Napi Kincsek Tárháza: Disznóvágáson jártam - és sok felejthetetlen dolog égett a retinámba

Voltál már igazi falusi disznóvágáson? Olyanon, amikor csak tátod a szádat, hogy hogyan és miből kerül a rántott husi a tányérodra, vagy a párizsi és a virsli a boltok polcaira? Gondolom még gyakran azoknak is ismeretlen dolog ez, akik valóban faluban laknak, hiszen manapság már kevesen tartanak otthon haszonállatot. A városiak pedig még talán kacsát sem hallottak eddig hápogni "élőben". Már január óta vártuk hogy részt vehessünk disznóvágáson, és végre eljött a nagy nap.

Akkor olvasd tovább a bejegyzést, ha nem hiszed, a disznóhús csak úgy magától odavarázsolódik a polcokra és az éttermekbe. A disznókat igenis levágják, aztán feldolgozzák, végül megeszik. Igen. És a szárnyasokat is. Más húst én sem eszem (se nyuszi, se vad), de el kell fogadni, hogy ez nem mészárlás, nem öldöklés és nem kegyetlenség. Ha mégis annak tartod, ez a bejegyzés itt véget ér számodra (ha nem akarod magad kínozni).

Ott kezdeném, hogy nem öltöztünk rendesen az alkalomhoz illően...bár nem tudom, hogy van-e olyan ruhánk, ami ehhez való. Mindenesetre felvettünk melegítőt, és azt hittük, hogy ezzel fel is vagyunk szerelkezve a húzósabb részekre is. Ez mindaddig jól bevált, amíg meg nem érkezett a halott disznó, amit D.-nek és az unokaöccseinek (szó szerint) be kell húzni egy kötéllel az udvarba. Anyukám ennél a pontnál némileg sokkolódott és kijelentette, hogy sajnálja az állatot. Tényleg nem lehetett nem sajnálni, hiszen mindannyian tudtuk, hogy előző nap még vígan mászkált a kis lakrészén. D.-nek kellett egy jobb csizma az edzőcipő helyett, és majdnem rosszul lettem amikor megláttam, mi került a nadrágjára az első 10 percben...

Mivel szeretem a zombis és sorozatgyilkosos filmeket, azt gondoltam, hogy én aztán nem fogok kiakadni a kicsit gusztustalan részeken. Ó, mennyire rosszul gondoltam!!!! A szőr lepörzsölése még egy dolog, de amikor levágták a disznó fejét, akkor azért lefagytam egy picikét...Véres jelenetek nem voltak, tekintve, hogy a disznót az elején kivéreztetik, de a fejsze, meg a kalapács látványa nem mindennapi egy ilyen környezetben számomra.

Le a kalappal a srácok előtt, apukámmal és a leendő apósommal együtt csodákat műveltek. Amint félretettem a kezdeti pánikot (amikor csak ugráltam egy helyben és azt harsogtam aztanézdmármitcsinálnak!!!!), már elég természetesnek tűnt a munka nagy része. Segíteni ugyan nem nagyon tudtam, de mindenhol ott voltam és feszülten figyeltem. A fűrész, a kalapács és az éles kés jelenléte igen magas volt négyzetméterenként.

Mivel a pörzsölt bőrt sokan meg szeretik enni, ezért valószínűleg csak nekem tűntek föl az olyan hihetetlennek hangzó mondatok, mint a "Ki kér még fület?" vagy a "De jó ízű ez a vékony bőr"...nos, ezeket nem kóstoltam meg és már nem is fogom...

A legdurvább, legkiakasztóbb, leggusztustalanabb rész a belsőségekkel teli teknő volt...na, az igazi botrányosan nehéz és leküzdhetetlen feladat lett volna számomra. Pedig a májat kifejezetten szeretem. A teknőben egymás hegyén-hátán feküdtek a belek, a tüdő, a hugyhólyag, a vesék és a gyomor is, amik így együtt ebben a formában nem igazán adtak gyönyörű összképet. Nem tudtam túl közel menni hozzá, mert eléggé sajátos szaga volt, és hiába vagyok profi Dexterben, Walking dead-ben és Gyilkos elmékben, ez mégis meghaladta az erőmet.

Viszont volt a környéken egy SZUPERHŐS, apukám húga, aki egy idős néninek asszisztálva végig bírta a küldetést (akár fodrosbélről volt szó, akár a disznó farkáról). Komolyan nem hittem volna, hogy képes lesz rá, illetve azt saccoltam volna, hogy az első tíz perc után feladja, és kidobja a taccsot...de bátor volt és kitartó. A rázósabb részek előtt kért egy-egy kupica pálinkát erősítőnek, aztán bumbelebumm. Egy cigi és kávészünet azért a hősnek is kijárt:

A hurkához két hatalmas kondérban megfőztek egy csomó mindent, amit nem nagyon nézegettem, mert továbbra is szeretnék enni belőle majd a későbbiekben, ugyanúgy, mint disznósajtból. A hurkához és kolbászhoz műbelet használtak. Amikor D. kijelentette, hogy "El kell mennie, venni 100 méter belet", dobtam egy hátast, hiszen az korántsem tűnt mindennapinak, így jót mosolyogtam ezen. Valószínűleg ilyet még sosem mondott ezelőtt...

Rengeteg tapasztalatot szereztem disznóvágás közben. Régebben a nagypapámék rendszeresen vágtak disznót, de ott sosem voltam jelen. Csak amikor már a sült husit lehetett enni, akkor sétáltunk le a házukhoz, de akkor sem közelítettük meg a "helyszínt". Most viszont minden jelentősebb résznél ott voltam és ámultam.