A Dunakanyarban nőttem fel. Hozzászoktam ahhoz, hogy közel van a Duna, a strand, anyukámék kertje és hazánk cseresznyefáinak 95 %-a. Könnyű a jóba beleszületni és könnyű hozzászokni is. A legjobban most a kertünk hiányzik. A sok tulipán, a barack- és a cseresznyefák virágzása, majd termése.
Az elmúlt öt napban máson sem törtem a fejem, mint azon, hogy milyen jó lenne hazamenni anyukámék kertjébe. Nagyon szeretek Budán lakni, imádom az albérletünket. Az egyetlen, ami itt nincs, az a kert. Bár nem vagyok szuper kiskertész, de mindig is szerettem az udvarunkban bográcsozni, napozni, sütögetni, vagy éppen füvet nyírni.
Mikor ma megláttam a Moszkva téren, hogy 10 szál tulipán 2000.- Forintba kerül, annyira kiakadtam...el sem akartam hinni, hogy ami otthon a kertben ingyen növöget lassan, azt itt aranyárban adják. Nem csak azért, hogy a sok budai sznobot lehúzzák. Újpesten is és a Deák téren is ennyi az annyi. Rablás.
Egyszerűen imádom a tulipánokat, szerettem volna hazahozni belőlük, de ennyit sosem adnék ki vágott virágra. Nem tudom, hogy honnan ez a nagy szeretet, de nagyot dobban a szívem, amikor meglátom őket otthon. Régen, amikor még a dédim is kapált a kertünkben, sokkal több volt belőlük, végig a hinta mögött sorakoztak. Sárgán, pirosan. Az egész udvar egy hatalmas festékes paletta lett tőlük, olyan mesésen kiszínezték a képet. Bár nagyon szeretem őket, mégis akkor az igaziak, amikor a kertben vannak. Vázában hamar kinyílnak, és nagyon hamar el kell búcsúznom tőlük.
Bárhova nézek a kertben, mindenhol emlékekkel találkozom. Az a hely, ahol most az orgonabokor áll, a homokozónk helye volt. Tavasztól őszig homokoztunk kint a tesómmal abban a hatalmas traktorgumiban, amit fű alól szereztek nekünk. Emlékszem, ha nagyon mélyre ástunk, vizes volt a homok, ha pedig jó idő volt, csak úgy hemzsegtek benne a bogarak. Bodobácsok, szarvasbogarak, hangyák...meg azok az icipici milliméteres piros bogárkák.
Anyukám amikor éppen főzött, csak kikukucskált a konyhaablakon és pont látott minket a homokozóban. Volt, hogy az öcsém rugdosta a labdáját, én pedig a hosszú járdán tologattam Marci babámat a játékbabakocsiban. Vagy bicikliztünk. A kertünk végében eper érett, a másik oldalon pedig egy hatalmas cseresznyefánk volt. A tesómmal mind a ketten fel tudtunk rá mászni, és lehalásztuk magunknak a legfinomabb, legropogósabb cseresznyéket. Olyan szép évek voltak. Letéptük a sóskalevelet a kerítés mellől, és mosatlanul ettük, úgy magában nyersen, mint a friss, napsütötte, forró paradicsomot.
A kertünkben az volt a legjobb, hogy annyi mindent csinálhattunk, hogy sosem értünk az ötletek végére. Nem unatkoztunk, nem kínlódtunk tévé nélkül. Mindig újabb és újabb terveket szőttünk, amitől annyira bezsongtunk, hogy azonnal meg is valósítottuk őket. Néha málnát is loptunk, vagy kommandóztunk a szomszéd telken lévő gazban. De a legszebbek mindig a tulipánok voltak.
Remélem egyszer lesz egy akkora kiskertem, hogy minden centijére bezsúfolhatom őket!!! Gyerekként még a tulipánok is mosolyogtak ránk...ma én mosolygok rájuk és integetek a régi vidám emlékeknek.
Ui.: Amikor ma reggel kiértem a szüleimhez, apukám a buszmegállóban ezzel a csokorral várt. Én meg a 11-es út közepén pityeregtem...
Címkék: Kincsek
