A pasi (és a távirányító)

Van olyan férfi, akinek ha tévé van a közelében, az szinte magát a mennyországot jelenti. Nem tudom mi ez a különleges vonzalom, de az biztos, hogy kell lennie magyarázatnak. Gyere velem és próbáljunk együtt a végére járni a dolognak.



Mikor kislány voltam, atomrégi tévénk volt otthon. Persze ezt csak a mostani fejemmel gondolom így, akkor csuda menőnek éreztem magam, ha néha-néha nézhettem valamit (azért csak néha, mert a tesómmal inkább legóztunk, kommandóztunk vagy valami mást játszottunk). A délutáni kötelező pihenéseken alig vártam hogy a tesóm elaludjon, mert akkor kiosonhattam és néztem anyuékkal a Rabszolgasorsot. Nagyon izgalmas volt, igazi nagylány módjára (vagyis csak azt gondoltam) viselkedtem, nem úgy mint a kis pisis öcsém, akinek aludni kellett(ma már imádnám ha aludnom kellene délután). Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor anyukám, mamám vagy a dédim voltak a górék a tévé előtt. Az összes többi esetben viszont apukám birtokolta a távirányítót.

Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy mi ez a tévés méretmánia a férfiaknál. Apukám mindig nagyobb és nagyobb készülékre vágyott, beszerezte hozzá a szükséges antennát, régen pedig még egy fura kis szerkezet is volt a kanapé mellett, aminek a segítségével be tudtuk fogni az osztrák teniszmeccseket és a német nyelven nézhető kung fu filmeket. Olyan csodálatos volt. Apu minden filmet felvett videokazettára, felcímkézte őket, és ereklyeként a polcon tartotta. Ez akkoriban nagyon nagy dolog volt, még arra is volt távirányító, hogy a kedvenc részekre visszatekerjük a filmeket(visszatekerni!!!!szó szerint a szalagot). A távirányítón pontosan tudta melyik gomb mire való, és hogy hányas gombot kellett megnyomni ha a Dallast akartuk csekkolni. Sokszor távirányítóval a kezében aludt el, mi többiek pedig próbáltuk kihalászni ahhoz, hogy meg tudjuk nézni a Barátok köztöt. Ez egyébként a mai napig így megy, csak a Kisváros helyett a helyszínelőket követi feszült figyelemmel és mostanra olyan hatalmas tévé van otthon, hogy sem a miami, sem pedig a tengerészeti helyszínelőknek nem lenne szüksége emellett nagyítóra, vagy zoomolásra.

A párom szintén hatalmas tévéguru, és ugyanannyira jól ismeri fejből a távirányító összes csínját-bínját mint apukám. Állítgatja a képszélességet, beprogramozza a különböző időpont szerint kezdődő műsorokat. Varázsló módjára zongorázik a gombokon. Ez tuti valami pasidolog. Én azt sem tudom soha, hogy a kedvenc műsoraimat melyik csatorna adja, melyik napon vannak és hánykor kezdődnek. A feltevésem az, hogy a férfiak anélkül születnek, hogy kicsit is meg kellene erőltetni magukat ahhoz hogy a tévé és a távirányító összes huncutságát ismerjék. Beléjük van kódolva. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az öcsém, akinek pl elég sokáig tévé sem volt az albérletében, bármikor beállítgatja a csatornákat, szépen, türelmesen. Mindhárom pasi folyamatosan fejben tartja a hét összes tévében közvetített sporteseményét (főleg persze a focit), fejben összerakják a térképet, hogy mikor kell átkapcsolni egyik csatornáról a másikra hogy ne maradjanak le semmi létfontosságú dologról. Gondolkodni úgysem kell azon hogy ezek melyik adón mennek, hiszen az ugye beléjük van kódolva.



A tévé és a távirányító furfangosságai nem igazán nekünk, nőknek valók, mi örülünk ha a férfiak csepegtetnek nekünk az okosságból valamicskét. Így mire véget ér a kedvenc sorozatunk új évada, már tudni fogjuk melyik csatornát kell kutatnunk fejvesztve hétfőnként (persze már feleslegesen). Ha igazán ügyesek vagyunk, szép lassan megtanuljuk messziről megkülönböztetni az összes távirányítót szín, méret és forma szerint. Ez főleg apukáméknál fontos, mert ott ha nincs 7-8 távirányító egy kupacban, akkor egy sem. Régen csak betettem a videóba egy kazettát és máris nézhettem a 90-es évek nagy filmjeit. Ma megkeresem a tv távirányítóját, csatlakoztatom a scartot a tévébe attól függően hogy videózni vagy dévédézni szeretnék, kitalálom milyen bonyolult kódrendszert kell bepötyögni ahhoz hogy a filmhez jussak, majd kisakkozom melyik lehet az a távirányító amire ezután szükségem lesz. Marha jó móka. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor az Aladdin és az Oroszlánkirály között választhattam csak...

Azért is ez a Napi Kincsem, mert tegnap este anyukámmal telefonon arról értekeztünk, hogy ha ő véletlenül egyedül ülne le tévézni, és végre olyan filmet nézhetne amit csak szeretne, akkor biztos, hogy vagy a tévé, vagy a távirányító, vagy a szolgáltató jelent unalmast. Tényleg idegesítő lehet. Nem értünk a távirányítókhoz, még akkor sem, ha rákényszerülünk. Úgy látszik, ez a pasik asztala. Még szerencse, hogy mi, nők annyi minden máshoz értünk...


Megjegyzések