2015. 05. 28.-án kezdtem el írni a Napi Kincsek Tárházát. Egy nappal előtte, 27.-én, mikor befejeztem a legeslegelső bejegyzésem megírását, olyan ideges lettem, hogy "le akartam fújni a bulit". Arra gondoltam, hogy vajon miért lenne bárki is kíváncsi arra, amit én írok? Aztán rájöttem, hogy igaza van azoknak, akik noszogatnak, soha nem tudom meg a kérdésre a választ, ha nem vágok bele. Ennek ma van egy éve.
Sokszor csak ülök és azon gondolkodom, hogy milyen jó dolog történt velem aznap. Nem olyan könnyű ám a kincskeresés, mint ahogyan azt az elején gondoltam. Gyakran rá kell magam kényszeríteni (főleg egy esős, nyirkos délután) arra, hogy igenis felfedezzek magam körül valamit, ami vidám, ami kedves számomra, ami vicces, vagy ami lelket önt belém. Az elmúlt egy évben szerencsére sokkal több olyan nap volt, amikor alig vártam, hogy megoszthassam a napikincsem veletek, mint amikor hajtóvadászatba kezdtem utána. Most szeretném nektek megmutatni, mi az, amit az elmúlt egy évben csináltam, honnan indultam és merre tartok. (Ja, igen, a tervek másodpercenként változnak, előre is bocs az ugrándozásért)
Soha életemben nem voltam feltűnő jelenség. Nem szerettem a középpontban lenni, nem szerettem szerepelni. Az a tipikus barna szemű, hosszú barna hajú, copfos lány vagyok, egyik kezemben könyvvel, a másikban egy pórázzal, aminek a végén egy fehér kiskutya cirkál. Azóta már egy fekete is. Nem vagyok az a törtető, karrierista alkat, nem célom újságokban szerepelni, nem akarok olyan blogger lenni, aki mindenáron tör-zúz előrefelé az ismertség eléréséhez.
Nem vittem véghez nagy dolgokat, és semmiben sem vagyok kiemelkedő tehetség. Kamaszkoromban lázadtam, aztán lenyugodtam. Bár 5,00 átlaggal végeztem az egyetemen, nem vagyok egy stréber típus és nem is találtam még meg álmaim hivatását, mégis minden nap boldog vagyok a családommal, a párommal és a kiskutyáinkkal. A blogírás teszi igazán kreatívvá az életemet, bár azt hiszem, más területeken is igyekszem színessé varázsolni a napjaimat.
A legelső blogbejegyzésemben Pacmanről írtam, aki egy irodaház ablakán csücsült. Ő adott nekem lendületet a bloghoz, így a mai napig hálás vagyok neki.
A hónapok alatt rengeteg minden változott a bejegyzésekben. Vannak köztük olyanok, amik igazán bolondosra, flúgosra sikerültek, vannak (azt gondolom) kissé elgondolkodtatóbbak és vannak, amik az élményeimet mesélik el. Ahogy teltek a hetek, hónapok, úgy alakult, hogy öt különböző kis halmazba soroltam a bejegyzéseimet.
Saját kincsek: velem, vagy a legszűkebb családtagjaimmal kapcsolatos élmények, észrevételek, információk ebben a halmazban laknak
Közelik kincsek: ebben azok a bejegyzések csücsülnek, amik ugyan nem túlságosan személyesek, mégis olyan történések/vicces jelenetek adtak hozzá ihletet, amik a barátaimhoz, nagyon kedves munkatársaimhoz, vagy pedig ismerőseimhez kapcsolódnak
A nagyvilág kincsei: itt olyan kincsekről, olyan márkákról, szolgáltatókról olvashattok, amikkel jártamban-keltemben találkoztam, és amik nagyon megfogtak, számomra értéket képviselnek
A pasi: ez a rovat a családom férfi tagjainak, de leginkább a páromnak az idegesítő, vicces, vagány, "tipikus pasis" dolgait mutatja be, vagy éppen figurázza ki
Könyvek szerdája: itt olyan könyvekről olvashattok, amelyeket érdekesnek találtam (sajnos ezt a rovatot mostanában nagyon elhanyagoltam, pedig én egy könyvet maximum 3-4 nap alatt ki szoktam végezni)
Sok olyan bejegyzés van, ami kicsit a feledés homályába veszett, de a többségüket nagyon-nagyon szeret(t)em. Vannak kedvenceim, amiket imádtam írni, és olyan kedves emlékeket idéztem és elevenítettem fel velük, melyek minden alkalommal mosolyt csalnak az arcomra.
Ezek közül a kedvenceim talán ezek:
Karácsony előtt kipattant egy ötlet a fejemből. Mindig nagyon érdekeltek az adományozási akciók, de sosem értettem, hogy hogyan tudnak az emberek pénzt adni bármilyen szervezetnek anélkül, hogy tudnák, pontosan hova is kerül a pénzük, mire fordítják az általuk adományozott összeget. Így megszerveztem egy saját ajándékozós lehetőséget Melinda (a Karácsony imádók oldalának szerkesztőjének) segítségével és közreműködésével. Az Árvácska Anya és Csecsemőotthon intézményvezetője, Nagy Csabáné Judit mindvégig támogatott és biztatott az elhatározásomban. 2015. december 18.-án, délután a párommal elindultunk Nágocsra, hogy személyesen is találkozhassunk a gyerekekkel. Az akció sikeresen zárult, én pedig nagyon boldog voltam. Jó dolog jóra használni a blogot!!
Az akcióról itt olvashatsz bővebben:
Nagyon fontos számomra, hogy megköszönjem azoknak a szeretetét, akik naponta erőt adnak nekem, így született egy olyan bejegyzés is, ahol felsoroltam azt a sok jót, ami körülvesz engem. A lista természetesen folyamatosan bővül, én pedig igyekszem viszonozni a szeretetet.
A következő linkre kattintva olvashatod el:
Néhány számomra kedves blogger segítségével elkészült egy kétrészes bejegyzés, ami az összefogásnak köszönhetően igen népszerű lett, nagyon boldoggá tett az, hogy ezek a bloggerek vállalták velem az együttműködést. A facebookos MBBK csoportban pedig egy rövid közvélemény kutatást követően útjára indítottam egy kis South park figurás játékot is (mindenki megalkothatta magát pici figurának), ami remek mókának bizonyult, és sokan vettek részt benne.
Kukkantsatok bele:
A legnépszerűbb bejegyzésem az lett, amiben az életfilozófiámat foglaltam össze néhány mondatban. Hihetetlen öröm számomra, hogy nagyon sokan osztottátok a véleményem, és egyetértettetek velem abban, hogy az élet csupán akkor lehet értékes, ha igazán ÉLÜNK.
A bejegyzést itt találjátok:
A végére hagytam (nem véletlenül) azt a bejegyzést, ami miatt úgy érzem, hogy már "megérte" blogolni. A nagyszüleim egymás iránt érzett és mutatott szeretete olyan útravaló számomra, amit tovább szeretnék majd adni a leendő gyermekeimnek és unokáimnak is. Nem volt könnyű szavakba önteni az érzéseimet, de imádom tudni azt, hogy a nagymamám még el tudta olvasni a bejegyzést.
A blogolás bizony nem könnyű hobbi, erre igen hamar rájöttem. Nehéz minden gondolatomat úgy megfogalmazni, hogy azokat rajtam kívül más is megértse, és méltónak találja arra, hogy elolvassa.
Időközben az Éjjel-Nappal Balaton egyik bloggere lettem, saját profillal. A munkatársaim, a szülőfalum lakói, az ismerőseim, a barátaim, a családom, és a párom az elmúlt 365 napban minden nap támogattak és biztattak engem. A blog facebook oldalán az elmúlt év minden napjára jut új lájkoló, és a bejegyzéseimet összességében annyian tekintették meg, hogy ezért tényleg érdemes volt megosztani a kis irományaimat (és persze lepkék repkednek a boldogságtól a hasamban). Remélem, a jövőben hasonló kedvvel olvassátok a következő bejegyzéseket is, mert nagyon számítok rátok.
A Napi Kincsek Tárháza tovább bővíti felhozatalát, a vonat robog tovább, reményeim szerint még több színnel, izgalommal, eredetiséggel. Köszönöm, ha velem tartasz.
Címkék: Kincsek
