Marian Keyes - Rachel vakációja

Vannak olyan könyvek, amiket vásárlás után hamar elolvasok, és vannak olyanok is, amiket a polcon altatok egy ideig. Akár hónapokig is. Nem azért, mert nem akarom elolvasni, hanem mert egyszerűen ránézésre tudom, hogy még nincs itt az ideje. Aztán egy váratlan ötlettől vezérelve hirtelen kézbe kapom őket és rájövök, hogy sokkal korábban el kellett volna olvasnom. Ez a könyv pont ilyen.

A Rachel vakációja című könyvet azért vettem meg, mert a témája ha nem is pontosan vág a szakmámba, de majdnem. Általában nem szeretem azokat a filmeket, könyveket, amik droggal, droghasználattal kapcsolatosak (mert leginkább egy alvilági hangulatot idéznek, tele bandákkal és fegyverekkel), talán egy-két kivételtől eltekintve. Egy hatalmas Ulpius házas akció keretében vettem meg ezt a könyvet, kilenc másik mellett. A könyvet elolvasva már azt gondolom, hogy teljes árat is érdemes fizetni érte. 


A könyv főszereplője (talán a címéből ki lehetett következtetni) Rachel, egy 27 éves drogfüggő lány. A szülei elviszik egy rehabilitációs intézetbe egy majdnem sikeres öngyilkossági kísérletet követően, ahova Rachel pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni indul, de korántsem sikerül neki a tervezett holiday. Gondolom mindenki kitalálta, hogy a történet kb arról fog a továbbiakban szólni, hogy a lány sikeresen leszokik a drogokról, rátalál a szerelem, rendezi a kapcsolatot a családjával és végül elmondja, hogy milyen rossz drogozni, sosem használja többet. Hát ha őszinte akarok lenni, én is ezt gondoltam a sztoriról, mint ti és majdnem 60 százalékban így is van, ám nem a korábban megszokott sablonos, előre kiszámítható módon. 

Az intézetben szembesül azzal, hogy milyen ember volt eddigi felnőtt élete minden napján, és hogy már gyerekkorában is egy furcsa szemüvegen keresztül látta a családját és az egész világot. A barátai, a pasija és a testvérei mind-mind annyi oldalát látták és szerették, amiről ő addig nem is tudott, vagy amit nem is remélt. 

A könyv egy ember magára találásáról szól. Rachel megismerkedik azzal a lánnyal, aki ő maga drogok, alkohol, mindenféle tudatmódosító szer és nyugtató nélkül. Választ kap arra  a kérdésére, hogy miért volt korábban szüksége minden nap valami "kiegészítőre" ahhoz, hogy úgy érezze, hogy szép nő, sikeres karrierista munkaerő, jó barátnő, jó szerető, érdekes személyiség, nagyvilági polgár, vagy csak egyszerűen hogy EMBER. A történet attól szerethető, hogy az egész sztorit maga Rachel meséli el, így a lapokon a pillanatnyi érzéseit, gondolatait olvashatjuk majdhogynem Bridget Jones stílusában. Rengetegszer hangosan nevettem a metrón, miközben Rachel azt taglalta, hogy milyen szerencsétlen. A történet egészét tekintve persze egyáltalán nem vicces az, hogy az alacsony (vagy nem létező) önértékelése miatt szinte soha nem jutott sikerélményhez, de Marian Keyes tollából mégis nagyon humorosnak, és igazán szeretni valónak érezzük a főhőst.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretnének bekukkantani Rachel terápiás üléseire, szeretnék megismerni a drogfüggők világát, mindezt egy nagyon szerethető karakter szemszögéből. Izgalmas olvasmány, melynek olvasása közben saját magunkat, gyengeségeinket, és erőforrásainkat is jobban megismerhetjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése