Veszett fejsze, elveszett óra..

Veled előfordult már, hogy elhagytál vagy elvesztettél valamit? Hogy utazás közben valamit a buszon vagy vonaton felejtettél? Vagy egyszerűen csak kerestél, kutattál valami után, de azt egész egyszerűen elnyelte a föld? Néha aztán ezek a tárgyak megkerülnek, elővarázsolódnak, néhányuk hollétét örök homály fedi.

Több mint egy hete elhagytam az órámat. Tudom hogy valahova letettem, mindig ráfűzöm a sötét színű fa gyűrűmet. Azóta akárhol keresem, nem találom. Az órának mára már csak érzelmi értéke van, 18 éves korom óta hordom. Ajándék volt a szüleimtől. Egyedi, érdekes és nagyon kedves a számomra. Sokszor kicseréltettem már benne az elemet, és már megküzdött vele az órás is. Szétszerelte, kitisztította, összerakta. Amikor kiválaszthattam, hogy melyik órát szeretném, még nagyon drága ékszer volt, mára elég sok helyen megkopott már. Amióta megvan, betegesen figyelem az időt, ragaszkodom az órához, melyet a jobb csuklómon hordok az elejétől fogva. Pedig jobb kezes vagyok. Tudom, hogy tudnom kellene hova tettem, de sajnos fogalmam sincs róla.

Az elmúlt kb 15-20 évben rengeteg dolgot hagytam el. A kisebb tárgyaktól a viszonylag értékesebbekig. Persze az esetek többségében én tehetek róla, elég hóbortos vagyok, könnyen elfelejtem hogy mit hova tettem (biztonságos helyre). Van vagy 5-6 táskám, amiket felváltva hordok, így talán nem is csoda, hogy ez-az elkallódik. Vannak viszont olyan tárgyaim, amiknek az elvesztése kifejezetten idegesít, és nem is nagyon tudok túljutni rajta. 

Volt egy kedvenc gyűrűm kamaszkoromban. Egy színváltós hangulatgyűrűről volt szó, nem volt értékes, és különösen szép sem. Talán pont egy búcsúban szerettem bele. Amikor beköszöntött a nyár, lementünk strandolni a Dunára (a Dunakanyarban semmivel sem koszosabb a víz egy átlagos uszodai medence vizénél), és a hatalmas lubickolás közben a gyűrű lecsúszott az ujjamról. Kellemesen homokos volt a talaj, ami sajnos ez esetben nem segített nekem a kutatásban. Hamar betemethette a hullámzó víz miatt a gyűrűt a homok, én mégis hosszú ideig kerestem búvárokat megszégyenítő módszerrel. Ami azt jelentette, hogy mivel a felkavarodott vízben nem lehetett látni búvárszemüggel semmit, és a víz amúgy is csak térdig ért, vakon tapogatóztam, a térdemet felvágták az apró kagylók, és több liter homokos vizet nyeltem. A gyűrű nem lett meg.

Szintén kamasz koromban történt, hogy elhagytam a fényképezőgépemet. Tudjátok, voltak azok a filmes, feltekerős fényképezők, amik néhány képet tudtak csak készíteni, viszont azok többségébe belelógott az ujjunk, vagy homályos lett a fotó. Sokba került előhívatni a képeket, és mire elővettük, tekergettük a fényképezőt, addig a pillanat elszállt. Na, hát én imádtam a saját gépemet. Már akkor is nagyon szerettem fotózni, minden nyaralásra, szülinapra, táborba elvittem magammal a fényképezőmet, és talán ennek köszönhető, hogy a családunk majdnem minden régi fontos eseménye meg lett örökítve. Egy alkalommal a nagybátyámékhoz utaztunk, Visegrádnál keltünk át a Dunán komppal. Mikor le akartam fotózni, hogy hogyan fodrozódik a víz menet közben, hát...kicsit beleejtettem a Dunába a gépet. Édesanya! Most hozzád szólok! Ez majdnem 15 éve történt, szóval akár, ha gondolod, el is felejthetjük ezt az egészet. Már amúgysem használnánk, és ha eddig ez rejtve maradt, hát borítsunk az esetre most is fátylat!!!
Nem volt kérdés, hogy mi legyen. A gép örökre a Duna fenekén fekszik majd, míg én halogattam a történtek beismerését. Telefonnal így is megoldottam a mérhetetlenül fontos pillanatok fotózását, tehát már nincs értelme haragot tartani az elveszett tárgy miatt :)

Egy időben az öcsém sportot űzött a tornacucca elhagyásából. Akár Szentendre, akár Esztergom felé utazott, mindig a buszon felejtette a tornazsákot, zacskót. Már nem is lepődtünk meg azon, mikor bejeletette hogy megtörtént a dolog. Szentendrén egy igencsak bigott elveket valló iskolába járt. Vagyis a tanárok voltak azok, az iskolával nem lett volna baj. Anyukámék kénytelenek voltak gyorsan pótolni a tesipólót és cipőt, hiszen máskülönben (a tanárok gondolkodásmódja szerint) a bűnök bűnjét követte volna el az egész családom, mely kihatott volna a felmenőinkre és a leendő gyermekeinkre is. Na, nem is járt oda Z. sokáig, szerencsére anyukámék átiratták Esztergomba szakközépiskolába, ahol ugyan nem volt olyan messzemenőkig tökéletes és hibátlan az oktatás, mint az előző gimiben, de a tesóm boldog lehetett a huszonhatszor elhagyott tesicucca ellenére is. Sőt, megengedték neki, hogy sima utcai ruhában tesizzen, ugyanis a mozgás szeretete ebben az iskolában nagyobb érték volt, mint az élére vasalt póló, hypoval fehérített zokni és kiváló formájú masnira kötött cipőfűző viselete.

Néhány hónapja lomtalanításkor kipakoltam a tárolót, ami az albérletünkhöz tartozik. A tárolóhoz csupán egyetlen kulcsunk van, és az is elveszett, miután végeztem a rakodással. Mivel a helyiségből kikerültek a lomok, így a gardróbunkban lévő üres dobozok, téli ruhás zsákok nagyon kényelmesen elfértek volna benne, ha nem hagyom el a lakáson belül a kulcsot. Az ajtó előtt sorakoztak az előkészített, és éppen felesleges dolgok, amiket sajnos vissza kellett raknunk a gardróbba a kulcs hiánya miatt. Napokig kerestem a fémkulcsot, hiszen tudtam, hogy egy 40-45 m2-es lakáson belül nem tud valami szőrén szálán elveszni. Végül olyan helyen találtam rá, ahol akár azonnal észrevehettem volna. Idegeskedtem, dühöngtem miatta minden álló nap, hiába. Elég lett volna ha megnyugszom, és akkor biztosan hamarabb meglett volna. 
Remélem hogy az órám eltűnésével kapcsolatban a titok nyitja ugyanez, vagyis meg fogom/fogjuk találni hamarosan, ugyanis szívesebben tárolnám a polcon kedves emlékként, minthogy valahol elfekvőben egy táska, szatyor mélyén legyen. Méltatlan lenne a közös emlékeinkhez, de méltó a hebrencs természetemhez. 


Te is hagytál el valami számodra igen fontos dolgot?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése