Mostanában elég sok cikket, bejegyzést olvastam a feminizmusról, és a női egyenjogúságért folytatott harcról. Természetesen azzal maximálisan egyetértek, hogy a nőket ugyanolyan jogok illetik meg, mint a férfiakat, de vannak olyan területek, ahol igencsak konzervatív elveket vallok.
Laktam már egyedül, egy olyan városban, ahol a szüleimtől messze voltam. Ha problémám volt, akkor azt vagy megpróbáltam magam megoldani, vagy pedig a barátaim segítségét kértem. Ha szükség volt rá, szerelgettem a biciklimet, cipeltem a szatyrokat, szögeltem vagy összeraktam a lapra szerelt íróasztalomat. Egyedül. Nem volt problémám vele, megoldottam, nem tört le a körmöm. (jó, az is igaz, hogy akkoriban műkörmöm volt) Mióta azonban egészséges, normális párkapcsolatban élek, vannak "férfi feladatok" és "női feladatok" otthon.
Ez nem azt jelenti hogy D. nem szokott mosogatni, vagy mosni, mert bármennyire hihetetlen, sokszor úgy vár haza, hogy nekem csak le kell ülnöm a kanapéra, hiszen előtte ő főzött, elmosogatott, mosott, teregetett, és még mondjuk fel is porszívózott. Nem esik le a karikagyűrű az ujjáról (ami mondjuk mellesleg még nincs is), szívesen segít. Cserébe (na jó, nem cserébe, csak mert természetes), én is próbálok mindig olyan dolgokat megcsinálni, amikkel gördülékennyé teszem a hétköznapjainkat és minimalizálom a nemakarom teendőket. A bojlerbeszerelésnél mindenesetre nem én emelgettem az új bojlert, és ha vasalni kell az ingeket, nem D. lesz az, aki órákig áll a vasalóállvány mellett. Mert igenis vannak férfi és női melók. Nem kötelező ugyan így nevezni őket, de hiszek abban, hogy van amit jó, ha egy nő csinál, és van amit, sokkal jobban jár mindenki, ha egy férfi...nem szeretnék ugyanis soha polcot felrakni, vasbetonba fúrni, villanyt szerelni és hűtőt cipelni.
Egy számomra nagyon fontos barátomnak mostanában nem olyan az élete, amilyet bármelyikünk is elfogadna, vagy elképzelne magának. Sok erőre és kitartásra volt szüksége, hogy az elmúlt hetekben/hónapokban (ugyan gyomorvérzéssel és állandó idegességgel küszködve) eljusson addig, hogy rendeződjenek a dolgai. Biztosan nagyon sok bukkanóra számíthat még a közeljövőben, de nem érdekli, mert tudja, hogy mindig minden megoldódik. Sok nehéz nap és éjszaka áll előtte, és nem tudja hogy mikor simulnak el a dolgai. De valahol mindig mindenre van válasz és megoldás. És ezt ő is tudja. Még sosem írtam én sem az életemet érintő igencsak negatív "élményeimről" és nem is nagyon szeretnék. De annyit azért tudok, hogy nagyon nehéz kitörni egy rossz párkapcsolatból, nehéz nagy levegőt venni és elhitetni magammal, hogy elég erős vagyok egyedül is. Hogy simán megbirkózom bármivel, ha szükséges, és legyőzöm az önutálatomat, a gyengeségemet, a fejemben lévő ezernyi kételyt és kérdőjelet...ehhez annyi időre van szükség, hogy egy örökkévalóságnak tűnik.
Tudom, és biztos vagyok benne, hogy nincs lehetetlen. Mert mi nők akkor is megküzdünk bármivel, ha állandóan felfázunk a pszichés problémáink miatt, ha gyomorvérzésünk van, ha úgy érezzük, nem tudunk felkelni aznap az ágyból. Nem azért vagyunk mégis képesek rá, mert szupernők vagyunk, hanem mert mindig több és több erőnk és energiánk van. Mindig van egy titkos dugiraktár, ahonnan elő lehet venni egy kis kitartást, vasfegyelmet. Eladjuk a cuccaink felét, hogy legyen spórolt pénzünk, és tudjunk tartalékolni, másik meló után nézünk, addig ütjük a vasat, amíg meleg. Meg utána is.
Nem vagyok feminista. Nem harcolok és tüntetek fennhangon az egyenjogúságért, nem szidom a társadalmunkat, ha nem tetszik a közfelfogás. Lehet, hogy összetörünk ezerszer, hogy sírva főzünk a konyhában, mert ott nem látja senki, hogy sírva zuhanyzunk, hogy félünk egy műtéttől, egy beavatkozástól, hogy éjszaka közepén ötvenféle lehetséges vésztervet készítünk,
hogy egy ideig gyógyszert kell szednünk a mentális egészségünk megóvása érdekében, vagy hogy mindenkivel ordítozunk (fejben vagy fennhangon). Ez mind-mind megváltozik majd. Így vagyunk kódolva szerencsére. Még egyszer mondom, senkinél nem akarunk többek és jobbak lenni. Mindig csak magunknál.
Címkék: Kincsek
