Mission Impossible - avagy hogyan menekülj az örömanya(ruha) elől

Anyukám azóta hisztis, mióta rádöbbent, hogy nem mehet akármiben az öcsém esküvőjére. Tudta ugyan, hogy előbb-utóbb kerítenie kell egy szép ruhát magának, és addig nem is volt problémája a dologgal, amíg a számítógép előtt ülve böngészte a lehetőségeket. Amikor azonban már be kellett lépnie a próbafülkébe, és magára kellett öltenie egy igazi (nem virtuális) ruhát, olyan hisztiáradatot zúdított a család nagy részére, hogy mindenki aki tehette, menekült előle. 


Nagy nehezen sikerült rávenni arra, hogy rászánjon egy csodálatos szombat délelőttöt a vásárlásra, amikor azonban eljött a nagy nap, és ömlött az eső, az én hiperaranyos anyukám rálépett a házisárkánnyá változás útjára. Ha apukám nem eszközölt volna némi szigort, akkor anyu még mindig ott sopánkodna a házban, hogy ő soha de soha nem fog elindulni sehova ebben az ítéletidőben (főleg nem shoppingolni, amit utál!!!). 

Amikor végre bejutottunk Budapest egyik legdrágább plázájába, nagy reményeket fűztem a vásárláshoz. Sok igényes üzlet, nem csak S-es méretű ruhák, tömegnyomor nélkül. Szinte már tökéletesen hangzott...Anyu kezdetben nagyon lelkesnek bizonyult, kedvesen elmondta, hogy nagyjából mik a tervei, szerinte mi állna jól neki és hogy mekkora összeget szán az álomruhájára. Mivel a vásárlás a véremben van, nem számítottam túl nagy harcra, megcéloztam vele a boltokat és boldogan kerestem/kutattam az IGAZIT. 

A túra elején még anyu is nézegette a ruhákat, kibeszéltük a legviccesebb darabokat, és ájuldoztunk néhány gyönyörű felső láttán. Most amúgy is annyira szép színek díszítik a polcokat, hogy a világ összes pénze sem lenne elég egy gardróbfrissítéshez. Gondolatban már az otthon lévő ruhákkal párosítottuk össze a Mammut felhozatalát. Ezután jött a feketeleves. Bármit találtunk, az soha nem volt elég csinos, elég jó árnyalatú, elég netapadjonhozzámmertmindjártsikítok (egy esküvőhöz). Miután a legnevesebb üzleteket és a kisebb nevenincs butikokat is körbejártuk, és anyu annyi panaszt zúdított rám, hogy már feltérképeztem az összes vészkijáratot a szememmel, arra a döntésre jutottunk, hogy leülünk enni. Ki ne lenne boldogabb egy jó kis görög gyros után???

Ha előbb tudom, hogy anyunak ez olyan lesz, mintha üzemanyagot tankolna fel, már 11 órakor könyörögtem  volna a vendéglátósoknak, hogy aznap nyissanak korábban és mentsék meg a hazát az örömanya által kavart forgószéltől. Miközben ettünk, anyu már célozgatott arra, hogy az a ruha, amit elsőként felpróbált, nem is lenne olyan rossz, ha ez vagy az vagy amaz nem úgy lenne rajta. (Az a ruha egyébként csodálatosan festett mind a fogason, mind pedig anyukámon!!!) Megegyeztünk abban, hogy újra felpróbálja, hogy apukám is láthassa rajta. Anyu beleegyezett ugyan, de kijelentette, hogy ő ma bizony nem vesz ruhát, és új üzletbe sem teszi be a lábát, nemhogy próbafülkébe. Ha zöldebb lett volna a feje, maga lett volna a boszorkány az Óz, a nagy varázslóból.


Amint újra felvette az álomruhát, és elhitte nekem, hogy az egy számmal kisebb is tökéletesen jó rá, megváltozott körülöttünk a levegő. A ruha mindenhol csodaszépen állt rajta, és már nem volt kétezerháromszázhetvenkettő kifogása ellene. Csak egy. Nincs hozzá blézer. Azt hiszem abban a pillanatban már azt fontolgattam, hogy leborotválom a hajam, és pucéran kifekszem az esőre, hogy egy kicsit lenyugodjak, de szerencsére az eladó hölgy egy ártatlan mondattal lezárta a kérdést. Javasolta, hogy blézer helyett válasszon anyu egy szép kendőt. Ekkor anyukám annyira megnyugodott, hogy nemcsak a ruhát vette meg, de még egy cipőt is beújított és táskát is nézegetett magának. A cipőboltban a vicc kedvéért felpróbált néhány olyan cipőt is, amit biztosan soha nem venne fel a 36-os törpetalpára. Persze ekkor már jó kedve volt, elillant az egész napos házisárkány/boszorkány feeling. 


A történelemkönyvekbe úgy vonul majd be a július 16.-a, mint az a nap, amikor az a nő is megtanult igent mondani egy ruhára, akit három tank, négy utasszállító hajó, tizenöt uszály és Napóleon hadserege sem tudott volna odavontatni egy női ruhaüzletbe, főleg nem az egyberuhák polcaihoz. Nekem sikerült. Az eladók fellélegeztek távozásunkkor, és valószínűleg beadják a felmondásukat, ha még egyszer meglátják anyut a környéken. Én pedig inkább
  • bekenem magam mézzel és bár allergiás vagyok, hagyom, hogy a darazsak szétszurkáljanak
  • kifekszem a hangyák közé összekötözött kezekkel
  • lemegyek éjszaka a pincébe és magamra zárom az ajtót, hogy a pókok halálra ijesszenek
  • megeszek egy halom pacalt, körömpörköltet vagy aranyos őzikéből készült kaját
  • lemegyek a strandra és bikiniben ordítozok hogy "ide nézzetek milyen jó a testem"
  • átmegyek a szomszédhoz, aki az ellenségem, és befonjuk egymás haját forrócsokizás közben 
  • kifekszem a napra és rákká égek
  • és beállok pedikűrösnek, bármennyire is utálom az undorító lábakat
mint hogy még egyszer elkísérjem anyukámat örömanya ruhát venni. De köszönöm az élményt anyu, felejthetetlen volt!!! :) 



Megjegyzések

  1. :D :D :D
    Hú, most olvaslak először,még fogalmam sincs mit fogok kérdezni tőled (szerda) reggel 9-ig, de azt tudom, hogy ez a nálad töltött eddig 15 perc volt a szabadságos hetem fénypontja! :D :D

    VálaszTörlés
  2. :D :D :D
    Hú, most olvaslak először,még fogalmam sincs mit fogok kérdezni tőled (szerda) reggel 9-ig, de azt tudom, hogy ez a nálad töltött eddig 15 perc volt a szabadságos hetem fénypontja! :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 ez most utolólag is nagyon jól esik!!!!

      Törlés

Megjegyzés küldése