Itt a nyár!!!

Ó
CIÓ
ÁCIÓ
KÁCIÓ
AKÁCIÓ
VAKÁCIÓ
Tegye fel a kezét az, aki olyan sokszor írta fel ezt a táblára, hogy krétaport köhögött egész délután. 

Én biztosan mind a 12 évben kidíszítettem a táblán ezeket a betűket. Sőt, amikor egy tanár, nem értette, hogy miért létfontosságú ez a felirat a sok tananyag helyett, és egy laza mozdulattal letörölte az egészet, újra és újrakezdtem.


Minden reggel akkor viszem ki a kutyáinkat sétálni, amikor a gyerekek már szállingóznak a mellettünk lévő iskola felé. Szeptemberben látom az arcukon az izgalmat, várják, hogy újra láthassák az osztálytársaikat, elmesélhessék, merre jártak nyáron. Amikor beköszönt a tél, látom, milyen kínok között vonszolják magukat a járdán, és csak az ad nekik erőt, hogy rövidesen nem fáznak majd a radiátoroknak köszönhetően. Ha beköszönt a tavasz (és nem esik annyi eső, mint idén), a diákok ledobják a fölösleges göncöket, és két hónapon keresztül minden reggel megfagynak, csak azért, mert nem hajlandók tovább bakancsban és meleg kabátban járni (hiába van ugyanolyan hideg). A bolt előtt már jóval reggel 7 előtt gyülekeznek, kezükben egy energiaitallal és egy cigivel, és bandáznak, a még erőtlen napfényben. 

Ilyenkor, május végén, amikor már elég egy szandál és egy lenge szoknya a lelki boldogságunkhoz, a diákok úgy suhannak el mellettem és a kutyák mellett a suli felé, hogy komolyan mondom, lassan hiányozni fog, ahogyan az időt húzva megállnak mellettünk és a kutyákat "Jajdecukiiiiiiii" visításokkal dögönyözik hosszú percekig. Persze érthető, jobb mint a reggel 8-as matek óra. 

Szinte látom az arcukon, hogy mekkora örömet szerez nekik pusztán az a tény, hogy nemsokára itt a vakáció. Gyanítom, hogy teljesen mindegy, hogy 60 vagy 6 nap van még hátra, ugyanannyira boldogok a ténytől, hogy a nyár már csak pár lépésre van tőlük. Néhány matekóra, néhány kémiafelelés, egy töri témazáró, és pár angol szódoga választja el őket az édes semmittevéstől. Még a levegőnek is más illata van, a madarak is vidámabban csicseregnek, és a lányoknak fejben már az is megvan, hogy idén milyen bikiniben strandolnak majd. A srácok alig várják a közeli foci EB-t, utánajártak, hol nézhetik együtt a legnagyobb kivetítőn. A kisgyerekek pedig már pontosan tudják, hogy mikor milyen táborba mennek. 


Amikor még alsó tagozatos voltam, minden évben úszótáborba mentem. Hihetetlenül izgalmas és varázslatos érzés volt, hiszen a szüleim megbíztak bennem annyira, hogy elengedtek egyedül (meg persze néhány osztálytársammal) az izgalmakkal és kihívásokkal teli egy hetes álomra. Már hetekkel előtte arról ábrándoztam, hogy vajon milyen programokra megyünk, megnyerjük- e szobaszépségversenyt, és sikerül-e megtanulnom rendesen pillangóban úszni.

Később, amikor már javában kamasz voltam, arra vágytam, hogy az első két szabad hétben addig aludjak ameddig csak szeretnék. Bár gyakran dolgoztam nyáron egy kis plusz pénzért, tudtam, hogy ott a strand, a Duna, ahova lemehetek a barátaimmal hűsölni, pancsolni, napozni. Esténként lementünk a parton lévő kis büfébe múlatni az időt, sokat nevettünk, élveztük, hogy miénk a világ. 

Csodálatos volt anyukámékkal sátorozni menni, mezítláb mászkálni a vízparton, csodaszép köveket gyűjteni, éjjel a csillagokat nézni. Milyen boldog voltam attól, ahogyan a sátrat állítottam, büszke voltam arra, hogy saját sátram, saját hálózsákom van. Már egészen korán valamelyik születésnapomra sátrat kértem, hiszen tudtam, hogy ezt az ajándékot biztosan meg fogom becsülni. Szerettem a szüleimmel együtt nyaralni, mint ahogyan most is szeretek. 

Minden júniusban, amikor végre "megszabadultam" az iskolától, terveket szövögettem arról, hogy mennyi mindent fogok csinálni nyáron. A többségük persze olyan dolog volt, amit lehetetlenség lett volna megvalósítani, azonban azt hiszem, minden nyaram felejthetetlen lett. 

Már akkor tudtam, hogy csak jól sülhet el minden, amikor az iskolám tanárai megengedték, hogy az esztergomi strandon töltsük az utolsó iskolás napokat. Persze nem minden tanár vállalta azt, hogy legyalogol a 40 fokban a hegyről, hogy minket felügyeljen, de sokan meghozták értünk ezt az áldozatot. Szegények!!! Hiszen háromnegyed óra után ugyanúgy 40 fokban gyalogolhattak vissza a suliba a következő órájukra. 

Ó
CIÓ
ÁCIÓ
KÁCIÓ
AKÁCIÓ
VAKÁCIÓ

Imádom ezt a feliratot. Eszembe juttat minden kellemes emléket, minden visszaszámolást, minden meleg júniusi napot, és minden izgalmat. Irigylem azokat a diákokat, akik reggelenként elmennek mellettem és a kutyáim mellett. Az vár rájuk a következő két és fél hónapban, ami rám egy teljes hétig, míg nyaralok. 

Talán mégis elmehettem volna tanárnak, azért az egy dologért, ami miatt mindenki irigyli őket. Néhány szabad hétért a nyár közepén... csuda jó móka volna..


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése