Járd körbe a Balatont! A harmadik állomás: Balatonföldvár

A Balaton partján elhelyezkedő települések közül Balatonföldvár az egyetlen, amiről egyből a hajózás jut eszembe. Természetesen számos más város van még, ahonnan sétahajók indulnak, azonban Földvár kikötője annyira gyönyörű, hogy nem csupán a hajózás nyújthat élményt, hanem a kikötő és a vitorlások látványa is.


Balatonföldvár rendkívül kis település, és valljuk be, nem a hatalmas éjszakai életéről, neves szórakozóhelyeiről híres. A kikötő és a mellette elnyúló, hosszú sétány azonban kárpótol mindenért. A körút során ez volt az egyetlen hely, ahonnan kihajóztunk, hiszen nem lehetett kihagyni sem az adódó alkalmat, sem pedig a varázslatos meleg nyári napot. A Balatoni Hajózási Zrt. honlapján bárki könnyedén tájékozódhat előre a hajó- és kompmenetrendről, ezen kívül a rendezvényhajók programjairól és kínálatairól is olvashatunk. Főszezonban igen gyakran indulnak járatok, így könnyen igazíthatjuk a körúthoz a hajózást.

Mi egy egyórás sétahajózás mellett döntöttünk. A kikötő végéig motoros rásegítéssel haladtunk, utána viszont vitorlával, így lehetőségünk volt arra, hogy kiélvezzük a csendes ringatózást a Balaton közepén. Számos képet készítettünk, amikkel nem tudunk betelni, hiszen a víz színe minden percben szebb és szebb volt, ahogyan haladtunk a hajóval. Szerelmeseknek, fiataloknak, nosztalgiázni vágyóknak és a fotózás szerelmeseinek is nagyon ajánlom.



A kikötőben nagyon kényelmesen meg lehet ebédelni, hiszen választhatunk éttermek közül is, illetve „tipikus strandos” ételeket is kóstolhatunk. Mi a hamburgert és a palacsintát teszteltük, és nem kellett csalódnunk, remek választás volt. A fagylalt már csak megkoronázta a napot. Utoljára még körbejártuk a vasútállomás környékét, ahol megcsodáltuk az árusok portékáit és a beülős büfék sokaságát.

Remek ötlet volt a körúton megállni Balatonföldváron, nagy kedvencünk azóta a település, szívesen visszatérünk máskor is, akár télen, akár nyáron. A körutat Balatonszárszó felé folytattuk, ahol ismét más és új élményeket szereztünk. Erről olvashattok a következő bejegyzésben.

Címkék: