"..olyan rövid ez a Földi élet" - Nagy Szabolcs emlékére

Talán olvastad valamelyik hírportálon, vagy a Facebookon, hogy elhunyt a kecskeméti "csodamentős", Nagy Szabolcs. Ez a poszt azért született, hogy jobban megbecsüld, amid van.

Nagy Szabolcs mentősként dolgozott. 
2011.-ben munka közben baleset érte, mikor egy riasztáshoz ment éppen. 
Szabolcs vezette a mentőt, ő sérült meg a legkomolyabban, számos műtéten esett át
Szabolcs balesetéről erre kattintva olvashatsz bővebben. 
Szabolcs 2016. október végén, 35 évesen halt meg. 
"..olyan rövid ez a Földi élet" -írta egyik képe alá kommentben. 


Nagyon kegyetlen a sors, vagy Isten, vagy bármi, ami miatt ilyen fiatalon halt meg. Nem csak ő. Pár hete egy egyetemi szaktársam elhunyt. Daganatos volt. Rá pár napra szintén daganatos megbetegedés miatt meghalt egy fiatal srác a falunkban. Egyiknek sem értem az okát, pedig ilyen esetben elkerülhetetlen, hogy azt keressem. Nem ismertem személyesen Szabolcsot, de M. barátnőm igen, és rajta keresztül viszonylag rendszeresen követtem az életét, a küzdelmeit, az érzelemingadozásait, a sikereit és a kudarcait is. Engem is megdöbbentett a hír, hogy elhunyt. Annál is inkább, mert csak öt évvel volt nálam idősebb. 

Ha a baleset napján kivesz egy szabit és otthon marad, vagy strandra megy, vajon akkor is történt volna vele valami? Így volt "elrendelve"? Hogy küzdenie kell és alul fog maradni? Ez egyszerűen képtelenség. 


Akik személyesen ismernek, azok tudják, hogy két évig egy bentlakásos intézményben dolgoztam Kecskeméten. Speciális (súlyos demens) részlegen. A két év alatt olyan sorsokkal, olyan emberekkel találkoztam, amik/akik maradandó nyomokat hagytak bennem. Ezen a részlegen többségében olyan idős nénik laktak, akik sok esetben már csak a legszűkebb családtagjaikat ismerték meg, illetve gyakran már őket sem. Voltak, akik a saját nevüket sem tudták megmondani, voltak, akik egész napjukat egy ágyban vagy kerekesszékben töltötték, és tekintetük a távolba révedt. Természetesen néhányukkal igen vidáman lehetett beszélgetni a "régi dolgokról", a munkájukról, a gyerekeikről, az életükről. Rövid ideig ugyan, de tartalmasan teltek ezek a beszélgetések. Sok szeretetet, sok mosolyt is kaptam tőlük amellett, hogy minden nap eszembe jutott, hogy én nem szeretném, ha a gyerekeimnek így kellene látniuk. Voltak boldog napjaik is, de számtalanszor hallottam azt tőlük, hogy "csak döglenék már meg". Ki dönti el, hogy egy 20, 30 vagy 35 éves tanuló, szociális munkás vagy mentős ma fog elhunyni? Mint sok más esetben, kérdeztem anyukámat is, de most ő sem tudott válaszolni nekem. Tudom, hogy senki életét nem lehet mérlegre tenni, és eszem ágában sincs senkit megbántani ezzel. Komolyan.

Szabolcs hosszú, nehéz, harcokkal teli évek után ment el, remélt, hitt és küzdött. Mi pedig gyakran azért sem küzdünk, ami az orrunk előtt van. Sokszor mondogatom, hogy éljünk a mának, mert nem tudjuk mi lesz holnap. Fontos persze a karrierépítés és a pénz is, de ha holnap elüt egy autó, akkor élmények és álmok eléréséért akarok majd felépülni, nem azért, hogy legyen egy saját lakásom és még néhány telefonom, kocsim,stb. 

"olyan rövid ez a Földi élet" - igen, az, Szabolcs. Adjon erőt a történeted másoknak is.


A videót M. barátnőm készítette Szabolcs emlékére.

Szabolcsról még ezekre a linkekre kattintva olvashatsz:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése