzá. Az első edzésen nem a megszokott tanár fogadott, hanem egy helyettes. Elmondta, hogy csak erősíteni fogunk, majd oszlopokba rendezett minket a futáshoz. Mivel mindig utáltam a tesiórákat, csodaszámba ment, hogy erre önként jelentkeztem. Mikor elrajtoltam, szinte repültem. Láttam elsuhanni magam mellett a bordásfalakat, zsámolyokat, a hajam repült a menetszélben, a lábaim mintha rugóból lettek volna. A filmekben az ilyen pillanatoknál győzelmi zene szól, konfettik hullanak az égből. Célba érkezéskor nem tudtam eléggé lelassítani magam, így a falnak futottam. Éreztem, hogy fáj a kezem, de anyukámék azzal nyugtattak, hogy biztosan másnap sokkal jobb lesz. Nem lett. 

Az iskolában nem tudtam már mozgatni sem a jobb(!) könyökömet, így A. néni, az osztályfőnököm mellém adta B. barátnőmet kísérőnek, és elküldött az esztergomi kórházba vizsgálatra. Mivel B. általában minden téren elég talpraesett volt, rögtön tudta hova kell mennem, hol a röntgen. Ami ki is mutatta a törést. Először nagy bulinak gondoltam, hogy gipsz került a kezemre, de nagyon hamar kiderült, hogy nem az. Ugyan nem kellett dolgozatot írnom, vagy jegyzetelnem órán, de a gipsz viselésével járó nehézségek igencsak megkeserítették az év végét. Május vége, nyár volt. Osztálykiránduláson nem mártózhattam nyakig a medence hűsítő vizébe, hanem a parton kellett üldögélnem, azzal a tudattal, hogy még hosszú-hosszú napokig cipelhetem magammal a hatalmas, ronda fehér gipszemet. Az egész osztályom aláírta, volt aki rajzolt is rá, de nem igazán vidított fel a dolog. B. próbált felvidítani, mindenben számíthattam rá, segített az iskolai feladatokban, kapaszkodni a buszon, vinni a táskámat. Fantasztikus volt bal kézzel hajat mosni, fürdeni, enni. (a jobb kezem a hüvelykujjamtól a hónaljamig volt csupán gipszben) 

Mivel ez már lassan 17 éve volt, az idő elfeledtette velem a rossz emlékeket, és az emlékbe eltett szürkévé sötétedett gipsz a polcon mindig mosolyt csal az arcomra, ha ránézek.

Viszonylag sok idő telt el a következő sikeres akciómig. 15 év. Sok idő ahhoz, hogy megszokjam, milyen kényelmes használni a két kezemet a hétköznapi teendőim során. 27 évesen egy szép, napsütéses napon éppen strandra készültünk menni, amikor rátámaszkodtam valami miatt az ágyra. Egy reccsenést éreztem a jobb csuklómban. Azért elmentünk fürdeni, sőt még utána pár napig dolgoztam is. Mint kiderült, törött csuklóval. Kaptam egy helyes fehér gipszet, majd később (mivel mindenki azt javasolta) egy kék műanyagot. Rózsaszín nem volt. Azt mondták, hogy ebben még úszni is lehet, hamar eltelik az a 6 hét. Konkréten a fél júliusban és egész augusztusban rajta volt a kezemen. Tényleg marha jó volt törött csuklóval bénázni. Annyira, hogy a bal kezem nem is bírta sokáig, ínhüvelygyulladásom lett és kénytelen voltam táppénzre menni. Kéz nélkül egyedül laktam egy albérletben. Máskor is elég életképtelen vagyok, hát még így. 
Az alatt az idő alatt míg a kezemen volt a gipsz, járkáltunk, kirándultunk, otthon voltam anyukáméknál. Nem tudtam egy copfot sem csinálni magamnak, a párom pedig közölte, hogy fogalma sincs hogyan kell használni egy hajgumit. Főzni, takarítani, öltözködni, szandál csatját használni, tusolni igen nehezen tudtam. És egyik ruhámhoz sem passzolt a kék szín, ami olyan rikító volt, hogy messziről látta mindenki, milyen béna vagyok. Élvezet volt az izgő-mozgó kutyusra rátenni a hámot és a pórázt, és bal kézzel irányítgatni. 




Nemrégiben F. barátnőmmel munka után együtt metróztunk hazafelé, mikor felszállt egy férfi hatalmas narancssárga gipszben. Nem tudom mi ütött belém, annyira megörültem a látványnak, hogy megdícsértem, milyen szép a gipsze. Nem állok állandóan szóba idegenekkel, de ez annyi ismerős pillanatot juttatott eszembe, hogy muszáj volt. F. kicsit csodálkozott, de aztán csak nevettünk egyet az egész kirohanásomon.

Vicces, hogy kétszer tört el a kezem, mindkétszer a jobb és mindkétszer irtó ciki módon. A falnak futás és az ágyra támaszkodás nem olyan dolog, amit jó bevallani, mint kiváltó okot. Jobban hangzott volna, ha mondjuk feláldozom a kezem épségét egy bajba jutott kutyáért, vagy ha pl. súlyos harcok árán sikerül csak életben maradnom egy görkori balesetben. Ismerve engem, bármelyiket elhitték volna. Anyukám volt óvodásai, akik ma már 18 évesek, a Dunaparton nevetve közölték fürdés közben, hogy "de ciki neked"...Tényleg az. 
Nem mondom hogy várom a következő alkalmat, de számítok rá. Ha meg kell küzdenem magammal, ha meg kell ismernem a saját határaimat, hát legyen. De remélem legközelebb nem azért töröm el a kezem, mert megfogom a kilincset, vagy fogat mosok. Annál lejjebb nincs. 
A néninek, aki a 2-es metrón utazott ma, azt üzenem, kitartás, egyetlen jó dolog azért van a gipsz viselésében is. Mindenki nagyon kedves, nagyon előzékeny, és háromszor annyit érdeklődik a hogylétünk felől, mint általában. A strand vize helyett a figyelem középpontjában is kellemes fürdőzni. Na nem annyira, hogy újra a kék gipszet válasszam.

Neked is volt már olyan ciki baleseted, amit nem igazán mertél bevállalni mások előtt?


2 megjegyzés:

  1. Hát Tündérlány most könnyekig nevettem:-) nagyon kellett...köszönöm <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár hogy nem láttál gipszben :) És a nevetés mindig kell!!!!

      Törlés