Kedves olvasók! Ti, akik most a telefonotokat vagy a monitort bámuljátok! Gyertek velem, és gondolkodjunk együtt az élettelen életekről. Azokról az életekről, amik a kukában landolnak, amik után nem marad nyom. Amik kérész életűek, élmények nélkül. A ti életetek is élettelen? Ti is vágytok valamire, amit nem tudtok megnevezni? Hiányzik valami?
Az emberek jönnek-mennek körülöttem. Én ülök, és csendben figyelem őket.
Rohannak a postára, mert a sárga csekken a mai dátum van. A postán hatalmas a sor, mindenki türelmetlen, sokan összevesznek egymással azon, ki érkezett előbb. Az orvosi rendelő bejárata előtt tolakodnak a betegek. Néhányan vizeletmintával álldogálnak. Néhányan az ajtónyitást is akadályozzák azzal, hogy elé állnak. Méregetik egymást, találgatják, vajon ki miért jött, mennyi ideig lesz bent az orvosnál. A közértben a bejáratnál már elfogyott a kosár, annyian vannak bent. A keskeny sorok között nehéz közlekedni, fellökik egymást a vásárlók, hátha hamarabb kérhetik a 20 deka sertés párizsit és a 15 deka gépsonkát. A buszsofőr idegesen vezet, minden második pillanatban hatalmasat tapos a fékre, nem érdekli, hogy minden alkalommal valaki előrezuhan a busz elejébe. Ezerrel nyomatja a légkondit, az emberek ujja már kékül a hidegtől.
A taxisok sztrájkolnak, tele van a város dugókkal. Nem jár a busz, nem jár a villamos. A pótló járatok más útvonalon járnak, az utasok akár órákkal később érnek haza munka után. A legtöbb munkahelyen a dolgozókat nem becsülik, vagy nem fizetik meg eléggé. A nők elégedetlenek az alakjukkal, a nőiességükkel, elegük van a férjükből vagy a gyerekükből. A férfiak nem bírják az asszony kitöréseit, aggódnak, hogy hogyan fogják eltartani a családot.
Az emberek kígyózó sorokban várakoznak a telefonos szolgáltatók üzletei előtt, várják, hogy végre az ő sorszámuk pittyegjen a kivetítőn. De soha nem pittyeg. Aztán feladják és hazamennek. A kutyának kellene venni valamit enni, és el is kellene vinni sétálni. De a családból senkinek nincs kedve hozzá. A kutya akkor jó, ha kedvesen alszik a sarokban és csendben van. Az esernyő megint otthon maradt, és gyülekeznek a felhők. Már el is kezdett szemeregni. A járda és az úttest pöttyös a cseppektől. Aztán rákezd, egyre jobban szakad, az emberek haja már csurom víz, a szél hideg, a busz késik. Megy a nép egyenesen előre, mint a robotok. Nem néznek se jobbra, se balra, se egymásra. Élnek a jogszabályok, törvények, rendeletek, házirendek szerint, szokások és megszokások szerint, levegőt is alig vesznek. Előbb költenek mobilnetre.
Minden nap ugyanez kezdődik előröl, beleeszi magát a napokba az unalom és a "mikor lesz végre holnap" érzés. De a holnapok sem mások, mint a tegnapok. Az emberek meghalnak 20, 30, 40 vagy 90 évesen, úgy, hogy nem csináltak semmi különlegeset. Nem jó ez így. Éljetek másképp !
Szárnyaljatok, szeressetek, éljetek, érezzetek, ízleljetek, fussatok, vágtázzatok, hahotázzatok, sírjatok, álljon el a szavatok a döbbenettől, a csodálkozástól, a boldogságtól, kérdezzetek, színezzetek, vonatozzatok, biciklizzetek, fagyizzatok, utazzatok, vegyetek kutyát, kaméleont, madárpókot, igyatok szörpöt, egyetek pufit, sportoljatok, szánkózzatok, fogjatok lepkét, másszatok fára, fotózzatok, nyaraljatok, lelkesedjetek, szeretkezzetek, énekeljetek, bukfencezzetek, fújjatok szappanbuborékot. Mindegy, csak éljetek színesebben. Mert az élettelen életek elpazarolt boldogságok.
Címkék: Kincsek
