Cosmo Blogger Day zombiszemmel

Most, miután már számos blogger megírta a véleményét az október 16.-án rendezett Cosmopolitan Blogger Day-ről, szeretném én is megosztani veletek azokat az útravalókat, amiket onnan hoztam haza. 


Mivel én tavaly nem vettem részt a Digital Divas nevű rendezvényen, ezért idén nagyon vártam a blogger dayt. Szerencsés vagyok, hogy elkísért a párom, és eljöttek velünk a barátaink is, mert egy igazán tanulságos napot töltöttünk együtt. Kicsit talán korán érkeztünk, de így legalább a tömeg előtt körbejárhattuk a termet, végignézhettük a szponzorok standjait. 

Bár teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy a blogomon a legritkább esetben ejtek szót sminkcuccokról és egyéb beauty termékekről, nagyon rosszul esett, hogy már az első standnál megkérdezték, hogy hányan követnek Instán, hiszen ők leginkább olyan embert keresnek, akivel együttműködhetnek a termékük népszerűsítésében. Bár számomra nyilvánvaló volt, hogy semmi közünk nem lesz egymáshoz a jövőben, nagyon bántott a fogadtatás. Hé, emberek! Én csak odamentem hozzátok, de máskor nem teszem. 

Le is ültünk a hátsó sorba a fotelekre, és onnan figyeltük az eseményeket. A srácok hoztak nekünk péksütit és furcsa színű, még furcsább állagú Juicy üdítőket, amikkel remekül elszórakoztunk a programok kezdetéig. Ezekben az üvegekben csak a Jóisten tudja mi volt, mindenesetre nagyon vicces volt ízlelgetni őket. A kedvencem a "sár" színű volt, aminek az íze az általunk kitalált fantázianevéhez hasonlított, de maradandó élményt és vidámságot szerzett nekünk. Steiner Kristóf hangjára bementünk mi is a (fantasztikus) kávéinkkal a terembe, ahol az előadások kezdődtek. Nem szeretnék végigmenni minden előadón, inkább azokat említeném meg, akik nagyon tetszettek, vagy csomagoltak nekem útravalót otthonra. 



Tibi atya mémgyárát nagyon vártam, hiszen rendkívül sok emberhez jutnak el a képeik, vagyis nyilván tudnak valamit. Hasznos tanácsokat kaptam, élvezetes volt látni, ahogyan Tóth Máté beleélte magát a mesélésbe. Minden szavával igazolta azt a hozzáértést, amivel a brand úgy nyomul előre, mint a gyorsvonat. Csorba Anitát, az Inspirációk Csorba Anitától vloggerét szintén nagyon vártam, és élveztem, ahogyan a videózásról beszélt. Imádom az ötleteit és nagyon szimpatikus volt élőben is (megszólítani bezzeg nem mertem, de ez az én saram). A másik nagy kedvencem Faix Csaba volt, a Prezi kommunikációs vezetője. Olyan magával ragadó előadást tartott, hogy semmi másra nem vágytam mikor hazaértem, csak hogy én is készítsek egy ahhoz hasonló prezentációt, mint amit ő mutatott nekünk. Úgy érzem, csodákat tudnék művelni egy ilyen szoftverrel. Sajnos Király Viktor, Fluort és Steiner Kristófot már nem tudtuk megvárni, de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy igen sok előadót szívesen áttekertem volna egy spéci távirányítóval, csak hogy őket hallhassam helyettük.


Számos bloggercsoportnak vagyok tagja, és azt gondolom, hogy elég sok blogot olvasok. Vannak kedvenceim, akiknek rendszeresen követem a blogját, de gyakran olvasok másoktól is bejegyzéseket. Naprakész vagyok a témákban, a vitákban, és minden másban, amik a csoportokban előfordulnak. DE! Amellett, hogy nagyon sok beauty és fashion blog képviselteti magát a palettán, bőven vannak más témájú blogok is, amik ugyancsak érdekesek, vidámak, elgondolkodtatnak, megnevettetnek, olykor megríkatnak. Kár, hogy többségükre magas ívben tojt a Blogger Day. 

Nemrégiben indítottunk páran egy apokaliptikus témájú blogot (Az első napés itt az oldal facebookja). A barátaink, akik velünk jöttek a rendezvényre, nagyon sokat dolgoznak azért, hogy igényes fotók, ajánlók és videók kerüljenek fel a blogra. A Napi kincsek tárháza mellett fontos nekem ez a blog is, ám kezdő bloggerként biztosan elvette volna a lendületem 90%-át ez a nap. Nemhogy teret nem kapott semmi más a már korábban említett témákon kívül, de kíváncsi sem volt az "egyéb" blogokra a kutya sem. (Pedig kapásból fel tudnék sorolni kb 30 olyan bloggert, akinek jó lett volna teret biztosítani valamilyen formában ezen a napon.) Nagyon szurkoltam Rékának, a Habfürdő bloggerének, hogy idén az ő blogja kerüljön ki nyertesnek a kategóriáján belül, és végtelenül sajnáltam, hogy nem láthattam örülni a színpadon. 

Kaptam igazán hasznos tanácsokat a nap folyamán akár a képszerkesztéssel, akár a youtube csatonákkal vagy a blog népszerűsítésével kapcsolatban, de nem azt kaptam magától a Blogger Day-től, amire vágytam. Tudjátok, azt az atyaistenhátezvalamifantasztikusanjóvolt hangulatot. Kár. Teljesen nyilvánvaló számomra, hogy igen naív voltam, amikor arra gondoltam, hogy ez a nap minden bloggerről szól majd. Sosem voltam Cosmo lány, pedig rengeteg magazint megvettem régen, és most is érdekelnek a csajos témák, szépségápolási termékek, és a divat. Nem is a Cosmopolitannel van bajom, inkább csak űr maradt bennem. Úgy látszik, hogy kívülálló zombi voltam ezen a napon, és nem csak azért, mert van egy zombis blogom.

A Gumibogyó szörp és az ebéd azért fantasztikus volt. Köszönöm :)




Címkék: