A Balaton csodálatos szépsége mindig lenyűgöz. Talán még a tengernél is szebbnek látom, hiába nem áttetsző a víze, nem látom a színes halakat az alján és nem is tűnik végtelennek. Igaz, hogy a szívem mindig a Dunáé marad, de a Balaton az Balaton. Az illata és a hullámzása mindig rég nem látott barátként üdvözöl. Ehhez a képhez is úgy pózolt nekünk, hogy nem volt okunk panaszra.
Nem emlékszem, mikor láttam először a Balatont. A szüleimmel voltunk régen néhányszor Balatonszepezden. Talán akkor. Mivel mindent imádok, ami víz, ezért nem csoda, hogy hamar megszerettem. Régen nagyon nagy dolognak számított ha valaki a Balcsi partra ment nyaralni. Úgy éreztem, mintha legalábbis három hét külföld lenne. Később persze már jártam a déli parton is, mentünk a családdal Vonyarcvashegyre is nyaralni, a párommal pedig minden nyáron a Szárszó-Lelle-Földvár vonalat választjuk. Tavaly még Balaton körúton is voltunk, ami talán életem legizgalmasabb kalandja volt. Idén Széplakra esett a választásunk és augusztus végére egy kicsi körutat is beterveztünk. De bármerre is megyünk, mindenhol ugyanolyan jól érzem magam. A lényeg a víz és az az utánozhatatlan "Balaton-feeling".
 |
| Tesómmal Vonyarcvashegyen |
Amikor 2011-ben Vonyarcvashegyre esett anyukámék választása, kicsit bonyolultan tudtam csak megoldani az odautazást. Még csak pár napja dolgoztam az új munkahelyemen, ahonnan elengedtek két nap szabival egy hosszú hétvégére. Kecskemétről indultam egyedül útnak egy olyan szerda délutánon, amikor az embernek a 39 fokban csak a hideg zuhany alatt van kedve állni. Két nagy bőrönddel leküszködtem magam a vonatállomásra, ahol közölték, hogy az a vonat nem létezik, amit kinéztem magamnak. Végül kiderült, hogy létezik, csak 3 átszállással. Felmentem a Nyugatiba, onnan metróval a Délibe.
A Déli pályaudvaron volt még 10 percem, így vettem magamnak egy szuper szalmakalapot, ami egyébként is nélkülözhetetlen volt ehhez az úthoz, és rohantam a vonatomhoz. Mikor végre kényelmesen elhelyezkedtem, jött a kalauz, és figyelmeztetett, hogy azt a kocsit, amiben ülök, félúton le fogják kapcsolni, és másmerre veszi az útját. (Úgyhogy tápászkodjak fel és cipekedjek át máshova legyek szíves) A hosszú utazás alatt figyeltem, ahogy az emberek sorban leszálltak az általuk választott úticélnál, néhányukat hatalmas csapat fogadta az állomáson, üdvrivalgással, tapsviharral. Amikor már kb egyedül voltam az egész vonaton, akkor tudtam, hogy közeledek a cél felé. Vonyarcvashegy felé ugyanis a déli parton megy végig a vonat, majd az utolsó öt percben egy átszállással lehet elérni a célt. Már egy ideje koromsötétben utaztam, kihajoltam a vonatablakon (természetesen szalmakalapban), és figyeltem a vízparton lévő búcsúk, árusok, szórakozóhelyek fényeit.
Végül éjfélkor értem Vonyarcvashegyre, gyenge 7 órás út után. Kecskemét-Vonyarcvashegy. Igen hosszú volt. Az állomáson anyukámék vártak, akik rögtön levittek a partra, mert megígérték, hogyha kibírom ezt az utat, éjfélkor fogjuk hűteni magunkat a vízben. (ami azért nagy szó, mert anyukámnak víziszonya van). A bőröndöket lepakoltam a parton, és együtt csücsültünk a Balatonban a sötétben. Bár még négy napig ott lehettem velük, mégis, ez az este maradt meg bennem a leginkább.
A Balatonért szívesen ülök három átszállással hét órán keresztül a vonatok műbőr ülésein, szívesen hallgatom meg 66-szor a máv szlogeneket, és szívesen cipelem a bőröndjeimet végig a fél országon. Ezért igencsak megéri.
Címkék: Kincsek
