Örömcetlik

Annyira jó lenne egy olyan világban élni, ahol minden annyira vidám és színes, mint a munkahelyemen a faliújságom. Mikor felvettek ide dolgozni, elmentem az Obiba és az első dolgom volt beszerezni egy saját parafatáblát. Tudtam, hogy "nagy dolgok" kapnak majd helyet rajta. Csupa olyasmi, amire öröm ránézni a szürke hétköznapokon. És mennyire igazam lett.... 



Amikor végignézek a táblámon, öröm tölti meg a szívem. Balról jobbra haladva elmesélem, hogy milyen csodák rejtőznek ezen a szent helyen. 

Az egyik biztonsági őrünk egyszer benne volt egy közös, két ünnep közti, holtszezonos színezésben, és meg is kaptam tőle Törpillát, aki minden reggel rám mosolyog. Mellette van néhány fotó, amelyen az öcsémmel, a nagynénémmel és a barátnőimmel pózolok, mindegyiken mosolyogva, boldogan, más és más városokban, illetve évben. Van mellettük cukorka, egy picike angyalka még karácsonyról (de miért is raknám el a fiókba, mikor angyalok mindig vannak???) és rengeteg, megszámlálhatatlan mennyiségű lepke. 


Illetve a következő magasröptű gondolat az egyik kedves munkatársamtól:



A munkahelyemen az a jó, hogy van néhány igen kedves kollégám vagy volt kollégám, akik bearanyozzák a napomat. A baloldali faliújságom alatt egy kinyomtatott Leonid Afremov festmény mellett F. barátnőm levele foglal helyet, melyet a blogján, a Fanni gardróbja oldalon 2015 szeptemberében nekem címzett egy hihetetlenül önbizalom hiányos, kérdőjelekkel teli időszakomban. Ide kattintva elolvashatjátok. Itt található még T. volt kollégámmal (aki egy tündér, csak fiúban) egykori közös akciónk után kapott Oklevél, melyet azért kaptunk, mert volt ahhoz gyomrunk, hogy kipakoljuk a közös konyhában lévő hűtőből a rengeteg penészes, undormány, bűzlő, éppenhogynem járni tudó romlott kaját. Az Oklevélen "a közösségért folytatott fantörpikus gyomorpróbáló munkájáért" szöveg olvasható. Minden sora igaz, szent és sérthetetlen.

Az asztalomon a virágom mellett számos színes ceruza, körömlakk, vidám bögre foglal helyet. A jobb oldali faliújságomon olyan üzenetes cetlik halmaza van kitéve, amiket többnyire F.-től kaptam. Csupa haszontalan dolog, amikre szeretek ránézni, mert vidám emlékeket idéznek. Örülök, hogy megtartottam őket. A cetliket tengernyi színes apróság veszi körül, ilyen a Lego movie kép, egy tavasztündér, egy epres lógattyú, rengeteg kép a családomról, Haribo csomagolás, lepkés kitűző, tulipános, nyaralásos motiváló képek és néhány idézet T. kollégámtól, aki sajnos már nem dolgozik velünk. 





Az idézetes papírokat T. mindig akkor hagyta a szobában az asztalunkon, amikor tudta, hogy már nem látjuk aznap, másnap viszont nagy örömet fognak szerezni. Néhányat meg szeretnék mutatni, mert nagyon fontosak nekem, szeretem őket újra és újra elolvasgatni. Mind személyre szóló, íme az enyémek:

"Aki munkatársai lelkének szárnyakat ad, az a humor, kreativitás, emberiesség és az elevenség atmoszféráját teremti, ahol az ember jól érzi magát." (Anselm Grün)

"Nem számolom a felüléseket, én csak akkor kezdem el számolni, amikor már fáj, amikor már nem bírom tovább, (...) mert ez az, ami igazán számít. Ez tesz téged bajnokká." (Muhammad Ali)

"A derűlátó és a borúlátó egyformán hasznos tagja a társadalomnak. A derűlátó feltalálja a repülőgépet, a borúlátó meg az ejtőernyőt." (Gil Stern)

Az idézetes papírjaim között van egy olyan is, ami F.-től származik, méghozzá F. varázslatos kis üvegéből. Mielőtt otthon nem maradt várandósan, majd később az ikrekkel, készített egy rendezvényre motiváló, vidám idézeteket és belerakta őket egy kerek kis üvegedénybe. A rendezvényen sajnos nem tudta őket felhasználni, így behozta őket az egyik értekezletünk végén és mindenki húzott egyet az összehajtogatott papírokból. Bár nem mindenki, én igenis nagyon hasznosnak gondolom az ilyen gesztusokat, mert megmelengetik a kihűlt, a kihűlőfélben lévő és a még meleg szíveket is. Az enyémen ez volt:

"Álmok, ötletek és tervek. Nem azért vannak, hogy elmenekülj a valóság elől, hanem azért, hogy célokat adjon, okot a továbblépésre."

Tavaly karácsonykor R. kolléganőm szintén kiválasztott idézeteket és feltűzdelte őket adventi naptár formában a falra. Az én nevemet december 10.-én húzták ki, az aznapi idézet pedig a következő volt:

"Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és a nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből hallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet." (Noreen Braman)

Ezek az idézetek mindig itt vannak szemmagasságban, ha el vagyok keseredve, ha valamin nagyon töröm a fejem, vagy csak egy kis munícióra van szükségem a továbblépéshez. Kaptam már az asztalomra is üzenetet, ami a munkámat dicsérte, nagyon nevettem amikor megláttam, mert ezek az apróságok nem kerülnek semmibe, mégis örömet szerzett vele az, aki szánt idő a megírására:


Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék arra, hogy mennyire jó volt, amikor még F. barátnőm is itt dolgozott velünk. Nyilván ő most sokkal jobban érzi magát az ikrekkel otthon, és a helyében én sem vágynék ide vissza egyetlen percre sem (sőt, még maga a gondolat sem fordulna meg a fejemben), ennek ellenére nagyon hiányzik a vidámsága, a lököttsége és a kijózanító mondatai: "Eszter mit aggódsz már annyit???? Nem szabad ezt ennyire a szívedre venni!!!" vagy "Eszteeeeeeer, hahóóóó, gyere inkább, megmutatom, milyen bejegyzésen dolgozom éppen"....

Hiányoznak a könyvcseréink, az álmodozásaink, és az, hogy megosszuk egymással, hogy hogyan haladunk az Álomlistánkon lévő tételek megvalósításában. Hogy férje, T. mit szólt az ötszázadik online rendeléséhez, illetve hogy vajon milyen szép menyasszony lennék. Minden cetli, amit F. hagyott az asztalomon, varázserővel bír. Csak rájuk nézek és eszembe jut, hogy alig merte bevallani, hogy az egyik kölcsönkönyvemet összekoszolta, vagy hogy hogyan elemezte a különféle vitaminok, terhesvitaminok hatékonyságát és fontosságát. Most nem tudunk együtt mászkálni munka után, nem jön át az irodába a kis gépelni valójával csütörtökön reggelenként, hogy egy helyiségben tudjunk dolgozni (közben pedig pletykálni a legújabb Ulpius házas akcióról), és ez nagyon hiányzik. Ezek a cetlik mind-mind erre emlékeztetnek, ezért nem válok meg tőlük.



T. aki az idézetes üzeneteket hagyta az asztalomon, szintén nem dolgozik már nálunk (bár ő hímnemű lévén nem szülni ment). És ugyan egy trehány kis szemét vagyok, amiért nem írok rá, hogy mi van vele, hogy érzi magát a munkahelyén, lelki szemeim előtt gyakran játszódnak le jelenetek, melyekben kánonban énekeltük a Gumimacik, a Kacsamesék vagy a Balu kapitány főcímdalát, mikrofonnak a telefonkagylót használva. Péntekenként egy hatalmas kancsóban teát készítettünk magunknak, és halomra vásároltuk a pufit tartalékba nehezebb időkre. Amikor egyszer bent járt látogatóban az irodában, hagyott nekem egy post it papírt, amit azóta is őrzök. Nem tudom mennyi időre kukkantott be meglátogatni a régi munkatársait, de szánt arra pár percet, hogy lefirkantson egy üzenetet számomra. Megint egy kedves, önzetlen, szívmelengető gesztus. Köszönöm!!!


Ez a bejegyzés arról akart szólni, hogy mennyire vidám légkört próbáltam magamnak teremteni a munkahelyemen a kis szobánkban. Mégsem erről szól. Minden cetli, amire ránézek, emlékeztet néhány nagyon kedves emlékre, közös pillanatra, kedves szóra. Most, hogy belegondolok, már tudom, hogy ha szomorú is vagyok olykor, mindig megtalálom azokat az embereket, akiktől annyi pluszt kapok, ami több hónapra, évre elegendő. És bár egyre kevesebben maradnak itt nekem, akik szivárványt varázsolnak körém, próbálom nagyon megbecsülni őket.

Erre is van egy kis cetli a falamon. F. készített egy A4-es méretű, bevagdosott-letépkedős "szakíts egyet"papírt, amelyről ezt szakítottam le magamnak:

"Légy te a szivárvány a borús égbolton!"


Címkék: