Az emberek többsége már
januárban lefoglalja a balatoni szálláshelyét a júliusi/augusztusi főszezonra.
Mi sem tettünk másképp, egy-egy bögre forró tea mellett végignéztük a
lehetőségeket és kiválasztottuk a számunkra tökéletes apartmant, majd
megnyomtuk a laptopon az Entert. Kipipáltuk ezt is. Az emberek többsége
ilyenkor megnyugszik, és meleg szívvel gondol a közelgő pihenésre. Mi azonban
nem ilyenek vagyunk.
Nem tudom mikorra vezethető
vissza, de az biztos, hogy a Balaton és mi nagyon szeretjük egymást. Olyannyira
fontos számunkra a „magyar tenger”, hogy minden lehetőséget megragadunk, hogy
leautózzunk a tóhoz. Amennyiben nincs kínálkozó lehetőség, teremtünk magunknak.
Számomra a víz közelsége olyan boldogságot jelent, mintha egy napon találkoznék
Eva Longoriával, szerepelhetnék a Baywatchban, megkérnék a kezem, és még
ugyanazon a napon Szenteste is lenne. Akár vonattal, akár autóval utazunk (mind
a kettőnek megvannak az előnyei), amikor meglátom a Balaton szikrázó kék
színét, úgy bőgök, mint egy éppen beszoktatós óvodás. Összeszorul a mellkasom,
kapkodom a levegőt és nem tudok betelni a látvánnyal. Éppen ezért mindegy, hogy
télen vagy nyáron, én mindig csak arra vágyom, hogy a Balaton közelében legyek.
Idén már többször is megtettük az utat a tóig, az egyik kedvencem a
Balatonvilágoson eltöltött órácska volt.
A páromnak volt egy kis
munkája Siófokon, de hazafelé menet megálltunk Balatonvilágoson, a strandnál. A
létrák még a füvön hevertek, hatalmas szél fújt. Annak ellenére, hogy már
tavasz eleje volt, nagyon örültem neki, hogy végül a télikabátomban mentem,
hiszen iszonyatosan hideg volt. Mivel a strand ajtaja nyitva volt, lesétáltunk
a vízhez, és hosszú percekig élveztük a semmivel sem helyettesíthető látványt.
A víz zajos és dühös volt, mégis szép.
Addig kerestük a parton a
tökéletes uzsonnázós helyet, míg végül fel nem autóztunk Világos egyik
legmagasabb pontjára. A kilátás egyszerűen mesés volt, ha tehetném, minden nap
ott üldögélnék délutánonként. Olvasnék, leterítenék egy plédet, és álmodoznék
az eget nézve. A minket körülvevő nyaralókban idén még a madár sem járt, a
kerti zuhanyokat még nem használta senki, az udvarokból hiányoztak az
úszógumik, karúszók, homokozó vödrök és a bálna/cápa/rája/krokodil formájú
gumimatracok. A levegőben nem terjengett bográcsos gulyásleves, vagy babgulyás
illata, senki nem sütött szalonnát, nem pattogtak a labdák a betonon. Mégis
csodálatos volt. Vagy éppen ezért. Az ott töltött egy órában, uzsonnázás
közben, volt valami leírhatatlan érzés.
A Balaton hullámainak
látványa, a kihalt utcák csendje, a csípős, hideg, márciusi szél talán még
szebbé varázsolta az élményt. Jó, persze a Baywatchban nem szerepeltem aznap,
nem volt ott Eva Longoria sem, és tudom, tudom, a Szenteste sem ilyenkor van.
Ennek ellenére mindenkinek ajánlom, aki hajlandó befogadni a szépet, hogy üljön
be az autóba, és tapasztalja meg a Balatonvilágosról látható panorámát. Felér
egy lánykéréssel.
Címkék: Balaton