Hatalmas érdeklődés övezte a Plázs Siófok szombati debütálását

Ki ne élvezne egy olyan szombat délutánt, amikor szikrázik a nap, és a Balaton vize kellemesen hűsít? Mi más tenné még szebbé ezt a tökéletes napot egy EB meccsnél, egy kis napozásnál és fogadásnál a VIP teraszon? Talán egy WellHello koncert?


Azt hiszem, nem kell nagyon magyaráznom, mennyivel szebb az élet a Balaton partján. Budapest ehhez képest egy meleg, unalmas katlan, ahol a nyár pillanatok alatt elrepül, és a végén rádöbbenünk, hogy ismét kimaradtunk minden Balaton parti mókából, hajózásból és pancsolásból. Éppen ezért nagyon élveztem a Plázs Siófok kezdőnapját, ami magába foglalt mindent, ami felüdülést nyújthat számunkra. A sajtótájékoztató után nem volt kérdés számomra, hogy a nyitónap csakis jól sikerülhet, ám azt talán még a szervezők sem gondolták, hogy mennyire.

A bejáraton viszonylag gyorsan bejutottunk a rengeteg biztonsági ellenőrzés dacára. Ki kellett tennünk a telefonjainkat, belenéztek a táskánkba és még fémdetektorral is átvizsgáltak. Nem lehet azt mondani, hogy ne figyeltek volna kínosan a részletekre. Erre egyébként előző nap a szervezők is felhívták a figyelmünket, mondván, hogy több ezer ember biztonságára kell vigyázniuk, és ezt a legnagyobb körültekintéssel kívánják tenni.


Nekünk sajtósként a VIP teraszra szólt a karszalagunk, azon belül is a megkülönböztetett vendégeknek kijáró figyelmet kaptuk. Ismét megleptek minket egy nagyon igényes fogadással, ahol apró gyros-kínálók mellett mini hamburgereket, sült csirkecombot, mini burritot és gyümölcssalátát kóstolhattunk. A teraszról valóban sokkal jobban lehetett látni mind a kivetítőket, mind pedig a színpadot, a bár rendkívül gondosan lett felszerelve, a személyzet udvarias, a kiszolgálás pedig gyors és színvonalas volt. A terasz legnagyobb előnye azonban kétségkívül a csodálatos kilátás, a balatoni panoráma. Nagyon élveztük délután a tavon ringatózó vitorlások látványát, este a naplementében gyönyörködhettünk, míg éjszaka a túloldal fényei varázsoltak el.

A Plázs 16 órakor nyitotta meg a kapuit, és mi egy kicsivel később már oda is érkeztünk, hiszen szerettük volna ott nézni a Magyarország- Izland mérkőzést, amit három hatalmas kivetítőn lehetett figyelemmel kísérni. Az emberek hamarosan gyülekezni kezdtek és elfoglalták a helyüket, ami kétségkívül a homokban volt a legkényelmesebb, ahol még napozni is lehetett az EB meccs közben. Rövidesen annyian lepték el a színpad előtti részt, hogy már lépkedni sem nagyon lehetett. A mérkőzést olyan fokozott hangulatban nézte a tömeg, ami a nap további részére is igen jó hangulatot jósolt.


A közvetítés után még maradt egy szabad órácska a WellHello koncertig, ami eredetileg 20 órakor kezdődött volna, de már kora délután jelezte a strand felett repkedő kisrepülő hirdetése, hogy egy óra csúszás mindenképpen lesz. Ez éppen elegendő volt arra, hogy a koncertre gyülekező tömeg a vízparton megnézhesse a naplementét. Szerencsénkre felhőtlen volt az égbolt, így a sárga, a narancs és a bordó összes árnyalata visszaköszön a rengeteg fotón, ami este készült. Mi az immár elkészült strandkönyvtárhoz is odalopóztunk, és végigfutottunk a kínálatán. 

A hangulat természetesen a büfék bőséges választékának köszönhetően kezdett már ekkor a tetőfokára hágni, miközben remek alapozó zene szólt a hatalmas hangfalakból. A stég mellett szerelmespárok készítgették a legjobb facebook-gyanús képüket, a színpad előtti homokban pedig néhányan már kissé kapatos állapotban táncoltak. Ugyan már! Ez is hozzátartozik egy igazi balatoni estéhez.


A WellHello csak este fél tízkor kezdett, addig azonban a kivetítőn szórakoztató reklámok mentek, a zene pedig egy-egy nagyobb disco hangulatát simán megidézte, ami nagy hatással volt az időközben hatalmasra duzzadt tömegre. Idősek, fiatalok, nyaralók, turisták, leány és legénybúcsúsok lepték el a „küzdőteret” és sikítozva, ugrálva fogadták a felcsendülő dallamokat. A WellHello pontosan olyan légkört varázsolt, amire a szervezők számítottak, játszottak a tömeggel, viccelődtek, és meg is énekeltették őket. 

Mi a koncert elején a színpadnál álltunk, de hamar visszamentünk a VIP részre, ahonnan messze jobban lehetett látni mindent. Nagyon jó volt a világítás és a hang, köszönet érte a dolgozóknak, még a női mosdóban is olyan jól lehetett hallani mindent, mintha Fluor Tomi éppen a szomszéd fülkében dúdolászott volna. Az unásig hallgatott számok most élőben hirtelen sokkal izgalmasabbak voltak, sokan mindegyiknek tudták a szövegét kívülről-belülről, és hangosan énekelték az együttessel együtt.



A szervezők igazán kitettek magukért, a sajtótájékoztatón ígért igényes program, színvonalas kiszolgálás, a VIP rész rengeteg előnye, az In-kal security profi munkája, és a koncert messze várakozáson felüli volt. Kétségkívül újjáéledt a korábbi Beach House, Coke Club, stb. korábbi pezsgése- A Plázs olyan élettel várja mind nappal, mind este az ide látogatókat, ami méltó egy olyan népszerű Balaton parti városhoz, mint Siófok.

Címkék: