Tutti fruttis etetőanyag és égő törpeharcsák

A horgászati láz egy valós betegség és csak vízzel, friss és tiszta levegővel gyógyítható. (Theodore Gordon)


Láttál már horgászt igazán izgalomban? Amikor télen alig várja, hogy érezze a botot a kezében, érezze a víz illatát és az etetőanyagot a tenyerében? Amikor külön bottartó berendezést épít a garázsban, és le is takarja, hogy ugyan bármikor végig tudja mustrálni a kínálatot, az mégse porosodjon?

A horgászat évtizedek óta jelen van a családunk életében, apukám tesz azért, hogy ez a jelenlét intenzív legyen. Emlékszem arra, amikor régen sátorozni jártunk, és a kocsiban a peca felszerelés volt az első, ami helyett kapott. Még a tavalyi nyaralásunknál is kijelentette, hogy csak azután gondolkodhatunk bőröndökben, hogy az ő cuccai már biztonságban vannak a csomagtartóban. Senki nem száll vele vitába, hiszen mindannyian imádjuk a halászlét, amit a zsákmányból főz, és kár tagadni, megszerettük a horgászatot övező felhajtást is. 
Apukám télen hosszú heteket tölt azzal, hogy az interneten felméri a jövő évi kínálatot, szemezget az újdonságok közül, végül egy kilóméter hosszú listával megkörnyékez bennünket, hogy segítsünk megrendelni az áhított finomságokat. Olyan csodák szerepelnek azon a listán, mint a tutti-frutti vagy szamóca ízesítésű etetőanyag, a szivárvány összes színében fellelhető kukorica, mindenféle anyagú és állagú csalik, horgok, és komolyabb kapásjelzők. Ha apu eladná az összes horgászcuccát, az árából talán életünk végéig nyaralhatnánk fűszoknyában Bora Borán, koktélt szürcsölgetve, egy pókmentesített övezetben. 
Mindig sok hasonlóságot fedeztünk fel apukám és az igazi Csukás István féle Nagy Hohoho Horgász között. Talán csak az az állandóan panaszkodó zöld kis kukac, aminek Pumukli haja van, nem ül az etetőanyagos vödrében. Bár a csontikat még nem vizsgáltam meg egészen közelről. Te látsz hasonlóságot?



Kislány koromban gyakran figyeltem otthon az aktuális macskánkkal a halpucolást egy-egy horgászat után. A macska valami harapnivalóban reménykedett, én pedig figyeltem a mesteri munkát. Sosem undorodtam a haltól, számomra természetes dolog rátenni a horogra a csontikat, bár amikor átszúródik a horog a bőrükön, és kibuggyan a belsejük, az nem valami szívderítő látvány. Azt szerettem benne, hogy csodaszép színesek, és kiválaszthattam, melyik legyen a következő úszó. Anyukám annyira már nem örült annak, mikor a kis virgoncok a hűtőszegkrényben a paprikákon kirándultak. (pedig igazán fürgék és mozgékonyak voltak). Azóta csontibiztos dobozokban szenderednek a drágák ugyanabban a hűtőben. Fővesztés terhe mellett.
Sátorozáskor gyakran eszünk paprikás lisztben kisütött sneciket, amiket közös erővel fognak a család azon tagjai, akik vagy nem merik levenni a halakat a horogról, vagy nem rakják rá a kukacot. (és nem is annyira szívesen végzik ki a halat)
Előfordult már az is, hogy Balaton felé menet majdnem karamboloztunk, mert kicsit át kellett húzódnunk a másik sávba, hogy jobban lássuk, integetnek-e a halacskák. És az sem ritka, hogy útközben leellenőrizzük, hogy a konkurencia autója ott parkol-e a megszokott helyünkön. Mert a halak olyan állatok, amik egy 50x50 méteres területen úszkálnak, hiszen rendkívül lojálisak a horgászterületekhez. 

A tavalyi nyaraláson apukám fogott 3-4 törpeharcsát. Elhozta a nyaralóba, viszont ott sajnos nem volt mélyhűtő, így kivitte az udavarra őket, hogy másnap ébredés után ki tudja dobni. Mivel annyi élményben volt részünk, a halak elfelejtődtek.
Utolsó este tábortüzet gyújtottunk, és eközben éreztük, hogy valaminek nincs igazán tábortűz vagy sült étel illata. (Hát persze hogy a halak voltak. ) A halakat egy csodálatos ötlettől vezérelve elégettük a tűzön. Egyszer láttam a l'art pour l'art társulat előadását élőben Esztergomban a várszínházban, ahova egy hatalmas zárt befőttesüvegben elhozták a világ legbüdösebb szagát. Valószínűleg ők is többnapos törpeharcsát égettek el tűzön, majd a szagot felfogták az üvegbe, és hordozták az országban mindenfelé. Ebben egészen biztos vagyok. Szerencsére annál a jelenetnél nem voltam ott. Nem hiszem hogy kétszer túl lehet élni. Tömegpusztító fegyver.

Természetesen nem hiszem, hogy a horgászat apunak is mindig csak örömet okoz. Felkelni hajnali négykor a szakadó esőben, korom sötétben, elindulni pecázni, gyakran eredmény nélkül, biztosan nem egy álom. Olyankor nincs csend, és a friss tiszta víz a levegőből érkezik. Ám azok a pillanatok, amikor ülünk egymás mellett, nézzük éjszaka a világító kapásjelzőt, és közben megváltjuk a világot, megismételhetetlenek. Ha nincs hal, maximum a sörök kerülnek a szákba. A lényeg az együtt töltött idő, és talán a sörök keresése az iszapban, miután egy nagy hajó után a hullám kimossa a söröket a szákból.

Te beszélgettél már valakivel át egy éjszakát a szabad ég alatt?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése