Kóstold meg a limonádés palacsintát és kapcsolódj ki Balatonszemesen!

Balatonszemes nem a legnépszerűbb település a Balaton partján, azonban aki egyszer felfedezi magának a kikötőjét, a parkjait és a büféit, az biztosan többször is visszatér majd oda. Olyan gyöngyszem ez a kis község, ami nem terem minden bokorban. Csodálatosan rendben van tartva, könnyen megközelíthető vonattal, és közel van Siófokhoz és Lelléhez is. Főnyeremény!


Őszintén bevallom, évek óta járjuk a Balaton különböző településeit, de Szemes valahogy mindig kimaradt. Idáig. Május végén ellátogattunk ide, és egyenesen a kikötő felé vettük az irányt. Számomra csodálatos minden alkalommal a víz látványa, legszívesebben mindig elfutnék a móló végéig, hogy csak a Balaton vegyen körül. Balatonszemesen a kikötőben egyaránt jól érezhetik magukat azok, akik a vitorlázás szerelmesei, és azok is, akik egy kis romantikára vágynak. Ó, igen, és azok is, akik palacsintázni szeretnének.

Az összes tipikus „strandos étel” közül a palacsinta az abszolút győztes nálam. A megszokott kakaós, lekváros ízek mellett sok helyen árulnak már túró rudisat is, azonban limonádésat még soha nem láttam máshol, csak a Bárka Büfé, Halsütő és Palacsintázóban. Mikor megláttam, hogy ilyen ízben is kapható náluk palacsinta, nem volt kérdés, hogy megkóstolom-e. A tálalás és a kiszolgálás kifogástalan volt, az édesség pedig utánozhatatlan. Örök életemre megvan a kedvenc nyári finomságom, és őszintén remélem, hogy mások is „ellopják” ezt az ötletet.



Maga a palacsinta azért volt nagyon jó, mert egyfajta limonádés-citrusos sziruppal lett megtöltve, ami kellemesen savanykás ízt adott az amúgy igen édes, és általában nagyon ragacsos töltelékkel megkent desszertnek. Már ezért megéri újra visszatérni Szemesre. A kikötő felé tartva pedig egy kedves kis hirdetőtáblával találkoztunk, amit muszáj volt lefotóznom, mert igazán eredeti és ötletes. Ezek után ki ne kukkantana be ebbe az üzletbe?


Tettünk egy rövid sétát a kirakodó árusok körül, így hamar felfedeztük, hogy csodálatos színekben pompázó virágok díszítik a parkokat, és a helyi gyógyszertár olyan épületben található, aminek elég romantikus a külseje ahhoz, hogy ebben akarjuk leélni az egész életünket a Balaton partján. Mindenkinek csak ajánlani tudom Balatonszemest, egyik pillanatról a másikra az egyik kedvenc déli parti településünk lett. Vidám, szépen karbantartott és varázslatosan bájos. Remélem, te is kedvet kaptál egy sétához a kikötőben!

Címkék: