Csak ülök a metrón és gondolkodom...valami hiányzik...vagy valaki. Már nincsenek itt az iskolások, nyári szünetük van. Addig alhatnak, ameddig csak szeretnének, nincs házi feladat, nincsenek témazárók és nincs kicsengetés. Bármikor indulok dolgozni, üres a metró és én csak arra tudok gondolni, mennyire szeretnék újra kamasz lenni.
Annyira hozzászoktam az iskolásokhoz, hogy komolyan hiányoznak. Az elmúlt két hétben már nem igazán bírtak magukkal, ordítoztak a metrón, a tinilányok hangosan röhögcséltek azon, hogy kinek éppen melyik fiú tetszik, a srácok pedig adták a menő pasit, és nem győztek eléggé flegmának tűnni, mert most ez a divat. Álldogáltak Újpest Központban a CBA előtt, hangosan zenét hallgattak, cigizgettek, nyelték hektó számra az energiaitalt, és a lányok többsége olyan rövidke szoknyákban lejtett végig a 196-os buszig, hogy néha már én imádkoztam azért, nehogy jöjjön egy nagyobb fuvallat.
Annyira jó volt nézni őket.
Én is annyira idióta kamasz voltam. Imádtam reggelente a buszon bandázni, imádtam visszaszámolni a napokat a nyári szünetig. Alig vártam, hogy véget érjen az évzáró, amire hosszú ujjú matrózblúzban kellett mennünk a legnagyobb melegben is. Untam az igazgató beszédét, hiszen gondolatban már a strandon hűsöltem egy Kaktusz jégkrém társaságában. Sosem vágytam a Magnumra. Imádtam, ahogyan a Kaktusz tetején felleltem azt a furcsa zöld színű marcipánféleséget. Volt vagy 50 Forint.
Csak arra tudtam gondolni az igazgató beszéde alatt, hogy nem hiheti, hogy bárkit tényleg komolyan érdekel az osztályok tanulmányi átlaga, vagy a kitűnő tanulók névsora. Folyt végig a hátamon az izzadtság, a tarkómat felforrósította a hosszú hajam, és a lábamat törte az az utálatos ünneplős cipő ami helyett inkább tangapapucsban vagy sportcipőben lettem volna. Már május óta megvolt az új bikinim, mindig a lehető legszínesebb változatban. Nem voltam túl csajos kamasz. Nem hordtam nagyon szűk cuccokat, sem tűsarkút. Imádtam a lenge ruhákat. Szerettem azt az érzést, amikor ébredés után ismét rádöbbentem, hogy nyár van.
Majdnem minden nyári szünetben dolgozgattam valamit. Nálunk a faluban nem volt MelóDiák és FürgeDiák, de ha más nem is adódott, szedtünk egy kis málnát zsebpénz fejében az utca végén lévő telken a barátnőmmel. Még a nyamvadt poloskák sem zavartak, pedig azokat nem igazán csípem. Fontos melónak éreztük ezt, hiszen délután vagy esténként ebből vettük a kis üdítőnket a kempingben a Duna parton.
Imádtam kamasz lenni. Nálunk a faluban lehetett a vízparton fürdeni, hiszen nagyon tiszta volt a Duna. Soha semmit nem kaptunk el, még csak meg sem fáztunk. Lementünk egy szál törölközővel, és késő estig a forró homokban hasalva beszélgettünk a nagy semmiről ami akkoriban a világot jelentette nekünk. Néha elsétáltunk a közeli pékségig, ahol a barátnőm megvette a szokásos islerét, és közben elmesélte, hogy melyik Linkin Park számnak tudja kívülről a szövegét és Axl Rose melyik koncerten hányszor öltözött át. Még táblázatot is készített róla. Órákig bicikliztünk összevissza, és soha nem volt uticélunk. A kőrakodónál mászkáltunk, és kimentünk a hajókikötő szélére, ami ugyan nem volt tilos, mégis titokzatosnak éreztük.
Kamaszként rengeteget jártunk bulizni. No, nem diszkóba, és nem is valamilyen nagyon trendi helyre, de jókat táncoltunk az aktuális nyári számokra, és titokban elszívtunk pár szál cigit (bocs, édesanya!) miközben kitárgyaltuk az eseményeket. Nem voltam túl menő lány, de mindig volt egy kisebb baráti kör, akikkel együtt töltöttük a szabadidőnket. Eperfesztivál, koncertek, titkos iszogatások, szigorúan úgy, hogy a szülők ne vegyék észre rajtunk mikor hazaérünk. Biztosan észrevették, de nem vittünk semmit túlzásba. Nem voltunk rossz kamaszok.
Hisztiztünk olykor, nem volt kitűnő a bizonyítványunk, röhögtünk a kisbolt előtt és fiúkról beszélgettünk. A srácok ugyanolyan kis menőgolyók voltak, mint most, ugyanúgy cigizgettek, és elfogadtuk egymást a sok hülyeséggel együtt. Nem véletlenül vágyik vissza mindenki a kamaszkorba. Ezért irigylem azt a sok gyagyás kamaszt, akik a CBA elől most hiányoznak nekem. Visszaidézték a régmúltat, aztán pimasz módon elmentek nyári szünetre, táborokba, strandolni, bandázgatni. Én meg itt maradtam a hiányérzettel. De talán ez így van jól, mindenkinek egyszer jut a jóból, és csak rajta áll, hogy kiélvezi-e. Utána pedig visszasírja ezt a jót és nézegeti a régi fotókat, amiket a málnaszedésből megkeresett pénzből hivatott elő drága pénzért (és eltette a negatívokat, hogy még utána lehessen rendelni)....
Nocsak, Eszterke, csak nem? Dehogynem...még mindig megvannak azok a negatívok...
