Akik napsugarat varázsolnak

Amikor F. barátnőm elmondta, hogy blogot ír, elkértem a címét, hogy megnézhessem. Aztán kerestem még több és több blogot, és találtam is annyit, amennyire aztán tényleg nem számítottam. Nagyjából feltérképeztem, hogy milyen halmazokba lehet őket csoportosítani, azután már könnyen ki tudtam választani azokat, amiket a legszívesebben olvasok, követek. 

Fanni gardróbja
Tehát ott tartottam, hogy F. barátnőm, aki - mostmár a fenti kép után gondolom egyértelmű, hogy - Fanni, sokat mesélt a blogolásról. Mindig figyeltem milyen új témákról ír, illetve visszaolvastam - talán 4-5 bejegyzés kivételével - mindent, amit eddig írt. (ami iszonyatosan sok volt...) Nézegettem ahogyan szerkesztgeti a képeket, újítgatja a blogját, mindeközben beszélgettünk a munkahelyünkön történtekről, divatról, könyvekről, esküvőkről, gyerekekről, meg minden másról. Nagyon vidám, közvetlen, optimista lány, így viszonylag hamar észrevettem, hogy mennyi mindenben egyezünk, mennyi mindenről gondolkodunk hasonlóan. Persze nem kizárólag a könyvekről, olvasási szokásokról, stb..., hanem az emberi értékekről, arról, hogy hogyan szeretnénk élni az életünket, és mi fontos igazán az életben. Ő egy dologban pontosan olyan, mint én. Aki nem veszi a fáradtságot, hogy megismerje, az felszínesen ítéli meg, miszerint egy kissé egyszerű cukipofi, csillogós csomagolópapírva csomagolva. Rólam is sokan gondolják ezt..sok visszajelzésben tapasztaltam. Nem zavar. Mert aki ismer, tudja, hogy valóban cukipofik vagyunk csillogó csomagolópapírva csomagolva, és még annyi minden mások is. Mások gondoljanak csak egyszerűnek. Azért szeretem a Fanni gardróbját, mert F. egyéniségét tükrözik a bejegyzések. És van még valami, aminek igazán örülök. Előbb ismertem meg igazán F.-et, mint hogy olvasni kezdtem volna a blogját. Így nem a blogger gondolatait olvasom, hanem a barátnőmét, ami sokkal, de sokkal személyesebbé teszi számomra a bejegyzéseket. A Fanni gardróbjának működik egy társoldala is, a Derült égből ikrek, ami F. azért hozott létre, hogy különválassza a babás bejegyzéseket a gardróbosoktól. Ajánlom azoknak, akik anyukák, anyukák lesznek, vagy csak imádják a babákat!! (ezúton is csókoltatom azokat az embereket, akik folyamatosan beszóltak Fanninak a blogján kommentek formájában, csak mert nem jutott el az elméjükig az a lehetőség, hogy ha nem akarnak terhességről, gyerekekről szóló bejegyzéseket olvasni, akkor ne kattintsanak rá!!!!! Az ilyen emberektől lesznek egy szép nyári napon felhők az égen, ha túl sokan vannak egy szerelvényen, miattuk robban le a metró, és ha túl sokan trollkodnak egyszerre a neten, egy egész városban lehet miattuk órákra áramszünet - így büntethetnek az Olümposzon az Istenek...  )



    Pillecukor blog

Az egyik kedvenc blogom a Pillecukor blog. Hogy mi az amit a legjobban szeretek benne? Szilvi lenyűgöző személyiség. Mondom persze mindezt úgy, hogy személyesen nem ismerem, csupán a bejegyzéseit követem a blogon, illetve a facebookon a posztjait. Számos olyan rovata van, amit imádok, a kedvencem a Little Reasons To Smile. Mivel nekem is nagyon fontos, hogy sok olyan élmény, benyomás, pillanat legyen az életemben, amit igazán észreveszek, értékelek, ezért nagyon jó olvasni Szilvi "apróságait". Ilyen pl. "egy új bakancs, zserbó, cseresznye és zöldborsó, esőillat, meleg esték, vagy egy facebookozó idős nénike a buszon". Pontosan úgy veszi észre a Napi Kincseket, ahogy én is próbálom a nap minden percében. 
Ami miatt rákattantam a blogjára, az a 20 napos lomtalanítási kihívás volt. Imádok lomtalanítani és listát írni, Szilvi pedig nem csinált mást, mint írt egy listát 20 napra, hogy mikor mit/milyen helyiséget fog átnézni, lomtalanítani, kiselejtezni. Javaslom mindenkinek akinek olyan kupi, zsúfoltság van a gardróbjában/pincéjében/vagy kamrájában, hogy inkább a tájékára sem megy.  
Az "aduász" nálam a humora. Úgy ironizál, hogy sokszor a könnyem is kicsordul. Anyukám szokta mondani, hogy óvakodjak attól, akinek nincs humorérzéke, mert az bármire képes....nos, Szilvit bátran követhetem ez alapján a továbbiakban is. Ajánlom nektek is!! 





Habfürdő - egy blog testnek és léleknek

Réka nagyon színes egyéniség. Olyan élettel teli, mosolygós, okos lánynak tartom, akinek nem kell megdolgoznia azért, hogy észrevegye másokban a jót, és bíztasson bárkit a céljai elérésére. Rengeteg féle témáról ír, legyen az rövidke, vidám bejegyzés, vagy komoly, boncolgatós, véleménykifejtős cikk. Rovata, a MaiHab az egyik kedvencem, javaslom, hogy csemegézzetek belőle!! Az, hogy modellként is szokott tevékenykedni, valójában egyáltalán nem látszik meg rajta. Bocsánat, Réka, remélem nem érted félre, elmagyarázom, hogy hogyan gondoltam az előbbi mondatomat. A modellek világa - ha mást nem is veszünk figyelembe, mint mondjuk a tévés-modelles műsorokat - kegyetlen, hajtós, de izgalmas. Így gyakran gondolhatjuk azt, hogy ezeknek a csontsovány, mindigszupervagyok lányoknak ugyan jó dolga van, de üresek, és személytelenek. Vannak ugyanakkor azok, akik modellt állnak valahol vagy valamihez, és közben megmaradnak valódi hús-vér embernek. Aki követi Rékát, illetve a Habfürdőt a facebookon, az láthatja, hogy (ha nem tenne fel magáról modell fotókat) egy szép, mosolygós nemmodell lánynak tűnik, akinek bizony van mondanivalója. Van egy kép, ami a Rooms- your photo place oldalán láttam, mielőtt F. barátnőmmel oda mentünk volna várandós fotózásra. Ez a kép azért tetszik, mert pontosan olyan rózsaszín álomvilágot mutat be, amiben szívesen élnék. Egy szép környezet, egy könyv, és egy hatalmas rózsaszín szoknya. Imádom...és amikor beleszerettem a képbe, még nem tudtam (bocsi, Réka), hogy Vásárhelyi Réka rajta a modell :) Szóval a lényeg, hogy a blogon csupa olyan írás, és kép szerepel, ami inspirál egy hideg, ónos esős szombati napon is. Ja, és imádom a bemutatkozásában a következő mondatot: "van egy férjem aki annyira szeret, amennyire minden nőt szeretni kellene a világon" => mert pontosan tudom, hogy ez milyen...



Mind a három blogot rendszeresen és szívesen követem. Szeretem azt az életérzést ami eláraszt, amikor olvasom őket, szeretem a képeiket, a mondandójukat és az egyediségüket. Azt, hogy lányoknak neveztem a bloggereket, kérlek, nézzétek el nekem, nagyjából egyidősek vagyunk, és igen nehéz lenne másképpen fogalmaznom. Ezenkívül valószínűleg kb 60 évesen is lányoknak nevezném a kortársaimat :)
Sok olyan blog van még, amit nagyon kedvelek és a bejegyzéseket is mindig elolvasom, de a kedvencek, azok kedvencek... Íme a példája annak, hogy hogyan lehet megismerni több értékes embert online chat, társkeresők, illetve "mindenkinekbeszólokdeazérttagjavagyokmindencsoportnak" oldalak nélkül. 

Nektek melyik a kedvenc blogotok?





Címkék: