A pasi (és a focimeccs)

Mióta az eszemet tudom, apukám otthon minden meccset megnéz a tévében (és ezáltal - ha éppen otthon vagyunk - mi is). Nem csak a focit szereti egyébként, hanem mindent, aminek ha csak távolról is, de van köze a sporthoz. Néha már annyira unalmas, hogy küldönféle praktikákhoz folyamodunk, csak ne kelljen tovább nézni a soha véget nem érő billiárd közvetítéseket. 
www.kecskefeszek.hu
Persze a hétvégi focimeccseket mindig nézték a testvéremmel, és abba soha nem szóltunk bele anyukámmal. Nem is nagyon tehettünk mást, mert mindig volt néhány szomszéd, aki átjött meccset nézni, és olyankor anyukám csak akkor szólalt meg, ha édesapa már túl hangosan káromkodott nyáron, nyitott ablaknál. A többiek szintén, de azzal nem anyunak volt teendője. Egy biztos, egy életre megtanultam, hogy kár egy férfi és a hétvégi focimeccs közé állni, mert akinek a vérében van a foci nézés, az már nem változik meg (nem mintha nem lenne nagyon szórakoztató figyelni, hogy ugrálnak, hogyan rágják a körmüket, imádkoznak, fogadkoznak, dobálnak/csapkodnak valamit vagy szidják a bíró prostituálnak vélt édesanyját egy-egy izgalmasabb helyzet közben/után/előtt). Szerencse, hogy így szocializálódtam, mert most igen nagy hasznát veszi ennek a párom, D, aki szintén nagy meccsnéző hírében áll. Jómagam annyit konyítok a focihoz, hogy:
  • A mérkőzés félidején már nagyjából tudom, hogy akinek szurkolunk, az milyen színű mezben játszik (kivétel persze a Fradi, mert a zöld-fehér színek beleégtek a retinámba már kölyökkoromban)
  • Mostmár tudom, hogy a focisták nem pólóban, hanem mezben játszanak, és nem térdzokni van rajtuk, hanem sportszár
  • A srácokat nem zavarja az, ha koszos a mezük. Még akkor sem, ha egy hatalmasat esnek, és végig tiszta sáros mezbe fújják bele az orrukat
  • Trinidad és Tobago az egy és ugyanaz a csapat
  • Még a Gyirmót meccs is legalább olyan érdekes, mint amikor a Juventus játszik
  • A focistákat nem zavarja, ha sok a nyáluk futás közben, mert csak köpnek egy hatalmasat a levegőbe, és bravúrosan még bele is rúgnak a cipőjükkel a köpetbe
  • A meccs végére mindig tudom, hogy melyik csapat kapujánál, milyen neonszínű ruhában áll a kapus
  • És hogy D. nem túl boldog, ha akkor locsolok éppen virágot a tévé előtt, amikor tizenegyest rúg valaki, vagy pedig szabadrúgás van.
D. néha elég türelmes ahhoz, hogy magyarázgassa nekem a szabályokat, és ilyenkor egy ideig igen sok infót szívok magamba, de sajnos ez elég hamar elillan. Az, hogy valójában mit jelent a les, már az öcsém is megpróbálta a fejembe verni, teljesen eredménytelenül. D. is próbálta megmutatni egy alkalommal még bábukkal is, de még rosszabb lett a helyzet, pedig esküszöm, hogy nem vagyok gyengeelméjű. Mindegy, elfogadtam, hogy nem érthetek mindent, és tudom, hogy sikeresen veszem az olyan apró akadályokat, mint hogy 
  • D.-nek már 8 labdája van itthon, és ha valamelyiket nem dugom el elég ügyesen, akkor egész nap csak pattog és pattog és pattog. Aztán jön a kapurarúgás. Egy akkora albérletben, ahol nemhogy kapu nincs, de még egy nagyobb üres falfelület sem
  • Mindig be kell készíteni egy csomag sós pufit a meccsekre, hiszen mi lehetne jobb kísérője egy mérkőzésnek, ha nem ez?
  • A mérkőzés közvetítése előtt fél órával már szörfölni kell a neten, hogy kiderüljön végre, ki lesz a 11 kezdő játékos
  • A kutyáknak türelmesen és hosszasan magyarázza, hogy a következő 90 percben csendben kell lenni, és figyelni kell a tévét
  • Figyelni kell, hogy jön-e a mix. Nos, ezt a mondatot már a tesómtól jópárszor hallottam, most viszont az életem része lett. JÖN-E A MIX. Vagyis: nyer-e tippmixen azokkal a meccsekkel, amiket megrakott a nagy szakítás reményében.
  • Ha nem nyer a tippmixen, akkor egy rövid ideig nagy búslakodás van, aztán jön a hiszti, hogy "én soha többet nem mixelek". Majd pedig jön Batman-D., és azt mondja, hogy sebaj, legközelebb tarolok :)
  • Ha nyer a mixen, akkor viszont hatalmas a boldogság, mind a 253 foga csillog-villog a mosolya közben, és eltáncolja a mix-táncot, ami hosszú és komoly meló, sok gyakorlás és izomláz eredménye:
A nagy végszó nem más, mint az, hogy imádom ezt az egész rituálét, ami a férfiak és a focimeccsek körül van. 
  • a rákészülés a meccsekre, 
  • a foteket elhelyezése a tévé közelébe, 
  • a perec/ropi/pufi és üdítő/sör bekészítése ipari mennyiségben, 
  • a mezek felpróbálása, 
  • szurkolói sálak előkészítése, 
  • a közös ordítozás, 
  • káromkodás, 
  • magasba ugrálás, 
  • anyázás, 
  • ünneplés 
  • vagy közös szomorkodás és a bíró anyukájának emlegetése újra és újra. 

Vicces és maradandó élmény. Köszi srácok!




Megjegyzések