K.A.Tucker - Tíz apró lélegzet

Az elmúlt pár évben egyéb más mellett viszonylag sok rubinvörös pöttyös könyvet olvastam. Ezek általában vagy felnőtt- vagy fantasy tartalmú olvasmányok, többnyire mérsékelt mennyiségű mondanivalóval. Ennek ellenére engem nagyon szórakoztatnak, jó velük múlatni az időt. Egy átlagos könyvesbolti séta alkalmával rábukkantam egy olyanra példányra, aminek tetszett a hátulján összefoglalt tartalom, így egy akció során megvásároltam. Lássuk, mennyire tetszett.

Adott egy gyönyörű, fiatal lány, akinek komoly nehézségekkel kell megküzdenie egy, a múltjában történt tragédia miatt. Egy balesetben elveszítette a szüleit, a barátját és gyermekkori barátnőjét is. Az író apránként ad lehetőséget arra, hogy betekints a régmúlt eseményeibe, a történet a baleset után négy évvel játszódik, amikor Kacey és a húga Miamiba költöznek. 


Innentől a könyv kicsit olyan számomra, mintha két arca lenne. Egyszerre mutatja be a fiatal lány (Kacey) életét, ahogyan megismerkedik egy jóképű sráccal, majd beleszeret, közben pedig megismerhetjük a PTSD-t, vagyis a poszttraumatikus stressz szindrómát, ami átszövi a lány életét. Eddig is tudtam, hogy ez mit jelent, a könyv viszont arról az oldaláról mutatja be, ami nem a száraz szakirodalmat sorakoztatja fel, hanem ahogyan azt a lány megéli. Kacey a traumatikus események okozta depressziót és szorongást először alkohollal és drogokkal, majd szex-szel és erőszakkal próbálta elnyomni, de a megoldást a problémái számára mégis az egyéni és csoportos terápia jelenti. Közben Trent, a nagy szerelem, a felhőtlen boldogságot és pokol legmélyebb bugyrait is megismerteti vele, miközben a sztori folyik tovább a maga romantikus és egyben nagyon sok mondanivalót rejtő medrében.  
 
Nagyon szerettem olvasni a könyvet, a hármas metrón állva a legnagyobb tömegnyomorban, vagy a sok ordítozó japán, német, olasz turista, idősek csoportja vagy vinnyogó óvodások mellett a 16-os buszon a Lánchíd közepén a dugóban ülve szerda délután 5-kor, amikor mindenki már csak annyi életerőt szeretne magába imádkozni, ami elröpíti hazáig. Nagyjából két nap alatt kiolvastam. Reménykedtem benne, hogy találok folytatást, de sajnos nincs. Imádtam azokat a részeket, ahol az író részletesen bemutatta azokat az eszközöket, melyeket Kacey pszichiátere alkalmazott a kezelések során, és mivel E/1-ben íródik a történet, ezért jó volt K. szemszögéből olvasni a pillanatnyi dühét, kétségbeesettségét, szárnyalását és süllyedését. Biztos, hogy nekiállok és keresek még néhány könyvet a témában, mert nagyon érdekes számomra. A szerelmi szál is nagyon szórakoztató, szerintem azok is így gondolták, akik a vállam fölött beleolvastak a könyvbe és közben a fülembe szuszogtak, amit kifejezetten utálok. Néha úgy voltam vele, hogy példát veszek Kacey-ről és egy jól irányzott mozdulattal arrébb tuszkolom őket a környezetemből.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése