Miután felmondtam az előző munkahelyemen, nem mondhatnám, hogy azonnal keresésbe, kutatásba kezdtem egy új hely után. Sőt! Kicsit már rosszul is éreztem magam amiatt, hogy mindenki kérdezgette, merre tovább, én pedig nem tudtam igazán meggyőző választ adni. Egy dolgot terveztem csupán el.
Arra számítottam, hogy ha nem jön szembe velem A LEHETŐSÉG, akkor legrosszabb esetben három hónapig otthon ülök a hátsómon, és végre sorozatokat nézek. Tudom, tudom, roppant elítélendő dolog, hogy az álláskeresési járadékkal elégedett lennék erre a negyed éves időtartamra, de mindegy. Én vártam a pihenést, a láblógatást és a semmittevést otthon.
Amikor közeledett a felmondási időm vége, egyre boldogabb lettem, mert tudtam, hogy a munkahelyem egy percig sem fog hiányozni, és egyre szomorúbb lettem, mert biztos voltam benne, hogy a munkatársaimat/barátaimat sokkal ritkábban fogom látni.
A búcsúztatómon ugyan voltak érdekességek, de azok, akik igazán hiányoznak, ott álltak mellettem és nagyon széppé varázsolták az utolsó napomat. Nagyon sok kedvességet és figyelmességet kaptam, és a "kemény mag" vicces ajándékokkal is megnevettetett. Ezen a képen éppen egy állatka formájú gofrikat készítő gofrisütőt bontogatok.
Egy tündéri (ő ezt kikérné magának), kedves gyerekkori barátnőmnek köszönhetem (akivel háromévesen pucéran egymás medencéjében pancsoltunk), hogy csupán kettő napot maradtam munkahely nélkül, aztán máris elhelyezkedtem egy vidám, színes, barátságos helyen.
Azóta nincs olyan vasárnap, amikor hányingerrel küszködve gondolok a hétfő reggelre, nem kelek föl éjszakánként, hiszen nincs miért aggódnom, itt nem lihegnek a nyakamba álszenteskedő főnökök, nem kell azt figyelnem, hogy mivel próbálnak átejteni, mit kell lenyelni nulla pénzért. Bár még mindig úgy gondolom, hogy nem a pénz a lényeg, hanem a tisztességes munkakörnyezet.
Most merőben más a munkám, mint korábban bármikor, talán utoljára kamaszként, nyári munkán csináltam hasonlót. A legfontosabb, hogy most is sok emberrel találkozom naponta, sok izgalmas személyiséggel, karakterrel ismerkedhetek meg. Mint ahogyan korábban gondoltam, természetesen hiányoznak a volt munkatársaim, de szerencsére ilyenkor bizonyosodik be igazán, hogy akik még mindig rám írnak, azok továbbra is szívesen hallanak rólam. Remek érzés tudni, hogy sokukra számíthatok, és néhányuk különösen közel áll a szívemhez.
Az új munkahelyem lendületbe hoz, nem csak a mindennapok forgatagában, hanem a szívemben és a fejemben is. Kitisztult a kép, sokkal több és merészebb dologra vagyok nyitott, mint eddig. Úgy érzem, most nem fog vissza semmi, enyém a pálya, tárva-nyitva vannak a kapuk.
Érdekes utólag visszatekinteni arra, hogy egy lehangoló munkahely mennyi erőt vont el tőlem. Az esőfelhők összeálltak és nem is szakadoztak fel. Tanuljatok a hibámból és ti NE maradjatok ilyen helyen! Merjetek váltani! Nem kell azzá a mesehőssé válnotok, akit végigkísér a feje fölött lebegő felhő az útján, bármerre megy...
És te, aki most egyedül (vagyis egy igen eleven kutyus mellett) üldögélve olvasod ezeket a sorokat egy fantasztikusan bájos albérlet színes kiegészítői között messze-messze tőlem, kérlek ne futamodj meg! Merj nagyon lépni, és biztos vagyok benne, hogy a döntésed téged igazol majd!!!
Címkék: Kincsek
