Kutyául van? Kutya baja!

Mindenki, aki kisállatot tart (én főleg kutyára gondolok, a többiben nincs tapasztalatom), tudja milyen érzés, amikor egy kis érző lény vele örül, olykor pedig vele bánkódik. Ha fáj valamim, a kiskutyáim békén hagynak, lefekszenek mellém, ha pedig felhőtlenül boldog vagyok, körbeugrálnak, és szanaszét nyalogatnak. Ám fontos azzal is foglalkoznom, hogy mit tehetek, mit teszek én értük?


A mi kutyáink rosszak, macerásak és komplikáltak. Valami mindig történik velük. Mind a ketten igazi utánozhatatlan egyéniségek, minden rossz napot vidámmá varázsolnak. Igen, akkor is ha Dézi a fejünknél fekszik éjszaka, vagy pedig guggolva kell aludnom, mert Hami a térdemnél keresztbe fekszik és annyira morog ha el akarom tenni, hogy inkább hagyom. Féltem a kezem. 

Ez a két kiskutya a szűk családunk teljes értékű tagja, legalább annyira odafigyelünk rájuk, mint egymásra. Aki kutyát tart, annak kötelessége maximálisan ellátni őt és a tőle telhetően törődni vele, én így látom. Persze ezt a kutyások értik csak igazán. 

Sok kutyakozmetikust kipróbáltunk már, Hami a költözések miatt talán már túl sokat is. Dézi leginkább csak félt tőlük. Mióta Budán lakunk, most vagyok igazán elégedett, ez a hely szuper, ahova visszük őket. Mivel nem egyszerűek a kutyáink, ezért különösen hálás vagyok minden alkalommal a kutyakozmetikusnak. Türelmes, nyugodt és nagyon kedves.


A Dogmopolite Kft. Budapest budai oldalán lévő kutyakozmetikáját választottuk, ami a Moszkva tér mellett, a Fillér utcában található. Mindkét kutyánkat Kinga nyírja. Ha hét elején telefonálunk, akkor is beszorít minket valahova, rugalmas és végtelenül toleráns. A hely maga nagyon igényes, tiszta, modern és vidám. Egy hatalmas boxer a recepciós. Legutóbb le is fotóztam, annyira odavagyok azért a jelenetért, ahogyan a fotelben fogadja az ügyfeleket. A mi pici kutyáink minden alkalommal csodaszépen jönnek velünk haza, nem győzzük itthon hangoztatni, hogy ez maga a varázslat!! Köszönjük!


Amikor beköltöztünk Budára, a kutyáink állatorvosa még nem az volt, aki most. Ennek az az oka, hogy a korábbi állatorvosról kiderült, hogy szívtelen, béna és a legkevésbé sem becsületes vagy korrekt. Hami sokat szenvedett miatta, annyira, hogy kisállatkórházba is került sajnos. Így kerültünk kapcsolatba azzal a hellyel, amit bátran merek ajánlani bárkinek, akinek kisállata van. Mindegy, hogy kutya, macska, hörcsög vagy kígyó az. Ez a hely profi, az orvosok pedig mind megbízhatóak.


A Dr. Juhász Tamás NON STOP állatkórház Kelenföldnél, a Péterhegyi úton található, a 11. kerületben. Tavaly nyáron, szombat éjszaka találtunk rá, amikor azonnal ügyeletre kellett vinnünk a korábbi állatorvos műtét utáni mulasztása miatt Hamit. Az állatkórházban sok orvos váltja egymást ügyeletben. Mindegy, kihez kerül a kutya, vagy más kisállat, mi az alatt az egy hét alatt, amíg Hami a kórházban volt, majdnem mindenkivel találkoztunk, és csak jót tapasztaltunk. Eszünkbe sem jutna máshova vinni a kutyáinkat. 

Múlt héten csütörtökön Hami megkapta a kötelező védőoltást, amire sajnos allergiás lett. Volt már erre példa korábban, egy másik oltásnál, így amikor estefelé a kutya teljesen megőrült, szanaszét vakarta az arcát és hatalmasra dagadt szemekkel nézett ránk, már tudtuk, hogy itt baj van. A változatosság kedvéért most "csak" este 10 után mentünk, nem éjfélkor, mint tavaly nyáron, ám most is nagyon  kedvesen és türelemmel fogadtak. Nem kérték el az ügyeleti díjat, és profin ellátták a kutyát. Köszönjük szépen!

Azért tartottam nagyon fontosnak, hogy a mai napi kincsemként ezt a két helyet mutassam be nektek, mert manapság annyi új hely nyílik, hogy nehéz megtalálni azokat a szakembereket, akik valóban hibátlan, minőségi munkát végeznek. Nekünk nagyon fontosak a kutyáink, így ez nálunk központi kérdés. Jó látni, hogy ezek az emberek ilyen nagy odaadással végzik a munkájukat! 


Címkék: