A legszebb balatoni naplemente

Ki ne készített volna már olyan naplementés képet a Balaton partján, ami aztán az otthoni vagy az irodai számítógépén háttérképként szerepelt a hideg téli napokon? Vágyakozva tekintünk a fotóra, és azt kívánjuk, bárcsak megint a tó mellett lehetnénk és a rajta tükröződő narancssárgás árnyalatokban gyönyörködhetnénk.

A következőkben négy olyan települést szeretnék ajánlani, ahol biztosan fantasztikus naplementés élményben lehet részed. Ha neked is van kedvenced, írj nekünk, és mutasd meg az általad készített legjobb képeket!


Siófok

Ha úgy érzed, hogy üresek a nyári esték, utazz le Siófokra. A tó partján rengeteg padot helyeztek el, amiken üldögélve kényelmesen rálátni a szemben elhelyezkedő Balatonalmádira, a vízen ringatózó vitorlásokra és az éhesen sorakozó hattyúkra. A kikötőben várakozó hajók árboca között átnézve, a lemenő nap ezer színe felejthetetlen élményt nyújt minden érdeklődő számára.


Balatonboglár

Amikor a strandokról hazamennek a fürdőzők, akkor a horgászoké lesz Boglárnál a Balaton. A mólón felállított horgászszékek vidám látványt nyújtanak. A gyerekek hálókkal próbálják elkapni a parányi halakat, míg az idősebbek rutinosan keverik össze az etetőanyagot a lemenő nap fényében. A móló melletti kövekről még apró kiszáradt kagylókat is hazavihetünk emlékbe, nem beszélve a rengeteg fergeteges naplementés képről.


Balatonszárszó

Bár zárás után már nem lehet belépni a legnépszerűbb strand területére, de ha a település központjában járunk, mindenképpen érdemes lesétálni a strand melletti tér kővel leszórt ösvényén a vízpartra. Kevésbé meleg, kissé felhős nyári estéken is olyan fotókat lehet készíteni sötétedés előtt, amik nagy eséllyel „életem legjobb képei” címmel a nappalink falát díszítik majd.


Balatonlelle

A móló, valamint a strand környéke igen népszerű a nyaralók körében a meleg nyári estéken. Számos étterem közül választhatunk, ahonnan a naplementét figyelhetjük, hiszen a végtelenül hosszú sétányról szinte bárhonnan rálátni a vízre. A mólón sétálgatva, romantikázás közben a párok többsége biztosan készít néhány szelfit, a vitorlázás szerelmeseinek pedig fantasztikus látvány lehet a narancssárga színben pompázó víz felszínén a naplemente.

Természetesen nincs olyan település a Balaton partján, ahonnan a naplemente szebb látvány lenne, mint akármelyik másik városka partjáról nézve. Mindegyikünknek más a szép, néhányan jobban fotózunk, vagy szerencsésebb szöget kapunk el, mint mások. Az azonban biztos, hogy nehéz rossz képet készíteni ilyen csodálatos látványról. Neked melyik a legjobb fotód?

Címkék: