Ha az ember elszánja magát arra, hogy körbejárja a
Balatont, számolnia kell azzal a ténnyel, hogy az időjárás kiszámíthatatlan.
Szerencsére a magyar tenger minden időben gyönyörű, így hiába gyülekeztek
fejünk felett az esőfelhők már Bogláron, mi tántoríthatatlanul haladtunk tovább
az úton Fonyód felé, hogy felfedezzük a települést.
A déli partnak ezen a részén korábban nagyon
keveset jártunk, így még izgalmasabbnak találtuk a kirándulást. Külön öröm
volt, hogy nem vonattal, hanem autóval vágtunk neki a körútnak, mert egy ilyen
útnál nem árt, ha az ember mindenre felkészül. A csomagtartóban lapult két
esernyő, a bőröndünkben pedig ezerféle váltóruha, hiszen egy ilyen élmény akkor
az igazi, ha az ember komfortosan érzi magát közben. Míg Bogláron a
páratartalom miatt még a hátunkon is folyt a víz, Fonyódra érve annyira fáztunk
a viharos szél miatt, hogy át kellett öltöznünk az autóban.
Mivel nagy állatbarátok vagyunk, és szeretünk a
kutyáinkkal együtt nyaralni a Balaton partján, nagyon szimpatikusnak találtam
már korábban is, hogy a településen a rendezvényekről nem tiltják ki a
kutyákat, sőt, kutyabarát fürdőhely is nyílt 2016.06.01.-én, ami 1200
négyzetméteres területen várja a kutyákat és a gazdikat egyaránt.
A település honlapján még térkép is található a
strand elhelyezkedéséről, így azok számára, akik hozzánk hasonlóan a nyaralásra
szívesen magukkal vinnék négylábú kedvenceiket, nagyszerű választás lehet Fonyód.
A nagy vihar nem gátolt meg bennünket abban, hogy
lesétáljunk a kikötőhöz, ahol ezúttal nem csak a vitorlás hajókban
gyönyörködhettünk. Megismertük a Balatonnak egy másik arcát, amikor dühös,
haragos, és türelmetlen. Ilyenkor teljesen más színe van a víznek, és egészen
fantasztikus látványt nyújt a felhős égbolttal és a szemben fekvő Badacsonnyal.
Rájöttünk, hogy nagyon szerencsés választás volt, hogy erre a hétvégére
időzítettük az utunkat, mert sokkal árnyaltabb képet kaphattunk a Balatonról, mint
reméltük. Annyi időt töltöttünk a vízparton üldögélve, hogy másra alig jutott
időnk. Bár a terveinkben szerepelt, hogy ellátogatunk a Várhegyi Széplátóhoz,
sajnos az időjárás ezt a tervünket meghiúsította.
Ugyanígy el kellett halasztanunk a sétahajózást is,
amire mindenképpen szerettünk volna időt szakítani a túránk alatt.
Fonyódról rendszeresen indulnak hajók Badacsonyba,
így a hajózás élményét akár össze is lehet kapcsolni Badacsony megtekintésével,
vagy egy izgalmas borkóstolóval is.
Mivel a körút második napjának délelőttjén jártunk,
még reménykedtünk abban, hogy esetleg másnap Balatonfüreden be tudjuk iktatni a
programba a hajózást, hogy élvezni tudjuk a tó közepén ringatózva is az
élményt.
Még előttünk állt egy nagyon izgalmas nap, és egy
kalandos utazás Keszthelyen, Szigligeten és Révfülöpön át Balatonszepezdig,
ahol a második éjszakánkat töltöttük. A vihar nem jósolt sok jót számunkra, de
nem adtuk fel a terveinket, és a csodálatosan szép fonyódi kikötő után
Balatonfenyves felé vettük az irányt. A következő bejegyzésben erről
olvashattok.
Címkék: Balaton