Ma van advent második vasárnapja. Minden évben epekedve várom az adventi időszakot. Természetesen már szeptember elsejétől csak a karácsonyra tudok gondolni, amint vége a nyaralásnak és a felhőtlen napsütésnek. Elkezdem részletezni az ajándékos listámat, összegzem a rám váró feladatokat és ahogyan mondani szokták, a szívemet elkezdem díszbe öltöztetni.
Szívem szerint azonban már októberben a lakást is díszbe öltöztetném. Amint egy-egy hűvösebb fuvallat megcirógatja az arcomat ősszel, előkeresem az illatlámpámat és felvásárolom az Obiban fellelhető összes illóolajat. Minél messzebb rakom az összes gyufát/olajat/vizet a tévétől, D. annál jobban megnyugszik, hiszen nem mindig voltam ilyen körültekintő....nos..igen. A részleteket ERRE kattintva elolvashatod. De tanultam a hibámból. Ezen kívül nem hiszem hogy az új lapos tévé nagyon boldog lenne egy forró, olajos fürdőtől..ez valószínűleg leghidegebb időkben is a kádban van jó helyen. Tehát ott tartottam, hogy októberben mindig előveszem a karácsonyi díszeket és egyenként ellenőrzöm őket. Sorba rakom méret, szín és minta szerint. Ezt követően D. leültet és szépen elmagyarázza hogy talán ismét egy picit korán kezdtem el a leltárt és TALÁN várni kellene vele egy picit. Jobban belegondolva, amikor még süt kint a nap és a Margit szigeten pólóban lehet a kutyákkal sétálni, valóban nem biztos hogy jó az időzítésem. Várok, várok, látszólag...reggelenként azonban megnézegetem a tavalyi adventi időszakban készült képeket, és a Batthyány tér felé gyalogolva legtöbbször a Reszkessetek betörők filmzenéjét vagy Mariah Carey féle O Holy Night feldolgozást hallgatom.
Amikor aztán újra megnézem a tavalyi karácsonyi készülődésről a fotókat, kezdek igencsak lendületbe jönni, és fejben minden fontos kérdést előre eldöntök. Például hogy a tavalyi díszeket idén ugyanoda teszem-e a lakásban, és hogy kell-e még több égősor a nappaliba. D. nem szól bele ezekbe, neki majdnem mindegy, hogy mi hova kerül fel. Persze a megfelelő időben. Idén úgy alakult, hogy egy családi ügy kapcsán kiutaztunk Bécsbe a nagynénémhez. Utazás előtt néhány nappal már kezdtem mondogatni otthon, hogy mivel jó pár nap múlva megyünk csak újra haza, ezért fel kellene díszíteni a lakást, hogy teljes díszében fogadjon majd minket. D. az érvelésemnek köszönhetően ráállt a dologra és az égősorokon kívül minden fel is került a maga helyére. (Persze a díszítés csak az égősorral lehet teljes, hiszen az körbeöleli a hatalmas nappali ablakunkat.) A kutyáknak D.-vel bekészítettük a jutalomfalatokat a saját, kézzel varrott adventi kalendáriumukba, és Hami kutya segítségével felsorakoztattam a fél Jysk karácsonyi kínálatát és az aprócska díszeket. Minden olyan, mint amilyennek előre elképzeltem. A bécsi adventi vásárok csak dobnak az amúgy is 100 fokon perzselő karácsonyi lázamon, de erről majd egy másik bejegyzésben írok.
Vannak olyan hagyományok, amikhez ragaszkodom. Azért, mert ezek így zajlanak hosszú évek óta, változatlanul. Mikor gyerek voltam, anyukámtól megtanultam Pickwick teatasakból csillagokat hajtogatni, különféle formájúakat és színűeket. Minden évben, mikor közeledik a karácsony, előveszem a Pickwick tasakokat rejtő fémdobozomat és szakadatlanul gyártom a szebbnél szebb csillagokat. Enélkül nekem nem karácsony a karácsony. Ilyen hagyomány még az adventi koszorú készítése, amit szintén együtt készít a család. Anyu mostanában már "adventi koszorú készítő partynak" nevezi az eseményt, mert akkora feneket kerítettünk neki, mintha maga a karácsony lenne. Együtt gyártjuk a koszorúkat saját magunknak és segítünk a másikéban is, hogy minden szögből a legszebb formájában pompázhasson. Ezek a gyerekkori megszokott, jól bejáratott családi programok, események az elmúlt éveimet mind-mind végigkísérték. Vannak azonban olyan apróságok is, amiket már a saját karácsonyfüggőségem eredményezett. Minden évben végigjárom az összes fellelhető, és számomra elérhető adventi vásárt és mindig vásárolok valamilyen kicsi, de csodálatos és egyedi díszt (ami egyszer majd, ha már az albérletben is lesz saját karácsonyfánk, azon pompázhasson). Újpesten, a Bazilikánál, a Vörösmarty téren, Pécsett, Kecskeméten, Újbudán, Dunabogdányban, Szentendrén, Bécsben és bármerre amerre járok, keresem a karácsonyi kincseket (is). Így költöznek az angyalkák, rénszarvasok, hóemberek, mikulások, minifenyők, szánkók és csengettyűk egymás után a karácsonyi dobozomba. Onnan pedig már mindegyikük csak jó helyre kerülhet. Ahogyan Kiss László, A kis fenyőfa álma... című versében olvashatjuk a kis fenyőfáról, nálam is minden dísz megtalálja a maga helyét és szerepét az otthonunkban.
Neked is vannak kedvenc karácsonyi hagyományaid?
Címkék: Kincsek
