4+1 rossz szokás, amivel őrületbe kergetem saját magam

Annyi rossz szokásom van, hogy akár egy könyvet is meg lehetne tölteni a felsorolásukkal. Alapjában véve persze remélem, hogy ezek a szokások nem mennek a körülöttem lévők, vagy a velem élő D. agyára, de azt hiszem bőven van min változtatnom. Vannak azonban olyan szokásaim, amik sokszor már engem is az őrületbe kergetnek. 


Nagyon sok helyen laktam ezidáig, néha a helyes sorrendet sem tudom már. Minden egyes költözésnél eljátszottam a bedobozolás - bezacskózás - feleslegestárgyakkidobása - szemétszedés körforgást újra és újra. A harmadik, vagy negyedik költözés után rájöttem, hogy az a legegyszerűbb, ha pakolás előtt mindent kidobok a lakásból, amire nincs véresen komolyan szükségem. Mivel gyakran vagyok kupis, ezért beszereztem egy rakat tárolódobozt és kosárkát, hogy rendszerezzem a dolgaimat. Hogy mennyire volt ez jó ötlet? Hmm... sajnos rá kellett döbbennem, hogy nem mindenen segít a rendszerezés. 

Most megmutatom nektek azt az 5 rossz szokásomat, amivel olykor őrületbe kergetem saját magam. Amitől a falat kaparom idegességemben. 

1. Elfelejtett kortyok

Nem szeretem, amikor valaki mindenből meghagyja az utolsó falatot vagy utolsó kortyot. Amikor kicsi voltam, a szüleim sosem erőltették belém az ételt. Ha édesanya olyat főzött, amiről nem tudtam, hogy szeretem-e, akkor egy kicsikét kellett szedni a tányér aljára, és ha ízlett, szedhettem még, ha pedig nem, akkor kaptam mást. Mindig annyit igyekeztünk szedni magunknak, amennyit biztosan meg tudunk enni. 

Ez addig működött jól, amíg kicsi voltam. Az ételeknél meg is tartottam ezt a szokást, azonban az italoknál hihetetlenül idegesítő szokást vettem fel. Minden olyan hétvégén, amit otthon töltünk az albérletben, D.-vel elkészítünk magunknak egy jó kis tejeskávét, és a kedvenc bögrénkből isszuk. Hosszú hetek után észrevettem, hogy az utolsó kortyot mindig a bögre alján felejtem. Persze akkor már hideg, és nincs kedvem legurítani, de mindig elhatározom, hogy majd legközelebb jobban odafigyelek. De nem teszem. Minden egyes pohárban, bögrében, amiket a lakás különböző pontjain hagyok, ott van az a bizonyos egy korty. 

2. Az ékszerek és hullámcsatok területfoglalása

Mikor legutóbb megszámoltam a fülbevalóimat, 88 pár lapult a kis kosaraimban. És ezek csak a fülbevalók. Sajnos (vagyis nem is annyira sajnos) nyakláncból, karkötőből és hullámcsatból is ilyen sok lapul a tárolókban. De nem csak ott. D. sokat cukkol azzal, hogy bármerre néz a lakásban, szinte mindenhol ezek a cuccok fekszenek szétszórva. A konyhapulton, az íróasztalon, mindkét éjjeliszekrényen, a fürdőszobapolcon és a dohányzóasztalon is ott hevernek a szebbnél szebb, levetett és sebtében otthagyott ékszerek. 

Hetente egyszer, takarítás közben mindet a helyére teszem, és megfogadom, hogy minden nap így fogom csinálni. Hiszen milyen jó is az, amikor az ember csak odamegy a megszokott helyekhez, gyorsan magára kap valami kiegészítőt, és rohan is a villamoshoz... ehelyett én hisztirohamot kapok, hogy már megint nem tudom mivel feltűzni a hajam, pedig a múltkor két csomag hullámcsatot is vettem, és különben is, hol a fenében van a kedvenc lepkés, bedugós fülbevalóm. Tudom, tudom, rossz szokás, de valamiért képtelen vagyok változtatni rajta.

3. Nyugták felhalmozása

Néha olyan a pénztárcám, mint egy jól megtermett hóember. Szép kerek, alig lehet összecsukni, no persze nem azért mert bankot raboltam vagy enyém lett a lottó ötös. Nem pénzt halmozok fel benne, hanem nyugtákat vagy számlákat vagy blokkokat. Valamiért, amikor fizetek a pénztárnál, és az eladó a kezembe nyomja a nyugtát, úgy érzem, hogy nem dobhatom ki rögtön azt a szép friss, ropogós papírkát, így elteszem a tárcámba. Vagy a táskámba. 

Amikor már elég hisztis vagyok, mert nem találok meg semmi fontosat, általában kiborítom a táskámat és a pénztárcámat, amikből annyi felesleges papír kerül elő, ami elég lenne egy nagyobb lakás fűtéséhez télire. A garanciás papírokat persze nem dobhatom ki, de vajon miért tartom meg azokat a nyugtákat, amiken szerepel mondjuk egy db dezodor felsorolva, vagy pedig két kifli és egy májkrém? Rejtély. 

4. Vasárnapi vasalás

Az összes házimunka közül a legjobban a vasalást szeretem. Nem csupán szeretem, egyenesen imádom. Ha egész álló nap csak vasalhatnék, akár napi 8 órás állásban is ezt csinálnám. Közben általában Walking dead megy a tévében, amit mostanra már kívülről fújok, úgyhogy nem gond, ha lemaradok egy kis zombihörgésről az ingek gallérjának gondos vasalása közben. Van egy nagyon helyes kiwizöld huzatú vasalódeszkám, és egy pöpec vasalóm, ami nagyon megkönnyíti a munkámat. 

Igen ám... ez mind szép és jó lenne, ha nem hagynék hatalmas adag vasalni valót magamnak egyszerre... ja, és nem mindig vasárnap este 8 órakor kezdenék neki a melónak. M. barátnőm néha rám is ír vasárnaponként, hogy "na mi van, 8 óra van, vasalsz már?". Nem jó szokás mindent az utolsó pillanatra hagyni, a vasárnap az vasárnap. Olyankor már hisztizhetünk kicsit a másnap reggeli koránkelés miatt, meg amiatt, hogy utáljuk a hétfőt. Én azonban a hatalmas kupacot nézem csupán, és arról álmodozom, hogy leszokom a ruhák felhalmozásáról és kupacolásáról. Kicsiben ez is élvezetesebb.

+1. Fényt, fényt még!

Azok az albérletek, amikben eddig laktam - egyet kivéve - mind északi/keleti fekvésűek voltak. Mivel délelőttönként természetesen dolgoztam, így amikor hazaértem délután, már híre hamva sem volt a természetes fénynek, csak a sötétben lehetett kuporogni. Rászoktam tehát az örökös villanykapcsolgatásra. Szemüveges vaksi vagyok, nekem fontos, hogy ne a sötétben kelljen eltöltenem a délutánokat. Ezért aztán az a rossz szokásom alakult ki, hogy ha egy kicsit is hiányolom a lakásban a világosságot, felnyomom a lámpát. 

Szegény D. néha arra ér haza, hogy olyan díszkivilágítással várom, amitől napokig csak hunyorogva tud nézni. Olykor megkérdezi, hogy biztosan szükség van-e minden lámpára, és akkor én mindig szépen elmagyarázom, hogy bizonyám. (Azonban mikor este vagyok ügyeletes, mindig arra érek haza, hogy a kis családom vámpírosat/denevéreset játszik együtt a sötétben)

A rossz szokásaimat olyan nehéz levetkőzni, mint egy jeges limonádéra nemet mondani nyáron, a napon, 40 fokban. Bármennyire is igyekszem, nem érek el nagy sikereket. Úgy néz ki, hogy az elkövetkező évek békés csordogálása érdekében kénytelen leszek megbarátkozni az otthagyott utolsó kortyokkal, szanaszét heverő csattokkal és ékszerekkel, a vasárnapi vasalni valóval, a nyugtahalommal a pénztárcámban és magas villanyszámlával. Nos, ez van. Remélem, hogy D. hajlandó ezekkel együtt elviselni, mert reménytelenül kupis eset vagyok.


Megjegyzések

  1. Az első három pont teljes mértékben igaz rám is :D én a teával szoktam eljátszani, hogy meghagyom benne az utolsó kortyot, nem tudom, miért, de a páromat az őrületbe kergetem vele :D
    Aztán ott vannak a hullámcsatok...Hiába veszek minden hónapban egy csomaggal, egy héten belül már egy sincs belőlük, viszont a lakás minden pontján fellelhetők, a múltkor pl. a wc mellől szedtem elő egyet. Ki érti ezt?! :D A blokkokkal szintén úgy vagyok, mint te, az a legjobb, amikor gyorsan kell elrakni a visszajárót és a blokkot, s csak belegyűröm őket a pénztárcámba, s egy idő után már annyit belegyűrtem, hogy semmit nem találok meg benne :/ :D

    VálaszTörlés
  2. Dettó.. :) első három pontban magamra ismertem. :) a vasalást nem is értem... :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése