Megannyi helyen utánaolvastam annak, hogy mit jelent a család szó. Azért éreztem ennek szükségét, mert a metrón, a cébéában, vagy akár az orvosi rendelőben várakozó embereket figyelve gyakran érzem azt, hogy én teljesen mást gondolok a fogalomról, mint az emberek körülöttem. "Egymással vérszerinti rokonságban álló személyek, a szülő(k), a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége."- olvasható a Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótárában.
Én teljesen mást értek a család szó alatt.
Szerencsés helyzetben vagyok, mert összetartó, szeretetteljes, és meleg családi légkörben nevelkedtem, a szüleim mindig minden helyzetben kiálltam mellettem és az öcsém mellett, támogattak, és kellő szigorral terelgettek az általuk helyesnek vélt út felé. És milyen nagy szerencsénk van (és volt)! Bár nem tudom, hogy milyen lehet már körülmények között nevelkedni - hiszen azt nem tapasztaltam meg - ám szociális munkásként éveken át dolgoztam idősekkel, nehéz helyzetben élő családokkal, problémás kamaszokkal. Láttam az élet árnyoldalát, nélkülöző gyerekeket, szexuálisan bántalmazott gyerekeket, laposra vert gyerekeket, meg nem értett kamaszokat, elhanyagolt idős embereket, bántalmazott nőket, drogos, alkoholista, kezeletlen pszichiátriai betegséggel küzdő szülőket. És még sorolhatnám.
A családom mégsem attól igazi család, hogy nálunk nyugalom volt, béke és szeretet. Ez csak alapja a köztünk lévő köteléknek. Hogy mégis mitől vagyunk mi egység? Nos....
A család az, amikor....
- apukám három órája ül a kádban és mikor kijön a vízből, azon nevetünk, hogy olyan a tenyere, mint egy többnapos vizihullának
- anyukám fél órája hisztizik, mert a sokadik "első" palacsinta is odaégett és már akkora a füst a konyhában, hogy mintákat rajzolhatunk bele az ujjunkkal
- a tesóm kamaszkorában fociedzés után az ölembe dobta a koszos zoknijait, hogy idegesítsen a szagával, én pedig hangosan sikítoztam
- apukám külön lakrészt épít a házban a horgászbotjai számára, aztán boldogan prezentálja minden arra járónak a két keze munkáját, és mindannyian büszkék vagyunk rá
- anyukám piskótát süt, és pont akkor csapja le valami a biztosítékot....a piskóta nem sül magasra, anyu viszont a plafonon van (mi pedig megdícsérjük a lapos sütit is)
- a tesóm az Ace Ventura filmekből a kedvenc jeleneteinket utánozza, mi pedig fetrengünk a nevetéstől, annyira élethű minden mondta és mimikája
- apukám megtalálja a legunalmasabb tv csatorna leggagyibb, 50'es-években forgatott koreai harcos filmjét, és úgy nézi, mintha egy vadiúj akciófilm lenne (mi pedig halálosan unjuk minden másodpercét, de elviseljük, mert apu már csak ilyen)
- anyukám mindegyik tehetségkutató műsorban kinéz magának egy-két igencsak unszimpatikus figurát, és addig szenyázik velük, míg már kiszugerálja őket a műsorból
- az öcsém kénytelen beállni a kocsival a kertbe amikor a vezetést gyakoroljuk, mert én azonnal kiugrom a kocsiból, ha hirtelen kell valamit a kormány mögött bravúroskodnom (és mindezt a teljesen kihalt utcában is tudom produkálni)
- apukám party szobát készít a tetőtérben és büszkén mutogatja nekünk a felszerelt hangorgonát, discogömböt és hangulatlámpákat
- anyukám távollátó szemüveg nélkül keresi a rövidlátó szemüvegét a lakásban, és csodálkozik, hogy ebben a házban mindig minden eltűnik
- a 185 centi magas, erős öcsikém ugrándozva menekül egy imádkozó sáska láttán, mintha gumibogyó szörpöt ivott volna...mi meg nem értjük, hogy mi a problémája
- apukám huga és az "igen jólnevelt" Bella kutyusa meglátogatnak minket, amivel felborítják a délután nyugalmát és csendjét (és annyit nevetünk öt perc alatt a kiskutya bohócságain, mint máskor egy hét alatt)
- apukám képtelen veszíteni mindenféle társas- és kártyajátékban, ezért vagy kihagyjuk őt belőle, vagy tudjuk, hogy itt bizony csalásra vagy sértődésre számíthatunk egy-egy parti közben/végén
- anyukám végigsírja Pavarotti temetésének közvetítését, mi pedig szép csendben elkerüljük még a környéket is messziről
- a tesóm Valencia sálban, Valencia mezben nézi a meccset, és hangosan ordítozik, mi pedig halálra rémülünk, mikor a legnyugodtam pillanatokban zendít rá
- apukám hugának remegős, zöld trutyi zselét viszünk a kórházba, aminek semmi hasznát nem veszi, de azért megköszöni a gesztust
És én? Ójaj...
- állandóan úgy állok neki kávét főzni, hogy az valahol biztosan folyni fog (konyhaszekrény, padló, ruháim, stb.)
- mindent leejtek, összetörök, mindenben megbotlok, jajgatok, aztán csak mosolygok egyet
- bénázok, sipítozok, S.O.S. tanácsokért hívom apukámat
- anyukámat hívogatom főzés közben tanácsokért, ha elrontok valamit
- a tesómat hívom először rikácsolva, ha a Lego új minifigurát dob a piacra
- és ha nagyon de nagyon beverem a fejem a szekrényajtóba, akkor telefonon megkérdezem apu hugát, hogy akkor most hülye leszek?
Bőven van flúgos tulajdonságunk, de talán éppen az a legjobb a családunkban, hogy ezekkel együtt szoktuk meg és szeretjük egymást. A sok idegesítő kis aprósággal, amik nagyon hiányoznának, ha nem lennének. Ettől vagyunk mi igazi család. Nem a vérszerinti rokonságtól.
Címkék: Kincsek