Életem első leánybúcsúja előtt úgy izgultam, mintha engem búcsúztattak volna a barátaim. Ez nem egy egyszerű buli, nem lehet megismételni, ha valami nem úgy sül el, ahogyan előre elterveztük. Felejthetetlennek kell lennie. Olyan estének, amire az ember évekkel később is szívesen emlékszik vissza. Szerencsére számomra (és remélem hogy számára is) T. leánybúcsúja ilyen volt.
Soha nem gondoltam volna, hogy annyi szervezést, ötletelést, mászkálást igényel egy leánybúcsú szervezése, mint ahogyan azt végül megtapasztaltam. Egyedül nem tudtam volna ennyi mindent fejben tartani, így nagyon nagy szerencsém volt, hogy R. is hatalmas szeletet vállalt magára a tortából. Sőt!!! Mindketten élő határidőnapló- és noteszként mászkáltunk, magunkban skandálva a főbb elintéznivalókat (mint póló, kövek, fakanál, és lufi). D. már nemigen szólt hozzám otthon, mert fogalma sem volt, hogy vajon hogyan reagálok az új ingerekre. Hagyott főni a kis rózsaszín levemben, és elkezdte számolni a napokat a lánybúcsúig. No, nem azért, amiért én... Ő a túlélésre játszott.
A mi menyasszonyunk nemhogy leánybúcsút nem akart, de sok minden mást sem, így aztán az is napokig tartott, mire meggyőztük, hogy igenis kénytelen lesz belemenni a dologba. Persze ahogyan sejtettem, az elején még izgult, aztán már a lábában volt a boogie. Sokáig és sokféleképpen cukkoltuk azzal, hogy miket kell majd csinálnia a leánybúcsún, és T. egészen jól bírta az utolsó napokig. Akkor azonban már félt, hogy milyen erkölcsi fertőt varázsolunk köré az esküvője előtt két nappal, és ennek nem győzött hangot adni.
A leánybúcsú napján elugrottam a Mammutba egy rózsaszín héliumos lufiért, hiszen a terv az volt, hogy bármerre is megyünk, T. feje fölött repkedve mindenhol jelezze a mit sem sejtő népnek, hogy menyasszony közeledik. És bár nagyon tetszett maga az ötlet, hogy ezzel a lufival grasszálok majd a Deák térig, már a Moszkva térnél rájöttem az aluljáróban, hogy nem kellemes, ha a huzattól ötvenharmadszor is pofán vág egy lufi, így amint a menyasszony feltűnt a színen, hamar meg is szabadultam a gyilkos léggömbtől. T. büszkén viselte a nap végéig.
A Fröccsteraszon töltöttük az este nagy részét, ahol különféle feladatokkal szórakoztattuk a menyasszonyt, aki remekül helyt állt a vőlegény ismereti teszten, és ügyesen lejmolt magának piát az Erzsébet téren dolgozó biztonsági őröktől. Kapott egy édes, halvány rózsaszín menyasszonyos pólót, amit a Fröccsteraszon szerzett, egy feladat teljesítését követően. Mi többiek pedig kitűzőt viselve vonultunk végig a Deák tértől a Margit szigetig a pesti rakparton.
T. egyik feladata az volt, hogy aláírásokat kellett gyűjtenie a felsőjére. A srácok az elején még igen diszkrétek voltak, azonban egy idő után felbátorodtak, és olyan helyeken hagytak szignót a pólón, amitől a kedves menyasszony már kénytelen volt becsukni a szemét zavarában. T. nem az a fajta királylány, aki a (nemlétező) kebleit a kirakatba tenné, így most igencsak új élmény lehetett neki, hogy a fiúk a cicije közelében ügyködjenek. T. vőlegénye minden lány álma volt, ugyanis a leánybúcsú előtt elmondta, hogy ha valamire szükségünk van, csak szóljunk. Ha vetkőzős fiút szeretnénk, mondjuk meg bátran, ha pénz kell, illetve T. bevallotta a Fröccsteraszon, hogy R. azzal indította útnak, hogy mindent bátran vállaljon be, amit feladatnak kap. És valóban így is lett.
Az este folyamán a menyasszony végig egy hímtag formájú szívószállal szörpizett, és bár az elején csak fogta a fejét, később már nem okozott neki problémát a dolog, mint ahogyan az sem, hogy a kivilágított Parlament lépcsőjén szavalja a Szürke ötven árnyalatának egyik igencsak huncut jelenetét. T. ügyesen hangsúlyozott, nagyon beleélte magát, az éjszakás őr pedig kuncogva nézte a jelenetet és leadta a kamera mögött dolgozó társainak a kulisszatitkokat a rádióján. A Jászainál feltankoltunk Mekis kajával, és leengedtük a fáradt gőzt, így újult erővel sétáltunk át a Margit szigetre, hogy méltóképpen fejezhessük be a napot.
Amikor a Duna mellé értünk, T. egyenként bedobálta a vízbe azokat a köveket, melyekre előzőleg ráírta azoknak a dolgoknak a nevét, amik az elmúlt hónapokban, években nagyon nehéz perceket szereztek neki. Néhány kőnél nagyon figyeltük a csobbanás hangját, nehogy a parton maradjon az a bizonyos legkevésbésemszimpatikushúdeutálom dolog.
Szerencsére mindent elnyeltek a hullámok.
Ezután felálltunk T.-vel egy kis magaslatra, és elszavalta utánam a Jóasszony fogadalmat, ami közben én nagyon elérzékenyültem. Egyrészt azért, mert bár vicces a szöveg, mégis sok olyan dolgot tartalmaz, amit fontos a menyasszonynak magával vinnie a házasságba, másrészt azért, mert ezt követően megkapta az írásos engedélyünket arra, hogy feleség legyen. A feszültséget és az izgalmat meglocsoltuk egy kis pálinkával, majd magunkba szívtunk annyi pletykát, amennyi csak belénk fért.
A leánybúcsúra eljöttek mostani és korábbi kollégák is, ami külön öröm volt a szívemnek. Velük együtt kicsit visszautaztunk az időben oda, ahol még mindannyian együtt rontottuk a levegőt.
Az estének voltak nagyon vidám, együttiszunkmacifröccsöt pillanati, és nosztalgiázós részei is. A pesti éjszakában sétálva rájöttem arra, hogy a legfontosabb pillanatok mindannyiunknak olyanok kellene, hogy legyenek, mint amikor azokkal sétálunk végig a Duna mellett, imádkozva, hogy találjunk egy pisilőhelyet (mert mindjárt elsírjuk magunkat a nagy tartogatástól), akik nagy részt foglalnak el a szívünkből. Az iszogatás, kvízfeladatok, kődobálás, aláírásgyűjtés és minden egyéb után egyre csak erősödött bennem az az érzés, hogy jó emberek között lenni mindennél jobb.
A szívem csordultig megtelt boldogsággal és örömmel. Köszönöm!
Címkék: Kincsek
