Vágta a sorok között

Az elmúlt hetekben rengeteg könyv került hozzám. Mivel nagyon szeretek olvasni, ezért ez nagyon jó érzés számomra, viszont az kissé nyomaszt, hogy mindegyik történet érdekel, és alig várom hogy "kivégezzem" őket, de nem tudom vajon mi alapján állapítsam meg a sorrendet???




Sokáig nézegettem a könyvespolcomat egyik este, és azt láttam, hogy tele van új könyvekkel. Össze-vissza. Kiválogattam és szépen sorban kiterítettem őket a szőnyegre. Mivel nagyon sokféle stílust, műfajt kedvelek, így szerencsére mindig bőven választhatok olvasnivalót az aktuális idegállapotom, kedvem és mániám szerint. 

Régebben bevezettem egy szabályt, amihez igyekszem magam tartani. Sajnos (vagyis dehogy sajnos) nagyon sok krimi, horror, zombi könyvet olvastam egy időben egymás után, aminek az lett a következménye, hogy minden éjjel rosszat álmodtam. Mire rájöttem, hogy ez az oka, már elég sok "fázom, mert rosszat álmodtam, leizzadtam, majd kitakaróztam" éjszakán voltam túl. Annyit tanultam a dologból, hogy egy hasonlóan "bájos" témájú könyv után mindig valami könnyebbet, lazábbat kell választanom, hogy az egyensúly megmaradjon és az agyam ne égjen ki. A szőnyegre lefektetett könyvek közül tehát jó sorrendben kell kiválasztanom az éppen aktuálisan soron következőt. Nem akkora küldetés, mintha meg kellene oldanom egy gimis matekfeladatot vagy egy bonyolultabb mértékegység átváltást, de így is elég nehéz. Próbáltam csoportosítani a könyveimet, hátha úgy könnyebben megy majd a dolog. 

Első körben itt vannak a (kissé) nyomasztó témájú olvasmányok. A Libriben találtam rá a Nézz a szemembe, fiam, az Anyám ajándékai és A lehetetlen valóra vált című könyvekre. Korábban egyikről sem hallottam, pedig rendszeresen figyelem a piacra kerülő könyveket. Egy hatalmas leárazáson ráakadtam a Senki fia-ra is, amit azelőtt szintén nem ismertem. Mind a négy könyv erősen különböző témákat boncolgat (asperger szindróma, szexuális abúzus, alzheimer kór, és zsidóüldözés), a közös bennük, hogy olyan területekben mélyedhetek el jobban, melyeket vagy nem ismerek eléggé, vagy pedig nagyon érdekelnek.


Aztán itt vannak azok a könyvek, amiknek sokkal inkább a szórakoztatás a célja, mint az ismereteink bővítése. A Rosie projekt karácsonyi ajándék volt idén apukám húgától, aki lassan a reklámarca lehetne a sztorinak, annyi jót mesélt róla. A bíbor lakosztály F. barátnőmtől költözött hozzám kölcsönbe (amolyan ígéretes Szürke 50 árnyalata sztori ígéretével), míg Csernus könyve, A nő-csajsziknak könyve szintén karácsonyi ajándék volt. Erre azért vagyok nagyon kíváncsi, mert Csernus látványától hatalmas vörös kiütések jelennek meg a testemen és a fülem azonnal csengeni kezd, hogy "Nenenenene", viszont így voltam Havas Henrikkel is, akinek azóta minden könyvét elolvastam már.


Szeretem az olyan könyveket is, amiknek az elolvasására sokáig kell várnom, pedig legszívesebben azonnal belevágnék. Ilyen az Asszonyok városa, ami második világháborús sztori, de olyan szemszögből mutatja be, amire nagyon kíváncsi vagyok. Kölcsön kaptam, szintén apu húgától. Anyukámék Jézuskája hozta a Csodákkal teli éjszaka-t, amelyben magyar és világirodalmi szerzők karácsonyi történeteivel melengethetjük a szívünket. 14 rövid történet, 14 napra való elemózsia. Az Árvák vonata pedig olyan könyv, amit már a borítója alapján is elolvasnék. Elég felkavaró, tartalmas olvasmányra számítok, és az összefoglalója szerint az is lesz.


Egy könyvesbolti "hogyan töltsünk el járkálással és olvasgatással egy fél napot" séta alkalmával D. mutatta nekem a következő könyvet. Walking dead sorozat nagy kedvencem, és nagyon örülök hogy be tudtam szerezni a a színfalak mögötti, kulisszatitkokkal teletömködött sztorikat tartalmazó kiadást. Hazudnék ha azt mondanám hogy még nem lapoztam bele, de szeretnék majd nyugodtan leülni egy bögre teával és végigolvasgatni a történeteket. Mindig alig várom a sorozat új évadjait, új részeit, ezzel a könyvvel pedig bármikor felidézhetem a korábbi részeket is.

A szőnyegen levő 20 könyv közül most csak tizenegyet választottam ki, de a többit is legalább annyira szeretném megismerni. Azt hiszem bőven van most olvasnivalóm. Elég gyakran szoktam könyvet kölcsönadni, így F. barátnőm is megjegyezte már, hogy amint lesz rá ideje és lehetősége, helyes kis könyvtárat farag belőlem. Mindig szívesen osztom meg a könyveimet azokkal, akik igazán szeretnek olvasni és vigyáznak a könyveimre. Az olvasás olyan hobbim, amit nem cserélnék el soha de soha semmivel.

Nektek is van a polcon néhány olvasásra váró könyv?



Megjegyzések

  1. Szia Eszter! Melyik könyv szól az Alzheimerről? köszönöm a segítséget! én is szeretek olvasni, de mostanában elhanyagoltam ezt a hobbimat :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Réka!
      Az Alzheimer kórról az Anyám ajándékai szól.Még nem olvastam de tudom hogy elég szomorú,szóval csak nagy lelki nyugalommal fogj bele :)

      Törlés
    2. Sajnos érintett a családunk a betegségben, ezért szeretnék többet megtudni róla. Talán regény formájában emberibb...

      Törlés
    3. Privátban szívesen mesélek a betegségről,évekig dolgoztam alzheimeresek és demensek között.

      Törlés
    4. Köszönöm szépen, szerintem írni fogok a témában!

      Törlés

Megjegyzés küldése