Egy levél nekem...

Ritkán kapok levelet, pedig szeretem olvasni a nekem szóló sorokat. Persze digitális üzenetem rengeteg érkezik, de más az a kis piros villogó boríték facebook-on, ami néhány szót tartalmaz, és más, amikor ott van az elején a megszólítás, hogy Kedves E...
kulfoldimunka.co
Tegnap reggel nem rajongtam túlságosan azért, hogy dolgozni kell menni, főleg, hogy felkeltem hajnali 3-kor megnézni a Fear The Walking Dead-et. És bár szeretem hétfőnként hajnalban az éledező zombikat bámulni(akik ráadásul még nem is oszlanak annyira), azért simán kibírtam volna egy hosszú hétvégét. Vagy akár munkamentes hetet. Mikor bekapcsoltam a számítógépem, csak arra vágytam, hogy történjen egy hatalmas földrengés, ami elsüllyeszti az aktáimat és megsemmisíti az összes megválaszolásra váró levelet. Mivel szép idő volt és nem úgy nézett ki a helyzet, hogy jönne az áhított világvége, nekikezdtem a munkának. A telefonom jelezte ugyan, hogy van facebookon olvasatlan üzenetem, de még ahhoz is túl hétfő volt, hogy megnézzem. Aztán szólt a bal fülem mellől a kisördög, hogy "Eszteeeer, nézd meg a facebookodaaaat", és mit volt mit tenni, rákukkantottam. 
Megláttam, hogy F barátnőm küldött egy linket, hozzá apró kísérőszöveg volt illesztve. Mikor megnyitottam, nagyon megörültem. Mire végigolvastam, pityeregtem. Olyan szép sorokat írt rólam a blogján, mint hogy "Pont attól vagy szép és különleges, hogy ilyen sokoldalú és páratlanul sokszínű tudsz lenni, akárcsak a szivárvány az égen, ami semmihez sem fogható és még véletlenül sem hétköznapi.".

Az egyetem alatt törekedtem arra, hogy legalább a szigorlatokon és az államvizsgán szuperul teljesítsek, mindig is szerettem szóban vizsgázni, talán ez az egyik erősségem(nem, nem azért mintha kiraknám a kirakatba a melleimet). Igyekeztem magabiztosnak mutatkozni, és naponta igyekszem most is az lenni (a munkám során ez szinte elengedhetetlen). Próbálok jól teljesíteni, és nagyon rosszul viselem, ha ez nem valósul meg 100 százalékosan. Önbizalmam tehát ezen a téren van valamennyi, hiszen ha arra hagyatkozom, amiben (többnyire) biztos vagyok, akkor az támaszt nyújt. 
kajarikbela.hu
 A kis privát életemben már nem mutat olyan magas értékeket az önbizalom mutató, azt hiszem, soha nem is mutatott. De ezzel nincs is baj, enélkül is nagyon boldog vagyok, nem hiányzik a maximális magabiztosság. Mindig próbálgattam a határaimat, gimiben kicsit (nagyon!!) különc módjára öltöztem (kendő a fejemen, hosszú sötétzöld körmök, nyári ruha alatt hosszúujjú felső, stb.), és a szokásaim, hóbortjaim is teljesen az "enyémek" (például hogy ugyanazon az útvonalon járok minden nap, ugyanazon a járdán és utálom ha az intim szférámba másznak). Nekem talán ezek adnak önbizalmat és magabiztosságot. Hogy elfogadnak azok akik szeretnek, olyannak, amilyen vagyok és ezekkel a bolondságokkal együtt is beleférek nekik a "normális" kategóriába. (kivéve talán a gumicukor iránti szeretetemet, ami nem normális egy felnőtt embertől)

Persze néha azért előjön belőlem is a kis nyominger, aki elégedetlen és önbizalom hiányos. Így volt ez pár nappal ezelőtt este is, amikor F barátnőmmel az élet nagy kérdéseiről és kevésbé fontos dolgokról beszélgettünk (gyermekvállalás, divat) . Úgy látszik megihlettem, mert másnap a blogján egy olyan bejegyzés várt, ami levél formájában nekem szólt. ITT  elolvashatod.

Jó, ha az embernek olyan barátai vannak, akik érzik, hogy mikor van szükség egy kis önbizalom tuningra, magabiztosság-tréningre, és megtorpedóznak a vidámságukkal. Akár egy gumicukor patkánnyal, akár egy málnaszínű körömlakkal. Amikor semmi másra nincs szükséged, csak pont arra. 

1 megjegyzés: