Amikor a korán is túl korán van

Nagyon szeretek korán kelni. Az a típus vagyok, akinek elegendő néhány óra alvás, mégis képes pörögni napközben. Esténként hamar elalszom, és másnap szívesen kelek akár ötkor is, ha szükséges. A teljes naphoz nyilvánvalóan szükségem van energiára, de ezt nem csak az alvásból merítem. Vannak olyan napok is, amikor reggel 8-kor úgy érzem, máris annyi minden történt velem, hogy akár jöhet is az este.


Van két "szuper" kutyánk. Általában jól kijövünk velük, de néha, amikor anyukámnak nagyon kutyázhatnékja van, bizony nagyon szoktunk örülni egy kutyamentes hétnek.  Mindig elhatározzuk, hogy mennyi helyre megyünk, mennyi mindent csinálunk majd úgy, hogy nem kell hazamenni időre, de valahogy mégis mindig az van, hogy a második nap után hiányoljuk a kis bolondokat. Anyukám, aki a kutyáinknak csak "Nagyi", kicsit el szokta kényeztetni az ebeket. Előételnek szalámis ízű kockasajtot, főételnek virslit, desszertnek jutalomfalatot szolgál fel a kis semmirekellőknek. Este aztán jól beisznak a sós ételekre, és ott kezdődik a baj. A kutyák most is voltak anyukáméknál, és le is zajlott a megvendégelés, ám ezt követően hajnali 03:30-kor arra keltem, hogy a fehér eb nagyon zúz. Hát persze hogy ki kellett engednem, és akkor persze már a feketét is. Minden szuper lett volna, ha vissza tudunk aludni, de ez lehetetlen volt annak köszönhetően, hogy a fehér kutyának szeretetkitörése volt. Mire végre kizártam a szobából és csend lett, csörgött az ébresztőóra. 

Sebaj, gondoltam, hosszú még a nap, majd valahogy összeszedem magam. Ez nem is ment nehezen, mert amikor kiszálltunk az öcsémék autójából, a menyasszonya felajánlotta, hogy megmutatja nekünk a labort, ahol dolgozik. Nagy örömmel követtük őt, mert finoman szólva más a munkakörünk, munkahelyünk. Voltak elképzeléseim K. munkáját illetően, hiszen sokat hallgattam öcsémet, ahogyan órákig, napokig, hetekig, aztán évekig mesélte a különböző "roppant érdekes" kémiai kísérleteket, de sosem voltam az igazi "Dexter laboratóriumában". Elöljáróban annyit, hogy nagyon nem úgy nézett ki, mint egy átlagos önkormányzati fenntartású épület. (persze ez nem is az) Ezt onnan tudom biztosan, hogy kettőben is dolgoztam/dolgozom, tehát bőven fel tudnék sorolni 2-3 vagy inkább 100 különbséget a kettő között. Kezdjük azzal, hogy K. irodája vidám, tágas, és barátságos. A különböző helyiségeken ahogy keresztül vezetett, rengeteg érdekes és felismerhetetlen műszerrel találkoztunk, bár K. mindegyikről elmondta hogy mire kell használni. A mondatainak a felét sem értettük, viszont érdekes volt hallgatni, hogy hiába van egyetemi diplomája K.-nak és nekem is, "kicsit" eltér egymástól a komfortzónánk. Az egyetlen szó amit megjegyeztem, az a kromatográf volt, és arról sem tudom, hogy micsoda. Én, mint közszolga teljesen más dolgokat találtam érdekesnek, mint talán illett volna, így az ott készített fotóimon hazaérkezve azt láttam, hogy megint a színes, vidám, vagy éppen vicces dolgok kötöttek le. Pl az a felirat, hogy "Ne kapcsold le a Héliumot". Nálunk ilyen nyilván nincs kint a falon, helyette a "Az épületben tilos a dohányzás" című nagyon unalmas tábla lóg. Nincsenek mindenféle veszélyre figyelmeztető matricáink, helyette vannak viszont kutyusos, cicás, hercegnős matricák az ügyes kisfiúknak és kislányoknak. 

A legjobban mégis talán a gázálarc tetszett, ami a bejárat mellett lévő állófogason lógott, mintha csak egy egyszerű kabátka lenne. Rögtön eszembe jutott róla egy-két kedvenc apokaliptikus témájú filmem, és szerencsémre K. megengedte hogy felpróbáljam. Szuper érzés volt. Mostmár tudom, hogy zombitámadás esetén cuki leszek gázmaszkban is.

 
Mikor D.-vel kijöttünk az épületből, nagyon nevettünk, mert még mindig nem volt negyed 8, és a reggel szinte most kezdődött az emberek többségének. Mi akkor már megküzdöttünk a kutyákkal, tök sötétben felöltöztünk, elkészültünk, beautóztunk Pestre, megkromatográfoltunk mindent amit tudtunk, körbejártunk egy egész labort, megnéztük hogyan vizsgálják a kandallókat, különböző fagyállókat, kaptunk ajándékba lufikat, és egy kis mini üveget is, elmentünk a Mekibe, és még a spárban is betáraztunk üdítőből. Olyan intézménylátogatáson voltam, ami százszor izgalmasabb más helynél. Ezek után kinek van kedve dolgozni? Méltó befejezése lett volna a napnak, ha reggel 8kor hazamegyek, és egész nap Szökést nézek egy energiaitalos doboz és egy anyukám által csomagolt megatízórais szendvics kíséretében. Sajnos, még nem szedtem össze annyi félretett pénzt a szánalmas kis fizetésemből, hogy azt tegyek egész nap amit szeretnék, de ezért kárpótolnak az olyan reggelek, amikor láthatok egy rakat kicsi tégelyt, amiben a színes gyurmából kivont színek sorakoznak. 




Megjegyzések