Szintén kamasz koromban történt, hogy elhagytam a fényképezőgépemet. Tudjátok, voltak azok a filmes, feltekerős fényképezők, amik néhány képet tudtak csak készíteni, viszont azok többségébe belelógott az ujjunk, vagy homályos lett a fotó. Sokba került előhívatni a képeket, és mire elővettük, tekergettük a fényképezőt, addig a pillanat elszállt. Na, hát én imádtam a saját gépemet. Már akkor is nagyon szerettem fotózni, minden nyaralásra, szülinapra, táborba elvittem magammal a fényképezőmet, és talán ennek köszönhető, hogy a családunk majdnem minden régi fontos eseménye meg lett örökítve. Egy alkalommal a nagybátyámékhoz utaztunk, Visegrádnál keltünk át a Dunán komppal. Mikor le akartam fotózni, hogy hogyan fodrozódik a víz menet közben, hát...kicsit beleejtettem a Dunába a gépet. Édesanya! Most hozzád szólok! Ez majdnem 15 éve történt, szóval akár, ha gondolod, el is felejthetjük ezt az egészet. Már amúgysem használnánk, és ha eddig ez rejtve maradt, hát borítsunk az esetre most is fátylat!!!
Nem volt kérdés, hogy mi legyen. A gép örökre a Duna fenekén fekszik majd, míg én halogattam a történtek beismerését. Telefonnal így is megoldottam a mérhetetlenül fontos pillanatok fotózását, tehát már nincs értelme haragot tartani az elveszett tárgy miatt :)
Egy időben az öcsém sportot űzött a tornacucca elhagyásából. Akár Szentendre, akár Esztergom felé utazott, mindig a buszon felejtette a tornazsákot, zacskót. Már nem is lepődtünk meg azon, mikor bejeletette hogy megtörtént a dolog. Szentendrén egy igencsak bigott elveket valló iskolába járt. Vagyis a tanárok voltak azok, az iskolával nem lett volna baj. Anyukámék kénytelenek voltak gyorsan pótolni a tesipólót és cipőt, hiszen máskülönben (a tanárok gondolkodásmódja szerint) a bűnök bűnjét követte volna el az egész családom, mely kihatott volna a felmenőinkre és a leendő gyermekeinkre is. Na, nem is járt oda Z. sokáig, szerencsére anyukámék átiratták Esztergomba szakközépiskolába, ahol ugyan nem volt olyan messzemenőkig tökéletes és hibátlan az oktatás, mint az előző gimiben, de a tesóm boldog lehetett a huszonhatszor elhagyott tesicucca ellenére is. Sőt, megengedték neki, hogy sima utcai ruhában tesizzen, ugyanis a mozgás szeretete ebben az iskolában nagyobb érték volt, mint az élére vasalt póló, hypoval fehérített zokni és kiváló formájú masnira kötött cipőfűző viselete.