Vágyaim 9+1-es listája

Rengeteg olyan dolog van, amire vágyom. Szerencsére. Az a félig meddig kitartó típus vagyok, akit sok minden érdekel, de ritkán ássa bele magát valamelyikbe maximálisan. Talán azért, mert akkor a többi háttérbe szorulna, és ez az, amit egyáltalán nem szeretenék. Összeszedtem a vágyaim listáját, talán így jobban szem előtt lesznek. Megmutatom neked, mi az, amit 30 éves koromig szerettem volna/szeretnék megvalósítani.

Egyik este egy női magazint lapozgattam, és szembe találkoztam a "30 dolog, amit meg kell tenned, mielőtt 30 leszel" című válogatással. Á, szuper, gondoltam magamban, ez jó móka lesz, talán belevágok a megvalósításba szépen sorban. Amikor azonban elolvastam a pontokat, elhatároztam, hogy készítek egy saját 9+1-es listát a saját megvalósításra váró vágyaimról. Nem volt kedvem ugyanis "szexelni egy szokatlan helyen", "kipróbálni az alul semmit egy napig", "megcsókolni egy nőt", "házassági ígéretet tenni a legjobb meleg haveromnak" vagy "ünnepelni a másnaposságot". Íme a saját listám:
1. Balatonátúszás
Kislány koromban nagyon szerettem úszni. Viszonylag hamar belejöttem, és megtanultam a négy úszásnem közül hármat. A Dunaparton nőttem fel, így sokat gyakoroltam, mígnem annyira ügyesen ment, hogy szólt a tanár a szüleimnek, hogy hátúszásban igen ügyes vagyok. Mivel faluban laktunk, ahol nem volt uszoda, az úszás megmaradt hobbinak. Nem tudtam edzésekre járni. Évekig vettem részt  a jászberényi úszótáborban, ahol egykettőre megtanultam a pillangó úszást is. Gimiben gyógytesis voltam, volt lehetőségem gyógyúszásra járni, mégsem tettem (vagyis a legtöbbről ellógtam). 7 tanóra után egy olyan középiskolás sincs, aki szívesen gyalogolna azért, hogy másfél órát ússzon, majd ezután még 30 km-t utazzon haza volánbusszal. Az úszás szeretete nem múlt el, főleg nyaranta rengeteget lubickoltam. Mindig figyeltem az esti hírekben a Balaton átúszásról készült riportokat és képsorozatokat, és irigykedtem a sok kitartó emberre, akik vállalkoztak a kihívásra. 30 éves koromig szuper lenne legalább elkezdeni készülni egy ilyen megmérettetésre. Az úszástudásom és a magabiztosságom megvan a feladathoz, de nyilvánvalóan az állóképességemen dolgoznom kell.



2. Az álommeló megtalálása
Igazából soha nem tudtam mi szeretnék lenni. Kicsi koromban a fogorvos, tanár vagy a fodrász szakma tetszett, később leginkább rajzolni szerettem és meséket találtam ki, amit a szüleim leírtak nekem. Sokáig igen jó tanuló voltam, aztán inkább a humán tárgyak mentek jól, meg az angol. Mikor a gimi végén eljött a felsőoktatásba jelentkezés ideje, én hosszú ideig olvasgattam a lehetőségek listáját, de nem tudtam, mi is a nekem való szak. A Nemzetvédelmi Egyetemen volt néhány dolog ami érdekelt volna, de azokra a szakokra csak férfiak adhatták be a jelentkezést. Ennek ugye lőttek. Anyu egyik ismerőse szociális munkán végzett, ő javasolta, hogy jelentkezzek oda, mert tartalmas a képzés. Jobb híján tehát oda mentem 5 éves egyetemi képzésre, amit 5,00 átlaggal zártam. De nem ez álmaim munkája, hiába dolgozom a szakmában. Keresem és várom az alkalmat, hogy egyszer igazán azt csinálhassam, ami szívből érdekel. Talán ha megtalálom, rögtön tudni fogom hogy arra születtem.


3. Egy hosszú hajóút
Ha nem ragaszkodnék annyira a páromhoz, a családomhoz, a barátaimhoz és a kutyáinkhoz, már régen egy hajón dolgoznék. Nem, nem ez az álommeló számomra, de a hajózás önmagában nagy álmom. Legyen az csónak, kishajó, luxushajó, nekem mind nagyon tetszenek. Amíg az öcsém régen autós és motoroskártyázott, nekem a hajós kártya lapult a markomban. Bámultam a Queen Maryt, és arról ábrándoztam, hogy egyszer felülök egy hasonlóra. Mivel annyi pénzem nincs, hogy hetekig hajókázzak, sokszor eszembe jutott, hogy talán ha rajta dolgoznék, bejárhatnám a világot. Éjszakánként kiülnék a fedélzetre, nézném ahogyan a víz nekicsapódik a hajó oldalának, és élvezném a ringatózást. Nem csupán a hajózás vonz, hanem maguk a hajók is, ahogyan olyan békésen ringatóznak a maguk hatalmas méretével. Nagy vágyam, hogy részt vegyek egy hajóúton, legyen az tengeri út, vagy egy kirándulás végig a Duna teljes hosszán.


4. Eljutni néhány gyönyörű helyre
Mióta D.-vel egymást boldogítjuk, sok olyan város jött szóba, ahova szívesen elmennénk együtt. Sopron, Nyíregyháza, Veszprém, Kőszeg ugyanúgy a listánkon szerepel, mint Eger vagy Pécs. Egyikünk vagy másikunk talán jobban ismeri ezeket a városokat, de együtt sosem láttuk. Például D még nem látta úgy Pécs városát, mint én, az öt év alatt, míg ott laktam. Ismerem a legszebb helyeket, a leghangulatosabb ösvényeket és szeretném ha ezeket a szépségeket ő is látná. Mikor Szegedre mentünk, ő vezetett engem. Sok helyet nem láttunk még hazánkban, és a bakancslistánkon most ezek szerepelnek. Vannak egynapos terveink és hosszabbak is. A listánkat úgy állítottuk össze, hogy mindketten leírtuk a helyeket, ahova menni szeretnénk és aztán összesítettük. Ha valahova jobban szeretnénk menni valami hirtelen ötlettől vezérelve, előrevesszük a listán és elkezdjük tervezgetni az utazást. Utánajárunk a látnivalóknak, a szállásoknak, és az érdekességeknek, és belecsapunk a lecsóba. Szeretek így élni. Kirándulni, utazgatni és rövidtávra tervezni.


5. Megtalálni valami igazán szuper dologban a kreativitásom
Mindig szerettem "kreatívkodni". Kiskoromban rajzoltam amikor csak a közelemben volt egy színes ceruza, vagy kréta. Nagyon pontos, aprólékos rajzokat készítettem, nagy hangsúlyt fektetve a színekre és részletekre. Később rajz fakultációt vettem fel, hogy többet rajzolhassak. A tanárom egy igazi idióta volt, aki már akkor belerajzolt az én rajzomba, mikor még csak elkezdtem. Elvette a kedvem a rajztól, mert már nem jelentette ugyanazt a szabadságot és örömet, mint korábban. A zenében is sikerült kiélnem a kreativitásom, évekig zongoráztam, egy ideig szaxofonoztam, jártam zenekarba és az iskolai kórusba is. A zene megnyugtat, erőt és lendületet ad. Amikor hallgatom, megkapom azt a pluszt, amit máshogyan nem érhetek el három perc alatt. Talán egyszer újra zongorázni kezdek. Vagy énekelni egy felnőtt kórusban. Nagyon jó lenne. Kamaszként szívesen csomóztam karkötőket hímzőfonalból. Mindig jó volt a kézügyességem, könnyen megtanultam saját magamtól a technikát, onnantól fogva szívesen készítettem a barátaimnak indián karkötőket, ami akkor hatalmas divat volt. Egy biztosítótűvel a nadrágomhoz fogtam a félkész munkákat, és tanórák közben a pad alatt igyekeztem befejezni őket. Ma már persze ez nem divat. Asztal és ajtódíszeket viszont készítek ma is, egy-egy évszakra különféléket. Van itthon kreatívkodós dobozom, amiben a szükséges terményeket, ragasztópisztolyt és színes bolondságokat tartom.
A kreativitásom jelenleg mégis talán a blogírásban élem ki, ami lehetőséget ad az élményeim, emlékeim, gondolataim "papírra vetésére". Szívesen fordítok rá időt, mert sokkal jobban érzem magam egy-egy szívemhez közel álló bejegyzés megírása után. 


6. Megszeretni sportolni
Mindig utáltam a tesiórát. Az oktatási rendszernek köszönhetően nem állt másból, mint idióta felmérésekből. Ki tud messzebbre dobni, hajítani, ugrani, többet és gyorsabban futni, bukfencezni, cigánykerekezni, vagy kötélre mászni. Minden egyes óra azzal ment el, hogy ezek valamelyikét meg kellett csinálnunk, amire kaptunk egy jegyet és a tanár marha büszke volt arra hogy teljesítette a terv szerinti feladatot. Éppen az tetszik az amerikai filmekben, hogy ott is tornáznak a diákok, de nem így. Aki ügyesen úszik, az az uszodában tesiórázott, voltak akik birkóztak, futottak, szertornáztak. Megkeresték a számukra kedves vagy preferált sportágat és abban próbálták a maximumot nyújtani. Ha ez itthon is így lett volna, talán szebb lenne a tartásom a rendszeres hátúszástól vagy izmosabb lenne a lábam a versenybiciklizéstől. Mivel középiskolásként mi nem sportolhattunk az amerikai gyakorlathoz hasonlóan, én magát a sportot sem építettem be az életembe. Budán lakom, de nem itt dolgozom, nem egészséges szmogban biciklivel dolgozni járni, az uszodalátogatást pedig az ügyeleti beosztásom mellett nehéz rendszeresen megoldani. 30 éves koromra szeretném megtalálni azt a mozgásformát, ami örömet okoz. Amit szívesen végeznék többször egy héten.

7. Önkénteskedni 
Olyan nagyon sosem vágytam arra, hogy önkénteskedjek valahol. Régebben szívesen vállaltam volna valami feladatot a Vöröskeresztnél akár diákmunka keretein belül, de nem tudtam melyik az a terület ahol tényleg szívesen lennék szabadidőmben. Mióta kutyám van, már tudom, hogy egyszer szeretnék majd valami önkéntes munkát végezni valamelyik menhelynél. Az egyetlen problémám az, hogy az összes cuki kutyát hazahoznám magammal. Nekem a kutyák azok, akik igazán kifejezik az egymáshoz tartozás, a hűség, a mindenek felett győzedelmeskedő szeretet és ragaszkodás fontosságát. Azt gondolom, hogy csak az tudja igazán, milyen a majomszeretet, akinek saját kutyája van (jó, meg nyilván akinek gyereke). Egy kutya mindig ott van veled, ha szomorú, ha boldog vagy, ha nem kívánsz a hátad közepére sem senkit és ha valóban nincs senkid. Kutyaeledelgyűjtésben, sétáltatásban ügyes lehetnék. 30 éves koromra tehát szeretnék valami szerepet vállalni az elveszett, elhagyott, menhelyen élő kutyák helyzetének javításában.


8. Megvalósítani a "mindig karácsony" érzést
Imádom a karácsonyt, és az azt megelőző várakozás időszakát. Ez az a pár hét, amikor szinte semmi nem tudja a kedvemet szegni, derűsebben látom a ködös, hideg reggeleket, és minden este "mécsesházikózok". Hetekkel karácsony előtt megveszem az ajándékokat a szeretteimnek, gyakran járok különféle adventi vásárokba nézelődni vagy forralt borozni, és teatasakból csillagokat hajtogatok az irodába és otthonra. Persze furcsa lenne, ha egész évben fennhagynám a díszeket (amik amúgy márciusig fent vannak), de szeretném megtalálni a módját, hogy ne csak karácsonykor érezzem a "karácsony érzést". Egyelőre ezt úgy oldom majd meg, hogy gyakrabban fogom felkeresni a szentendrei karácsony boltot. Télen-nyáron nyitva van, így ha világító égősorokra, angyalhajra vagy égőkre vágyom, meglátogathatom az üzletet. Lehet hogy az álommeló egy saját karácsony bolt lenne??? Esetleg egy hajón??


9. Megtanulni főzni
Amikor elköltöztem otthonról Pécsre, nem tudtam főzni. Amíg még otthon laktam, Anyu megfőzte az ebédet, én hoztam mindig hozzá a petrezselymet a kertből, segítettem hengergetni a szilvás gombócokat, és hasonló csicskamunkákat végeztem. Egy rántást sem tudtam a koleszben vagy utána az albérletben elkészíteni, mindenhez telefonos segítséget kellett kérnem. Anyu minden kajának minden készítési fázisát részletesen lediktálta, így tanultam meg szép lassan az alapokat. Mára azért már sokkal több mindent el tudok készíteni, és szívesen is álldogálok a konyhában. Persze sosem vagyok elégedett a főztömmel, mindig azt gondolom hogy lehetne jobb és jobb, de viszonylag keveset kell kiöntenem azért mert elrontottam. Mivel nagyon szeretem a főzöcskézős vetélkedőket, mindig a tévé előtt ülök és ámulok azon, hogy hétköznapi emberek milyen nagyon ügyesek és kreatívak a konyhában. Szívesen beiratkoznék valami páros főzős tanfolyamra, hogy valami igazán csodálatos tudományt sajátíthassak el (a párommal együtt). 


+1. Megőrizni a családom, barátaim szeretetét
A családunkban mindig nagyon fontos volt az összetartás. A nagyszüleim és a szüleim arra tanítottak, hogy a szeretet és az egészség a legfontosabb a világon, minden más csak másodlagos. Próbálták azt az értékrendszert átadni nekünk, ami szerint ők is élnek. A barátaimmal az a helyzet, hogy csak kevés van belőlük. A gyerekkori, kamaszkori barátságaim megszakadtak, mert mára felnőttünk, egészen más értékeket vallunk magunkénak, olyan emberek lettünk, akik felnőttként már nem barátok. Mivel vándormadár voltam világéletemben (értsd: egy ideig otthon voltak barátaim, aztán a középsuliban egy másik városban, majd Pécsen, Kecskeméten, újra otthon, aztán a fővárosban), így a barátságok nem mindig állták ki az idő és a távolság próbáját. Azok, akik ma közel állnak hozzám, viszonozzák az érzéseimet és szeretnek engem. Ennél többre nem vágyom. Azt szeretném ha 30 éves koromban a szüleim úgy látnának, ahogyan azt gyerekkoromban elképzelték. Ha büszkék lennének rám. A páromról azért nem írtam egyik pontban sem, mert nagyon harmonikusnak érzem a magánéletem. Persze vágyom én többre is, de nagyobb szerelemre, megértésre, izgalomra nem. 


A listán nem szerepel teljesíthetetlen tétel. Olyat sem tudok írni, ami miatt elégedetlen lennék jelenleg. A fenti vágyaim/céljaim csupán még színesebbé, teljesebbé tennék az életem. Talán sokkal tartalmasabbá, mintha a népszerű női magazin tanácsait követve megcsókolnék egy lányt, jó alaposan berúgnék, pornót néznék ha unatkozom vagy bekajálnék bűntudat nélkül egy rakat sütit.




Megjegyzések