Rendhagyó vendégposzt - Így látott Anyukám kamaszkoromban

Anyukámról sokan nem tudják, hogy milyen remekül ír. Számos cikke jelent meg újságban (melyeket az óvoda nevében írt), és gyermekneveléssel kapcsolatos szakmai írásai már az interneten is olvashatók. Mégis, az én kedvenceim azok, amiket rólunk, a családjáról ír. Sajnos nincs olyan sok, mint szeretném, de amiket megírt, azok nagyon a szívemhez nőttek, és bármikor szívesen olvasom őket.

Jó pár évvel ezelőtt (jó, megmondom, majdnem pontosan 12 éve) anyukám úgy vélte, az lesz a legjobb, ha megírja a Szalagavatóm történetét. Ez azért volt remek ötlet, mert egyrészt az utókornak is megmarad, másrészt imádom visszaolvasni a készülődés, a műsor és a saját sajtkukac mivoltom sztoriját. Remélem, a történet elolvasása után nem fogjátok azt gondolni, hogy egy kibírhatatlan nőszemély vagyok, bár be kell vallanom, kamaszkoromban kissé még a mostaninál is ficánkább voltam. (ajjajj....) 

A cikk Kristófné Ági írása

Olvassátok szeretettel:

"A középiskolákban évtizedek óta megrendezik a szalagavató ünnepséget valamikor a tél folyamán. Lényege abban áll, hogy a végzős (nagy tiszteletnek örvendő) diákok ruhájukra bársonyszalagot kapnak, melyen monogramjuk és a patinás intézményben eltöltött évek száma szerepel, valamint az iskolára utaló címer, kitűző, stb. A szalagot az osztályfőnök vagy az igazgató tűzi az ünnepi öltözetben díszelgő és izgalomtól piros arcú diák ruhájára, s ezt egészen az érettségiig ott viseli büszkén és boldogan. A szalag kitűzése után ünnepi műsor következik, melyet a negyedikes osztályok szerveznek és mutatnak be. 

Eszter lányunk (elérkezvén eme tisztes korba huszonhatodmagával), annak rendje és módja szerint, legjobb tudásával, szintén belevetette magát e kimagasló ünnep előkészületeibe. 

Családunk ekkor még gyanútlan volt....

Ha egészen pontosan akarok beszámolni e nevezetes eseményről, akkor az időben kicsit vissza kell tekintenem. Leánykánk ugyanis már kora ősztől a szalagavató bűvöletében élt, az ezzel kapcsolatos tervezgetések-teendők áthatották teljes érdeklődési körét. Márpedig ez a kör az ő esetében igen méretes. Családunk többi tagjára már az elején is hajmeresztő hatással volt Eszter nyüzsgése, napi beszámolói az osztály hozzáállásáról, a frizurák, sminkek, toalettek lehetőségeiről, a műsor készültségi fokáról, a hidegtálak mennyiségéről, a tanárok érdektelenségéről (nem adták oda óráikat a műsor előtti három teljes hétre). November végére azonban már a lojalitás határát súrolták túlfűtött kirohanásai, eszeveszett ötletei. 

Ekkorra már a nyugalmáról híres apánk is enyhe remegést érzett Eszter hazatérései előtt. Zoló egy-két rövid, jól irányzott megjegyzés után angolosan a szobájába távozott. Én, mint anya, igyekeztem teljes odaadással figyelni gyermekem eme heves megnyilatkozásaira, mimikám és gesztusaim nem árulták el a bennem háborgó indulatokat. 

Esztert nem zavarta különösebben a család pszichés állapota, kíméletlenül ismertette velünk a szalagavatót megelőző eszement események minden apró momentumát. Emellett minden esemény sértően jelentéktelennek számított és eltörpült. Ebben az időszakban rózsaszínre mázolhattuk volna a házunkat, három-négy hajléktalant a szobájába költöztethettünk volna, és bizonyára azt sem vette volna észre, ha az egri székesegyházat éppen a kertünkben helyezik el. Mi hárman egyebet már nem is tehettünk: vártuk az ünnep napjának beköszöntét, s a túlélésre helyeztük a hangsúlyt.

Eszter iskolai előmenetéről nem is mertünk érdeklődni ezekben az időkben (bizonyára szemrehányó megjegyzéseket tett volna, miszerint: "hogy tudsz most ilyesmivel foglalkozni?", "mi az az ellenőrző?"), ezért igyekeztünk legalább a táplálkozására, alapvető életszükségleteinek kielégítésére koncentrálni. 


Az ünnepi toalettet illetően kénytelen volt a bérmálásra készült, földig érő, (szerintünk gyönyörű) bordó ruhával kiegyezni. Nem akartuk ugyanis a környék összes eladóját és varrónőjét is az őrületbe kergetni, elég volt ezt elviselni nekünk, a szűk családnak. A buzgó leányka ezt tudomásul vette (kénytelen volt), ám újabb ötletei a továbbiakban a cipő és a frizura problematikájára irányultak. A cipő-projekt viszonylag hamar lezárult, megvásárolta ugyanis az Esztergomban kapható legmagasabb sarkú és legcsillogóbb lakkcipőt. Apánk tett ugyan apró célzást arra, hogy ebben menni is kellene, sőt táncolni is, és a ballagás-érettségi ünnepi öltözetéhez is ezt a topánkát szántuk, ám Eszter ezt egészen egyszerűen meg sem hallotta. Naponta felpróbálta a csodálatos lábbelit, ám mivel igencsak törte a lábát, hamar visszabújt kipróbált, viseltes papucsába. 

Az ünnepi frizura viszont nem volt ilyen egyszerű!

Eszter lányunkat szép színe és állagú hajjal áldotta meg az ég. Édesapja számára nem volt kétséges, hogy kibontott hajjal a legszebb. Nekem már voltak kétségeim, az édesapa elfogultságát ismerve pedig családi konfliktustól tartottam. Nos, Eszter kíméletlenül közölte is apánkkal, hogy a kibontott "gyönyörű haj" egyenesen ciki, sőt ósdi, teljesen botrányos hajviselet, ez a XIX. században volt időszerű. Enyhe gyomorgörccsel próbáltam megérdeklődni, hogy mi manapság a trendi hajviselet. Legnagyobb meglepetésünkre Eszter közölte, hogy a szalagavató bálon természetesen kontyot fog viselni. Nagy kő esett le a szívünkről, Zoló (aki már tartott a családi perpatvartól) megkönnyebbült sóhajt hallatott. Az elkövetkezendő napokat áthatotta a megfelelő fodrász, sőt fodrászmester megtalálása. A rendkívül divatos (és igencsak drága) szépségszalonra esett leánykánk választása.


Végre eljött a nagy nap, Eszter természetesen nem ment iskolába, igazoltuk ezt a napot, hiszen megérthettük, mennyi testi-lelki felkészülésre volt szüksége. Telefonkártyája ebben a hónapban jelentősen leamortizálódott, nem mertünk azonban szemrehányást tenni, mert minden fontos volt, amit telefonon kellett lebonyolítania, pl. T.-nek sikerült-e megvennie a neonzöld topot, B. ugyanúgy izgul-e mint ő, stb....

Nehéz éjszaka után, hajnali tíz óra körül elkészíttette ünnepi frizuráját, melyet én az óvodából hazaérkezve elsőként csodálhattam meg. Klasszikus kontyra számítottam (minimum menyasszonyi) így az én elképedésem viszonylag érthető volt. Szép hosszú haját a fodrász idomtalan tincsekbe kényszerítette, melyek azonban mégis valami kontyféléhez hasonlítottak. Ha pontosan akarom a látványt érzékeltetni, akkor azt kell mondjam: mintha a legnagyobb méretű hajcsavarókra tekerték volna a haját, majd a csavarókat eltávolítva úgy felejtették volna. Az összkép azonban mégiscsak szép volt, hiszen Eszterünk külső adottságai igazán kiválónak mondhatók. Zoló rögtön hazaérkezésekor minősítette az új frizurát: "Olyan mint egy ufó!" Az avatandó diáklány sértődötten vette tudomásul őszinte véleményünket, duzzogása egészen édesapja hazatéréséig tartott. A lányos-apa olvadozó tekintettel ecsetelte, mennyire gyönyörűnek találja magzatát eme divatos hajkölteménnyel. 

Az esti ünnepre a nagymamákkal együtt érkeztünk. Elhomályosult szemmel néztük a sok gyönyörű fiatalt, a szalagok kitűzését. A műsorok minden osztálynál táncokból, tanárparódiákból álltak. Természetesen Eszteréké volt a legötletesebb, legszínesebb, legpörgőbb...de valóban!!! Az osztály részéről befektetett idő és energia színvonalas, egészséges humort, emlékezetes perceket eredményezett nemcsak nekik, hanem minden résztvevőnek. Az előkészületek okozta "remegés" most valami valódinak tűnő remegéssé alakult. 

Hajcsavarók ide, tűsarkak oda, felnőtt a gyermek?

Eszter kitűzött szalagját látva saját szalagavatónkra emlékeztünk az apjával. A nagymamák meg a miénkre. A szalagok végigkísérik az életünket: szalag a pólyán, szalag a copfokban, szalag a galléron, szalag a ballagási csokrokon, s így tovább... A mi diáklányunk -megáldva a sokszor elképesztő ötlethalmazzal- egyre inkább közeledik önmagához, a saját ösvényéhez, amit nem taposhatunk ki helyette vagy neki, pedig nagyon szeretnénk. Ezt csakis ő teheti meg! S milyen jó, hogy ezt ennyi humorral, ennyi színnel teszi!"

Kíváncsi vagyok, anyukám vajon most hogyan és mit írna rólam?


Megjegyzések

  1. Fanni gadróbjáról tévedtem ide, és ez a cikk nagyon megfogott. Régen nevettem ennyit. Anyukádnak írnia kellene! Tényleg nagyon jól ír, nagyszerű humorral és élvezet volt olvasni. Természetesen a te cikkeidet is, de ez az írás fogott most meg a legjobban. A saját szalagavatómra emlékeztet... :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése