Én kicsi zombim

Annyira, de annyira imádom a zombikat...
Jó, persze úgy mondom mindezt, hogy hivatalosan még eggyel sem találkoztam, és nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék. Mindenesetre megkajálok minden olyan filmet, sorozatot és könyvet, amiben zombik szerepelnek. 

Valamikor évekkel ezelőtt találkoztam először zombikkal egy filmben. Mivel akkor voltam kiskamasz/kamasz, amikor kezdtek elterjedni az otthonokban a remek Commodore 64-es számítógépek, nem igazán állíthatom, hogy abból álltak a kamasz éveim, hogy filmek tucatjait tudtam volna letölteni, hogy aztán a haverokkal egész hétvégén azok előtt kushadjak. A gimi végén már volt otthon kicsivel jobb számítógép is, de internet nem, úgyhogy a faluban lévő - akkor igen népszerű - internetkávézóban ismerkedtünk a net szépségeivel. Persze néhány osztálytársamnak otthon is volt internet, de hazudnék ha azt mondanám, hogy majd' belepusztultam otthon a hiányába. Nagyon jól elvoltam nélküle, és a barátnőmmel rendszeresen jártunk videótékába (!!!!!!), hogy jó filmekhez jussunk. Na, ott ugyan találkoztam már horrorfilmekkel, és pszicho thrillerekkel is, de zombikkal még nem.


Az ízlésem azóta - ha lehet mondani - még betegebb lett. Mert a zombis filmek nyűgöznek le minden undorító/gusztustalan/rohangálós film közül a legjobban. Pontosabban a zombiapokalipszisok. Az apokaliptikus és posztapokaliptikus témájú alkotásokról majd máskor írok, mert azért azokat is nagyon csípem.

Szóval zombik. 
Meg hogy miért szeretem őket.

Gondoltál már arra, hogy ha valóban megtámadná a világot valamilyen ismeretlen eredetű, vagy az ember hibájából elszabadult/kialakult vírus, és mindenkiből előbb-utóbb zombi, vagy menekülő ember lenne, te melyik csoportba tartoznál? Ha nem nézel ilyen filmeket, valószínűleg nem gondolkodtál még hasonlókon (és az agyadban minden szép rózsaszín, nincs megbetegedve). Én viszont, mivel előszeretettel követem az "élőhalottak vonulását", bizony, minden helyiségben megnézem, hogy merre van az ajtó.. Mert muszáj. Menekülési útvonalat amúgy sem árt mindig nézni, és az sem baj, ha van nálad mindig kés. Csak mert a fegyverekből hamar kifogy a golyó, mire rájössz, hogy a zombiknak valóban a fejét kell keresztüllőni. A szüleimtől kaptam idén karácsonyra egy zombiölő kést. Persze nyilván - mivel ők egészségesen gondolkodnak - nem pontosan erre a célra vették nekem a hiperéles bicskát, viszont nekem rögtön ez jutott róla eszembe. Már tervezgettem egy ideje, hogy veszek magamnak, hiszen mire Újpestről (a munkahelyemről) valahogy hazaérek egy éppen kitörni készülő zombiapokalipszis kellős közepén az I. kerületi albérletünkbe, sokszor kell majd megvédenem magam egy magát éppenhogycsak vonszoló, de agyra annál éhesebb, itt-ott véres cafatokkal díszített, hörgő-morgó, büdös zombitól. És mivel csapatokban vonulnak többnyire, talán célszerűbb lenne motorral dolgozni járni, hiszen nem valószínű, hogy a metró aluljáróban sokáig élve maradnék, miután egy éhes élőhalott megkajálta a metróvezetőt...

Tehát ami nagyon fontos, az az, hogy fejben felkészüljünk egy ilyen támadásra, és hogy otthon legyen minden, amire szükségünk lehet az önvédelemhez. Már beszélgettem arról apukámmal, hogy ha azt hallom a hírekben, hogy Európában valahol bizonyos kutyák elkezdtek furcsán viselkedni, a madarak furcsán szállnak, és hogy emberek különös csoportja nem reagál arra, ha szíven lövik őket a rendőrök, hát én fogom a kis cuccomat, a páromat és a kutyákat, és húzok is ki hozzájuk a Dunakanyarba. Onnan valamilyen hétvégi házba megyünk, ami nincs közel sem a faluhoz, sem pedig az utakhoz. Ez az elsődleges cél. Abban is biztos vagyok, hogy szükségem lesz egy csomó gyufára, öngyújtóra, késre, vízre, és strapabíró bakancsra is. (a filmekben biztosan elpakolnak alapozót, borotvát és dezodort is, mert a nőket ugyan naponta üldözik a zombik, mégis makulátlan a bőrük, nem szőrös a hónaljuk és úgy szexelnek az életben maradt partnerekkel, hogy senki nem öklendezik senkinek a testszagától)

A párom tudja, hogy ha "beköszönt a zombiapokalipszis", akkor biza én leszek a főnök a családban, mert még akkor is túl tudnám élni, ha csak azokra az ismereteimre támaszkodhatnék, amiket a filmek nézése miatt sajátítottam el. (Bár D. mindig azt mondja, hogy ő már az elején felkötné magát, hogy ne kelljen menekülnie.) Én valószínűleg feltörnék egy gyógyszertárat, egy fegyverboltot, és egy sportboltot, hogy megszerezzem azokat az alkatrészeket, amikkel meg tudom magam védeni tőlük, illetve amik szükségesek a túléléshez. Mivel a zombik nem igazán tudnak gondolkodni, ezért valamilyen rafkósabb, kerítéssel körülölelt helyet keresnék magamnak és a családomnak, hogy bőven legyen időnk a menekülésre, ha mégis közelednek.


Még véletlenül sem hiszem, hogy olyan egyszerű dolgom lenne, ha ezek a kis édes pofák valóban ellepnék a várost. Tudom, hogy nincs biztos menekülő hely, hogy bárki szexel ezekben az időkben, érdemes védekezni, mert egy kisbabával nem valami jó dolog osonni vagy elrejtőzni, és hogy előbb-utóbb minden zombi elkezd egyre jobban rohadni, aminek a vége az lesz, hogy rájönnek, hogy a csontok önmagukban nem tartják össze magukat, és akkor nekik annyi. Így aztán csak ki kell várnunk a világvége végét, és újra fel tudjuk virágoztatni a társadalmat. 

Ahol aztán újra mindenki ugyanúgy közlekedik az aluljáróban és mozgólépcsőkön, ugyanolyan üres fejjel vonszolják magukat a leárazások felé és átvágnak mindenkin és mindenen a céljuk érdekében...amíg nem csillapítják az "éhségüket"- mint a zombik.

Én pedig egy zombiapokalipszis esetén is biztosan menekítenék magammal egy jó könyvet, egy fekete szemceruzát, egy kis noteszt, cuki tollal, és egy halom fájdalomcsillapítót, ha a kisujjam hegyét netán beütném valahova. Mert az az igazság, hogy már akkor is halálra tudok rémülni a fájdalomtól :)

3 megjegyzés:

  1. :) Jó kis bejegyzés lett. A Walking Dead óta mi is többször beszéltük már át a túlélési stratégiát. Előtte, mármint a sorozat előtt nem néztem zombis filmeket, irtóztam tőlük, nem szeretem a félelmetes dolgokat, de ez a sorozat valahogy jó, valahogy nézhető, lehet épp azért mert gondolkodásra késztet: nem csak arra, hogy hogyan élném túl az élőhalottak invázióját, hanem hogy egy ilyen világban hogyan lehetne megtartani az emberi értékeket.
    OFF: a mi utcánkban gyakran járnak kóborlók. Van egy kocsma az utca tetején és a hazafelé igyekvők néha igen érdekes hangokat hallatnak, miközben a két kezük a levegőben kalimpál, nehogy nekimenjenek valaminek...

    VálaszTörlés
  2. Jó Réka,ezen nagyon nevettem :) A kocsmai kóborlók ezek szerint van, ahol már megjelentek...ha át van lőve a szívük, hiányoznak a beleik, félig le van rágva a kezük és mégis az utcán mászkálnak,akkor dobj már rám légyszi egy mailt,mert akkor kezdek csomagolni...

    VálaszTörlés
  3. Ja, és légyszi ne várd meg amíg a tévében bemondják :)

    VálaszTörlés