A Balaton Sound elköszön – hőség és őrület minden szegletben

A Balaton Sound az a fesztivál, ami manapság talán a leginkább megosztó a fiatalok körében. Vannak, akik a rendezvény gondolatától is rosszul vannak, azonban sokan már tavasszal lefoglalják maguknak a szállást Zamárdiban, elsők között szerzik be a bérletüket, és olyanok is vannak, akik hosszú hónapokig spórolnak, hogy egy-egy koncerten ott lehessenek. Akárhonnan nézzük, a Sound nagy esemény, amiről sokáig beszélnek minden évben.


Az idei Balaton Sound rengeteg meglepetést tartogatott. Az elmúlt napokban igen negatív sajtó visszhangja volt a fesztiválnak, ennek köszönhetően sokan sokféle ítéletet mondtak ki felette. Egy dolog azonban biztos. Az oda látogatók maximálisan kitombolhatták magukat a sok neves fellépőnek köszönhetően, és az időjárás is nagyon kegyes volt hozzájuk.

A fesztivál utolsó napjára olyan melegben érkeztünk, hogy rögtön fellelkesültünk annak láttán, hogy a víz tele van strandolókkal, vagyis kellően meleg a fürdéshez. A kapun igen hosszú és bonyolult intézkedést követően jutottunk át, hiszen a szervezők maximálisan törekedtek a biztonság megőrzésére. Ezen kívül nagyon hasznos volt ismét az is, hogy csupán speciális kártyával lehetett fizetni a fesztivál területén, így nem kellett bankkártyával vagy készpénzzel bíbelődni. Ezek a praktikus megoldások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ne alakuljanak ki hosszú sorok várakozás közben. 




A fesztiválozó fiatalok az utolsó napon már láthatóan lemerült elemekkel evickéltek, sokan még az előző esti bulizás után pihentek vagy aludtak a Balaton partján. A hatalmas meleg ellenére azért a vízparton napozó bikinis hölgyek kellemes perceket okoztak az arra járóknak, és előkerült néhány olyan látványos strandkellék is, mint a hatalmas ananász-úszógumi, amivel egy nagyon vidám fiatalember pózolt fotósunknak.

A jelmezes fesztiválozók között talán a legüdítőbb látvány az a két fiatal volt, akik hatalmas indián tollakkal mászkáltak egész nap, a 40 fok ellenére. Sokan adták bizonyítékát annak is, hogy a bungee jumping és a katapult töretlen népszerűségnek örvend, hiszen senkit nem tartott vissza sem a hőség, sem pedig a magasság az őrülettől.

Kora délután a Super Stereo koncertjét hallgattuk meg, ahol ugyan a forróság miatt kevesen buliztak, ám a srácok olyan lendülettel és beleéléssel zenéltek, mintha a Nagyszínpadon teltházas koncertjük lett volna. 





A fellépők között nagyon népszerű volt Duke Dumont, és az őt követő Tyga is. A színpad előtt hömpölygő tömeg ugrálása a VIP szektor kezdeti csendjét is megtörte, és a hangulat az este közeledtével csak tovább fokozódott. Népszerű volt még a Karanyi Dj Set W Big John Whitfield a Heineken Beach színpadán, illetve a Cloud 9+ a Jäger Arénában.

Majka és Curtis olyan lendülettel és fergeteges hangulattal koronázta meg az estét, amire talán még ők sem számítottak. Az Aréna mellől remekül rá lehetett látni a Nagyszínpadnál fellőtt tűzijátékra, miközben a két rapper olyan koncertet adott, amiről valószínűleg mindenki elégedetten távozott.

Napközben a fesztiválozók többsége a Balaton hűs vizét választotta a programok helyett, ami hatalmas előnye a Soundnak. A vízi pisztollyal lövöldöző lányoknak mindenki örült, ahogyan a vízi színpadon felállított Balaton Sound felirat is hatalmas sikert aratott. A lengén öltözött hölgyek mellett pedig talán csak a vízi mentők dobogtattak meg több szívet.

Címkék: