Azok a rohadt döglődő lepkék a gyomrodban

Sosem gondoltam, hogy olyan nehéz rátalálni a Nagy Ő-re, mint ahogyan azt a Szex és New Yorkban láttam. Nyilván tudom, hogy az csak egy sorozat, de szépen bemutatja a párválasztás, randizás, együttélés buktatóit, nehézségeit (a teljesség igénye nélkül). A közvetlen környezetemben, baráti körömben is gyakran hallom, hogy milyen nehéz megtalálni az Igazit.

Vajon honnan tudhatjuk biztosan, hogy az, akivel együtt vagyunk, akivel randizgatunk, vagy akivel még csak Messengeren/Tinderen/Viberen beszélgetünk, a Nagy Ő számunkra? Félő, hogy a lepkék a pocakunkban csupán hetekig, néhány hónapig repkednek, aztán szépen lassan megdöglenek és csak megülik a gyomrunkat. 

Aztán azon tanakodsz, hogy hogyan tudnád a lehető legjobban megoldani a helyzetet, amibe keveredtél. Tudod, hogy nem leszel boldog azzal, akivel együtt vagy jelenleg, de nem akarsz szakítani, mert ha együtt maradtok, talán boldog házaspár lesztek. Ja igen! És boldog szülők. De akkor sem fog minden stimmelni, mert te már az első fél évben azt érezted, hogy valami többre vágysz. Olyan emberre, aki életben tartja azokat a rohadt lepkéket a pocakodban. A pároddal egyetértésben nevelitek majd a gyereke(i)teket, meglesz a napi rutin, és ketten együtt anyagi biztonságot tudtok nyújtani nekik. De nem hiszem el, hogy nem jutnak majd eszedbe a lepkék. 


Egy nagyon jó barátnőmmel (most az egyszer megőrzöm magamnak, hogy kivel, a téma kényessége miatt) sokat beszélgetünk a párkapcsolatairól. Szeretne szerelmes lenni, szeretne boldog lenni valaki mellett, aki ugyanezt érzi iránta, de valahogy soha nem az igazi az Igazi. Pedig aranyos srácokkal ismerkedik, próbálkozik, kompromisszumot köt, igyekszik házias lenni, csinos és nőies, ám tudja ő is, hogy nem tudja magára erőltetni a szerelem csodálatos érzését. Tudja, hogy mit kellene éreznie, de nem érzi. Nem szívtelen, nem merev, nem érzéketlen, becsüli azt, amije van, csupaszív és figyelmes is, de teljes joggal elégedetlen. 

Hiszem, hogy mindenkinek tartogat az élet valakit, aki mellett mindig boldog lehet, még akkor is, ha a lepkék egy idő után már lassabban repkednek.

A szüleim még mindig szeretik egymást. Én 30 éves lettem idén, és mind a 30 évben azt láttam, hogy ragaszkodnak egymáshoz, törődnek egymással, cukkolják egymást és sokat nevetnek egymás rossz szokásain, bevett szokásain és bogarasságán. Talán már nem repkednek úgy a lepkék a hasukban, de hazudik, aki azt mondja, hogy a rózsaszín köd mindig minden pillanatban cukorkaillatot varázsol köréjük életük végéig. Igenis vannak bukkanók, vannak nehéz napok, nehéz hetek vagy akár évek, de ha 30 év múlva is olyan boldog leszek, mint anyukámék, az nekem már szuper!

Még mindig kitartok amellett, hogy igenis kellenek a lepkék a kapcsolat elején, és kár megalkudni. Kár rábólintani valakire, akivel csupán elégedettek lennénk, nem pedig felhőtlenül boldogok. Bár a barátnőm mindig megkérdezi a véleményem arról, aki éppen csapja neki a szelet, sosem zúdítom rá a jeges vizet, hiszen tudja, hogy mit tanácsolnék neki. Ugyanazt, mint amit ő is nekem. Neki (is) köszönhetem a szerelmemet, a legjobb barátomat, a hisztizőtársamat, a szőke kispajtimat, a főzőtársamat, azt aki tartja nekem a törölközőt amikor kilépek a zuhanyból, azt aki kiviszi este a kutyákat, amikor én már álmos vagyok, és azt, aki leveszi rólam a szemüvegemet, amikor abban alszom el. 

Ne akarjunk döglődő vagy döglött lepkéket. 


Megjegyzések

  1. Nagyon őszinte és kellemes írás volt! :) Pont a minap beszélgettem erről egy családtagommal és megkérdezte tőlem,hogy szeretem - e a férjemet úgy igazán, azzal a határtalan szerelemmel, amiről (főleg az idősebbek) beszélnek? Mondtam,hogy ezt kérdezze meg 25 év múlva :D Viccet félretéve, arra jutottunk, hogy manapság már sokkal sokkal ritkább az őszinte, eredendő szerelem, hiszen annyit változott a világ és a kapcsolatok, hogy a régi időkhöz hasonló házasságok nem igazán köttetnek. Hiába megyünk férjhez, ha már úgy vagyunk vele,hogy mindegy, úgyis bármikor elválhatunk. Vagy majd én dolgozok, nem baj , ha többet keresek, de nekem legyen meg a karrierem, a férfi majd megküzd vele.. Rengeteg minden változott , talán jó és rossz irányba is, de hogy lehet-e találni olyan szerelmet, amiről nagyanyáink beszélnek? Nem biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Alexandra!
      Tökéletesen egyetértek veled!!! Nagyon nehéz "érezni" azt, amit az elődeink éreztek egymás iránt. Az egyik kedvenc bejegyzésemben a nagyszüleim szerelméről írtam, ha gondolod kukkants bele :)
      http://napikincsek.blogspot.hu/2015/06/az-igaz-szerelem-orok.html

      Törlés
  2. :-) Szuper kis bejegyzés lett, Eszti!

    VálaszTörlés
  3. Én is keresek még, és már kezdtem szégyellni magam, amiért nem akarok megalkudni. Köszönöm ezt az írást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Janka!
      Soha nem kell megalkudni! Élvezd az életet, annyi szép dolognak lehet örülni! Hidd el, majd megtalál a szerelem!!!! Drukkolok :)

      Törlés

Megjegyzés küldése