Emma Donoghue - A szoba

Gyerekkorom óta imádom a könyveket. Rengeteget olvasok, szinte falom a könyveket. Nem válogatok a műfajok között, ami megtetszik,  azt elolvasom, és ha igazán megragad, meg is vásárolom. Hogy miért fontos mindez? Elmondom.

Tegnap este még 19 óra után is az orvosi rendelő várójában ültem, mert a múltheti darázscsípésem az allergiának köszönhetően nem múlt el, hanem iszonyatosan begyulladt. Amíg várakoztam a kis szurimra, addig elővettem a kis könyvemet, ami most éppen a Kétévi vakáció, és elkezdtem olvasni. Néha-néha feltekintgettem, reménykedtem benne, hogy gyorsabban fog haladni a sor és a kb. 20 fő, aki előttem van a sorban, valamilyen varázslatnak köszönhetően hazaszállingózik. Egyszer csak azt vettem észre, hogy sokan csodálkozva néznek rám. Rájöttem, hogy azért, mert ebből a sok emberből én voltam az egyetlen, aki olvasott, a többiek mind telefonoztak. Kilógtam a sorból, pedig majdnem biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban szórakoztam náluk. Bár a metrón azért látok itt-ott néhány sorstársat, alapjában véve el lehet mondani, hogy kevesen olvasnak utazás vagy várakozás közben.


Arra gondoltam, hogy szerdánként bemutatok egy-egy könyvet, hátha egy kis ízelítőnek köszönhetően néhányan kedvet kapnak az olvasáshoz. Sokan mondogatják, hogy "nem tudom mit is olvashatnék, nincs semmi ötletem, kritikákat olvasgatni pedig nincs időm". Én mindig szánok arra időt, hogy (persze a teljesség igénye nélkül) elolvassam azokat a bizonyos túlhosszúésunalmas kritikákat, mert kincsekre lelhetek ezáltal.
A mai Napi Kincsem Emma Donoghue A szoba című könyve. Maga a könyv 2011-es, tehát már nem vadi új, talán többen is olvastátok már. A könyv egy Jack nevű kisfiú és édesanyja történetét meséli el, akiket fogva tart egy férfi évek óta. Egy öt éves kisfiú szemével látjuk a történteket, ő meséli el a mindennapjaikat. Az anyukát elrabolták két évvel a gyermek születése előtt, és fogságban hozta világra gyermekét, aki a történetben 5 éves. Nem akarom leírni a könyv összes fontos vagy éppen érdekes részletét, egy dolgot azonban nagyon fontos kiemelnem. A könyvet az első néhány oldalnál iszonyatosan nehéz olvasni. Mivel a gyermek egy 12 négyzetméteres szobában szocializálódik, így a szókincse igen szűk, és roppant különösen fogalmaz. Később persze rááll az agyunk és a szemünk erre a stílusra és nem jelent különösebb nehézséget az olvasása.
Miközben olvastam a történetet, lenyűgözött az a fajta nézőpont, ahonnan a szerző megközelíti a szörnyű emberrablást és az azt követő cselekményeket. Alig tudtam letenni, mindenhol ezt olvastam. A buszmegállóban, a villamoson, a spárban, és a dugóban is a 16-os buszon hazafele menet. Bátran ajánlom azoknak, akik képesek félretenni azt a tényt, hogy nem akarnak szörnyűségekről olvasni, hiszen ez a könyv nem ezt mutatja be. Ennél sokkal színesebb, izgalmasabb. Reményt ad, segít pozitívan gondolkodni, rávilágít arra, hogy a legborzalmasabb helyzetekben is lehet találni olyan szeretetet, olyan szépséget, ami újra hitet adhat. 
A könyv a fenti kék borítóval jelent meg hazánkban, azonban ha a védőborítót levesszük, egy sokkal kifejezőbb képpel találjuk szemben magunkat a könyv elején. Javaslom, hogy ismerkedj meg vele, nem fogod megbánni!

Szívesen olvasnál máskor is könyvajánlást?



Címkék: