Mostanában még mindig divatos a selfie készítés. Úton-útfélen belebotlok egy csomó olyan fotóba, ami iszonyatosan előnytelen, sablonos, unalmas. Mégis mindenki annyira odavan érte, hogy a gyártók már annyi méretben és színben készítenek selfie botot, hogy választani is nehéz közülük.
Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy miért jó mindig ugyanabba a pózba beállni, ugyanúgy vigyorogni vagy szexisenésmenőarccal nézni, hogy aztán öten lájkolják és hatan odaírják hogy "szép vagy" és "hű azok a szemek". De biztosan én vagyok sekélyes.
Ha valahova kirándulunk, vagy nyaralni megyünk, mindig rengeteg fotót készítek. Na, nem azért, hogy azonnal felrakjam a netre és várjam a kommenteket. Nem is azért hogy eldicsekedjek vele, merre jártunk. Egész egyszerűen nagyon szeretem visszanézni -mondjuk télen- a nyaralási képeket, ahol nagyon barna és vidám voltam a csini kis egybe ruhámban a hótaposó helyett. A családomnak mindig azonnal eljuttatom a fotókat, hogy nekik is sok örömet szerezzenek (akár pont télen egy forrócsoki mellett).
Ha bulizni, moziba, shoppingolni mentünk, csináltam néhány képet, aztán következő évben nagyokat nevettünk rajta. T.-vel elég sok helyen jártunk már, így sok közös fotónk van. Köztük néhány selfie is. Mégsem került fel egyik sem a facebookra, hogy melléírhassák az ismerőseim, hogy "jó kép, irigyellek" vagy hogy "csini vagy". Szerintem ha valaki jól érzi magát a bőrében, őszintén mosolyog a kamerába, az tényleg mindenkinek feltűnik. És az az őszinte 1-2 like sokkal többet ér, hidd el, mint amit ki kell könyörögni. Különben is, nem a lájkok száma a mérvadó, hanem az, ha a fotókat visszanézve utólag is boldognak látod magad rajtuk. Mint mi T.-vel. Immár 29 éve.
A mai napi kincsem tehát a selfie mentes esti netezgetés, csupa őszinte, vidám képpel.
Címkék: Kincsek
