Gyerekkoromban a szüleim teljesen egészségesen neveltek minket. Voltak ki nem mondott egyezségek, mint például az, hogy nem rohangáltunk meztelenül egymás előtt a fürdőszobába jövet-menet, de nem kellett különösebben garbóban sem járnom sehova. Azt mondanám, hogy teljesen átlagosan közelítették meg a pucérság kérdését. Valahogy mégis úgy alakult, hogy én kilógok a sorból. Utálok mások előtt átöltözni, mindig is takargattam magam testnevelés óra előtt az öltözőben és az uszodában is...Amikor kamasz voltam, fürdés előtt mindig elordítottam magam hogy senki ne jöjjön be a fürdőszobába még véletlenül se. Rettegtem tőle..
Később, amikor már nagyobb voltam, 19 évesen vesekövem lett. Magas lázzal kerültem be az Orfi kórházba, nem tudtuk még pontosan hogy a vakbelemmel van gond vagy a vesémmel. Az orvos kérte, hogy gomboljam ki a nadrágom az ultrahanghoz és húzzam is lejjebb...nos, az orvos húzta lefelé a ruháimat, én pedig rángattam vissza magamra. Ezért nem csípem a tüdőszűrést, mellkas röntgent, nőgyógyászt sem. Mert le kell vennem a ruháimat.
A családom férfi tagjai ezzel szemben egy kicsit sem szégyenlősek. Sőt!!
Régebben nagyon sokat nevettünk azon, hogy mindegyikünknek mindig akkor kellett sürgősen használni a fürdőt (sminkelésre, készülődéshez), amikor apukám a kádban ült. Hozzáteszem, ő 3-4 órát is szokott pancsolni, még akkor sem nagyon jön ki a kádból, amikor a tenyere már olyan, mint egy fél éve békésen ringatózó vízi hulláé. Egyszer egy mondatban szolidan meg is fogalmazta a véleményét: "B....meg, lassan többet nyitjátok rám az ajtót, mintha a CBA-ba mennétek"...és ez így is volt. (Bezzeg ha hozzám jött volna be valaki, extra hiszti lett volna a jutalma..) Apukám tehát hozzászokott ahhoz, hogy előbb-utóbb valaki rányitja az ajtót.
Öcsém már valamivel nagyobb falat. Kissé szégyenlős, de ha arról van szó, hogy a Dunában mutatni kellene egy "nagy fehér bálnát", nem sokat teketóriázik, lehúzza a nadrágját és máris láthatjuk lebukni a fehér fenekét. Rendszerint többedmagával mutatja be ezt a látványosságot, így a családi és baráti nyaralásokról sok olyan fotót őrzünk, amikor bálnák serege lepte el a Dunát a Szobi révnél.... Megszoktuk, nevetünk rajta és valószínűleg ez így van jól.
A harmadik hímnemű körülöttem a kedves párom, D., aki szintén nem arról híres, hogy szégyenlős lenne. Esténként nívós divatbemutatókat nézek végig, különféle témakörökben. Van zuhanyalattpörgökforgok féle, éppenmostmegyekfürdenirázokegyetacsípőmön mozdulat és van kialegnagyobbkanaföldön-erőfitogtatós beállás is. Szeretem hogy nem szégyenlős, mert így rengeteg olyan helyzet van, amikor szakadok a nevetéstől. Bennszülött törzsfőnököket meghazudtoló csípőmozgása van, profi táncos karrierbe is kezdhetne a divatbemutatóin mutatott tánclépések alapján és fitnesz modellek járhatnának hozzá pózokat/beállásokat tanulni.
Mondjuk ki. A pasik körülöttem szeretnek pucérkodni. Ha rajtuk múlna, meztelenül aludnának, meztelenül mászkálnának otthon, és büszkén viselnék férfiasságukat. Nem kellene azon gondolkodniuk, hogy melyik ruhájukat hova dobták le fürdés előtt, hogy hol is vannak, melyik szekrényben bujkálnak a pólóik és hogy vajon megközelítőleg olyan ruhába öltöztek-e, ami az alkalomhoz illik.
Én szeretem, hogy a családom férfi tagjai minden hiszti nélkül lepisilik a tábortüzet, "fehérbálnáznak" a hangulat kedvéért, és vígan rázzák a feneküket valami jó kis zúzós zenére a tus alatt. A bolondok mindig izgalmasabbak, mint akik élére vasalt ingben, karót nyelt testtartásban élvezik saját "sztárságukat", beosztásukat, pozíciójukat, végzettségüket. Az a bizonyos "fűszer" a férfiakban is meg kell hogy legyen. Ha néha bálnával, hát bálnával :)
