A könyv főszereplője - bár a cím azt sugallja- nem Rosie, hanem Don Tillman genetikusprofesszor, aki nagyon sikeres a szakmájában, és úgy véli, hogy a magánélete is teljesen rendben van. Csak barátnője nincs. Meg egy csomó minden más, amiről mi, egyszerű halandók nem is gondolnánk, hogy lehet nélküle élni. A történet annyira humoros és egyedi, hogy aki nem rajong az olvasásért, biztosan annak a figyelmét is leköti.
Hogy mitől különleges szerintem?
Don Tillman Asperger-szindrómás. Társas kapcsolatok terén igencsak van mit behoznia, viszont az átlagnál jóval magasabb az értelmi intelligenciája. Az életét átszövi a következetesen összeállított Szabványos Étkezi Rendszer, az aktív testedzés, a munka és az új ismeretek elsajátítása. Sokáig nem igazán érezte úgy, hogy szüksége lenne párkapcsolatra, vagy egyáltalán bármire, ami egy kicsit kizökkenti a katonás menetrendjéből. Aztán jön a feleségkereső projekt és Don élete örökre megváltozik. Rosie nem olyasvalaki, akit logikai úton meg lehet érteni, nem lehet könnyen definiálni, és semmilyen téren nem felel meg Don 16 oldalas feleségfelmérő tesztjének. Pedig Don semmit sem szeret jobban a programok, teendők ütemezésénél.
A legjobban azt szeretem a történetben, ahogyan az író leírja, hogyan gondolkodik/beszél Don Tillman. Ilyen például, hogy "A narancslé nem péntekre volt beütemezve" vagy "Dave és Sonia öt éve próbálkozik a reprodukcióval". Ebben a történetben egy aspergeres fickó életének alakulását ismerhetjük meg, amit olykor a legkevésbé sem hétköznapi dolgok tarkítanak (mint pl. Borjú Dave születése). Imádnivalóan eredeti a sztori, bármikor szívesen újraolvasom, és ugyanúgy nevetek a poénokon, mintha először olvasnám őket. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!
