Kikben jártam...és nem bírtam magammal

Azért jó Újpesten dolgozni, mert közel van a Kik a munkahelyemhez. Nem járok át minden héten, de igyekszem gyakran arrafelé szervezni a teendőimet, hátha olyan apróságok rejtőznek a sorok között, amiknek pont arra van szüksége, hogy hazavigyem őket (és már messziről integetnek nekem)...de tényleg. 


Mivel F. barátnőmmel már hagyományt teremtettünk abból, hogy átnézünk a Kikbe, ezért nem iktathattam csak úgy ki az életemből ezt a kis hobbit csak azért, mert F. otthon babázik. Neeeem...ennél Eszterke sokkal ügyesebb.. hiszen lehet úgy is vásárolni, hogy F.-nek is néz valamit az ember lánya, és akkor majdnem közös hobbi marad.

Most Zs. kolléganőm volt az, aki átkísért az üzletbe, ahova elég nagy elvárásokkal érkeztünk. Gondoltam, hogy mivel itt a Nőnap és a Húsvét, biztosan rákapcsolnak az árubeszerzésre és rengeteg cukiság vár majd a polcokon. És milyen jól gondoltam!!!! Csupa-csupa színes volt minden, amerre csak a szemünk ellátott, és hívogattak az apró vidám kis tárgyak. 

Először a színes (menta és rózsaszín) nyulak fogtak meg, akik együtt egy kis szerelmes bandának tűntek összeömlesztve. Kettőt rögtön a kosaramba tettem, hogy otthon is vidám tavaszi hangulatot varázsoljanak D.-nek és nekem. Mivel fából készültek, így különösen tetszenek, hiszen imádom az ilyen lakberendezéses dolgokat. 


A kosaramba került egy vidám, rózsaszín pöttyös termosz is, amit még akkor is szívesen nézegetek, ha esetleg kiderül, hogy használatra kevésbé alkalmas. Mostanában sokszor főzünk kávét, tekintve hogy D.-nek ez a legújabb szenvedélye, így mindig friss, finom szállítmányt lehet reggelenként hordani ebben a cukiságban. Ha pedig nem tartja a meleget (ami igen valószínű), akkor ebben fogom magamnak elkészíteni reggelente az almaecetes vizet a nagy tavaszi méregtelenítéshez és zsírégetéshez. Ugyanmár...ki ne szeretne magának egy ilyen termoszt????

A mágikus törölköző már csak hab volt a tortán. Eddig nem ismertem a működését, Zs. magyarázta el a nagy titkot, miszerint ebből a kicsi csomagból víz hatására valóban törölköző "varázsolódik". Valamelyik nap mindenképpen kipróbálom és beszámolok róla :) A csomagolás szintén cuki. 

Az irodába vettem magamnak egy ceruzatartót, ami nagyon jól mutat a színes jegyzetelős papírok mellett. Mivel csak és kizárólag olyan tollal írok, amit én vásárolok, ezért még vidámabb az összeállítás. Az irodai tollak vagy nem fognak, vagy pedig sima kékek, így csupán a jókedv miatt is érdemes volt lecserélnem őket saját szépségekre (Alakreformos, színes csíkos, szívecskés, stb.).


Zs. is vásárolt magának ezt-azt, mondta is a végén, hogy neki nem szabad ilyen helyekre járnia, mert csak költi a pénzét :) Nem mintha bárki beérte volna ezek között a vidám cukiságok között csak a nézelődéssel... F. kislányainak is vettem néhány elképesztően aranyos dolgot Nyuszira, de azokat csak később mutatom meg (nem mintha a két kisbaba annyit nézegetné a blogot). Ha időtök engedi, nézzetek be egy közeli Kikbe, fantasztikusan jó dolgokra bukkanhattok most!


Címkék: