A Nap Bloggere voltam - Ismerj meg jobban!

Az egyik legtartalmasabb, legigényesebb blogos csoportban (MBBK) szeptember elején a Nap bloggere voltam. A Napi Kincsek Tárházával kapcsolatban nagyon sok kérdést kaptam, melyekre most igyekszem a legjobb tudásom szerint válaszolni. Fogadjátok szeretettel!


Mi motivált arra, hogy a napi kincseidet összegyűjtsd? Máshol is vezeted őket - például füzetben-, vagy csak a blog felületén?

A napi kincseimet azért kezdtem el gyűjteni, mert szerettem volna egy olyan világot, ahol mindig megtalálom azokat a kincseket, amikkel találkozom. Közel állnak a szívemhez és nagyon sajnáltam volna, ha a mindennapok forgatagában elveszítem őket. Már az egyetem alatt is foglalkoztatott a gondolat, hogy blogoljak, de akkor nem volt mögöttem olyan támogató háttér, ami megadta volna a fenéken billentést az induláshoz. Most a Napi Kincsek Tárházának buborékjában bármikor újra átélhetem a az emlékeimet és az élményeimet.

Mindenhol vezetem a napi kincseket, ahova oda tudok nyomorítani pár sort. Bevásárlócédulákon, megszámlálhatatlan mennyiségű füzetben, naplóban, naptárban és post it papíron. Néhányat olykor elfelejtek, és amikor megtalálom őket, rápörgök egy-egy témára és lendületben maradok. A kincseimet gyakran fotók formájában őrzöm, és van olyan bejegyzés, ami csak fél év múlva születik meg, amikor valami kihozza a maximumot a fejemből kipattant gondolatból. 

Mitől lesz kincs a kincs?

Szinte bármitől lehet. Az illatától, ízétől, színétől, formájától vagy éppen a hangulatától. Vannak olyan kincsek, amik felidéznek egy szép vagy romantikus emléket, egy napot a gyerekkoromból, olyan élményt nyújtanak, amitől melegebb lesz a szívem, vagy olyan emberhez kapcsolódnak, aki nagyon fontos számomra. 

Az a szép a kincseimben, hogy annyira sokszínűek, mint maga a világ, amire annak idején vágytam.

Vannak napjaid, amikor te sem leled meg őket?

Sok ilyen nap van. Az életem nem rózsaszín vattacukorból és szivárványszínű lepkékből áll. Bár nem minden nap találok napi kincset, törekszem arra, hogy minden napomban találjak valamit, amitől úgy fekszem le este aludni, hogy a másnap még szebb és jobb lesz, mint az előző. Nem akarom hogy bárki azt gondolja, hogy ez minden zsigeremből árad. Valójában rohadt nehéz.

Bátor vagy, hogy felmondtál. Merre tovább? Mi lenne az álom munka, ha bárit, bárhol, bárhogy csinálhatnál az éleben?

Köszönöm szépen! A felmondásomhoz valóban csak bátorságra volt szükségem, hiszen amint megszületik az ember fejében a végleges döntés, már csak rá kell lépni az ahhoz vezető útra. Kettő napig voltam munkahely nélkül, aztán sikerült elhelyezkednem egy új helyen. A "merre tovább" kérdésre még nem tudom a választ. Most nagyon jól érzem magam ott, ahol vagyok, élvezem a nyugalmat és a rendszert a napjaimban. 

Szeretnék még tanulni is, bár nem tudom teljesen, hogy mit. Mindig is meg akartam tanulni jelelni, ezenkívül leginkább a nyelvek érdekelnek. Az angolomat mindenképpen fel kell újra turbóznom (hiszen a közalkalmazotti állásokhoz eddig nem volt rá szükségem), és az olasz/spanyol nyelvek is nagyon tetszenek. Mivel nemzetiségi oviba jártam, hároméves koromtól érettségiig tanultam németül is (abból is érettségiztem), azonban sajnos néhány egyszerű mondaton és kifejezésen kívül nemigen tudok mást németül. Ezen feltétlenül változtatnom kell!!


Az álommunka számomra olyan tevékenységet jelent, ahol szabad lehetek. Ahol kamatoztathatom a kreativitásom, a pörgős személyiségem és humorom (?). Ahol szárnyalhatok, varázsolhatok és bátran alkothatok. Valószínűleg egy saját vállalkozásban tudnám magamból kihozni a maximumot. (ehhez pedig nem vagyok elég összeszedett, elég okos és elég merész)

Hatalmas gratula a felmondáshoz! Láttam, hogy már új állásod is van, nem semmi. Arra lennék kíváncsi, hogy ebben a döntésedben mindenki úgy támogatott-e a család és a barátok közül, mint ahogy vártad. Hogy élted meg az ő reakcióikat?

Köszönöm neked!
A családom tagjai közül egyedül anyukám reakciójától tartottam, a többiektől nagyjából arra számítottam, ahogyan reagáltak. Anyukámnak nagyon fontos volt, hogy kamatoztassam azt a tudást, amit az egyetemen sajátítottam el, így talán neki volt a legnehezebb elmondanom, hogy soha többé nem szeretnék ezen a pályán (szociális szférában) elhelyezkedni. Végül ő is elfogadta (remélem), hogy én más területen képzelem el az életem. A barátaim is támogattak alapvetően, de azokban a barátokban, akikkel az előző munkahelyemen együtt dolgoztam, ellentétes érzéseket váltottam ki a döntésemmel. (És ez nagyon jól esett!!!) A párommal sokszor átbeszéltük a lehetőségeimet, és mint mindenben, ebben is segített ésszerű döntést hozni.

A szeretteim reakciói nagyjából az én érzéseimet és kételyeimet tükrözték. 


Tagja vagy valamelyik boldogságklubnak? Motiválhatnál ott másokat is az optimizmusoddal.

Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor sajnos be kell vallanom, hogy eddig még azt sem tudtam, hogy van olyan, hogy boldogságklub. Nagyon köszönöm az ötletet! A körülöttem lévőktől általában azt a visszajelzést kapom, hogy inkább a kisugárzásommal szoktam "rájuk ragasztani" az optimizmust. 




Ha lehetne három kívánságod, mi lenne az? 

1. A számomra fontos emberek mindig velem lehessenek egészségben!

2. Egy teljes, boldog élet a párom oldalán.
3. Egy saját kiscsaládot.

Honnan ez a sok energia/pozitivitás?


Azt hiszem, hogy pozitivitásomat a szüleimnek köszönhetem. Úgy neveltek, hogy a jónál mindig van jobb, a rossznál mindig van rosszabb, de értékeljük amink van. Éljünk becsületesen, szerényen és őszintén. Egész gyerekkoromban a mértékletességre tanítottak, és arra, hogy soha ne elégedjünk meg azzal, amit elértünk, törekedjünk a jobb elérésére. Az energiát, ami bennem van, anyukámtól örököltem, a nyugalmamat pedig apukámtól. 


Van olyan téma, amiről semmi pénzért, kérésért, könyörgésért sem írnál?

Van olyan része a magánéletemnek, amit nem teregetnék ki a blogomon. Úgy érzem, hogy igen sok dolgot megosztok magammal és az érzéseimmel kapcsolatban, de van, amit szeretnék meghagyni magunknak. Ezenkívül nem vagyok hajlandó politizálni a blogon, így arról semmi pénzért, kérésért, könyörgésért nem írnék. 

Szeretsz nosztalgiázni? Mennyire vagy hajlamos beleragadni a múltba? 

Imádok nosztalgiázni!!! Szeretem a régi fotóimat nézegetni egy esős délutánon, egy bögre forró tea mellett, és arról álmodozni, hogy visszajönnek azok az idők, amikor még a Ladával süvítettünk a nyaralásra, a nagyszüleimmel fürödtünk Lepencefürdőn, vagy a tesómmal órákig bújtuk a Lego katalógust karácsony előtt. Engem ezek az emlékek akkor is felvidítanak, ha elveszve érzem magam. Lehet, hogy olykor beleragadok a múltba, de azt gondolom, hogy az elmúlt években inkább a jelent igyekszem minden erőmmel megélni. Maradjunk annyiban, hogy több időt töltök a múlt gyönyörű pillanataiban, mint amennyire tudatosan építem a jövőmet. 


Ha mesefigura lehetnél, akkor mi/ki lennél és miért?

Egyértelműen a dzsinn szeretnék lenni az Aladdinból. Imádni valóan bolondos, vidám és kattant figura, akinek hatalmas szíve van. Az első két videokazetta, amit a videónkhoz kaptunk karácsonyra, az az Oroszlánkirály és az Aladdin volt. Teljesen elvarázsolt, ahogyan a dzsinn bolondosan énekelt Mikó István hangján és egyetlen mozdulattal birkává, hastáncossá vagy pergamenné változott. Boldog gyerekként csücsülök a laptop előtt, ha őt látom!!!!






Érdekelnek-e az alábbi könyvek: Rhonda Byrne: A varázslat, Osho: Az én utam a bárányfelhők útja, Louis L. Hay: Éld jól az életed most. Ez a pár darab jutott eszembe, de kíváncsi lennék rá, olvasol-e bármilyen önsegítő/spirituális könyvet, illetve alkalmazod-e a benne leírtakat a saját életedben?

Ezeket a könyveket nem ismerem, bevallom, nem szoktam sem spirituális, sem önsegítő jellegű könyveket olvasni. Szeretem a problémáimat kibeszélni, és megélni, aztán a családom/párom és barátaim segítségével keresek rájuk megoldást.


Emellett azért persze rengeteget olvasok, olykor a blogon is írok ezekről a könyvekről. A kedvenceim között van Christina Baker Kline: Árvák vonata (Árvák vonata), Agatha Christie: Tíz kicsi néger (Tíz kicsi néger), Lois Lowry: Az emlékek őre (Az emlékek őre), Emma Donoghue: A szoba (A szoba), Graeme Simsion: A Rosie-projekt (A Rosie-projekt) és John Douglas/Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok c. könyve. (Utóbbi a profilozás tudományát fejti ki, mindenképpen érdemes beszerezni!!!)


Amikor elveszítesz valaki/valamit, aki/ami óriási kincs volt az életedben, hogyan dolgozod fel a veszteséget? Mi az első gondolatod?


Nehezen szakadok el bármitől vagy bárkitől, főleg akkor, ha nagyon közel áll a szívemhez. Akár rajtam múlik, akár tőlem független okból fakad ez a veszteség, nagyon megvisel. Sok esetben évek múlva is azon rágódom, hogy mit tehettem volna azért, hogy a helyzeten javítsak. Ha pedig valakinek a halálát kell feldolgoznom, az a legszörnyűbb. Az első gondolatom mindig az, hogy miért ilyen kegyetlen a sors, a végzet, vagy Isten, amiért ez történt. Csupán jóval később gondolom át a miérteket. Abszolút a szívem és az érzéseim irányítanak. 


Mit tanácsolsz, hogyan találjuk meg a kincseinket?

Tartsuk nyitva a szemünket és a szívünket, és meg fogjuk látni azt a rengeteg boldog és vidám dolgot, ami körbevesz bennünket. Legyünk nyitottak másokra, próbáljunk fogékonyak lenni az új élményekre, eseményekre, hiszen ezáltal lehetőséget adunk magunknak a kincskeresésre. Innen pedig már egyenes út vezet a napi kincseink megtalálásához.


Mi a legnagyobb kincs az életedben?

A legnagyobb kincs az életemben az, hogy ennyi csodálatos ember (és kutyus) van körülöttem, akit szerethetek. 


Megjegyzések

Megjegyzés küldése