Napi Kincsek Tárháza: Óvónéni és Édesanya (az én édesanyám) szemével

Anyukám már sokszor bizonyította, hogy remekül ír. Ezúttal a szívemhez legközelebb álló ünnepről, a karácsonyról szól a bejegyzése. Olyan gondolatokat fogalmaz meg óvónéniként, és édesanyaként, amelyeket sokan megszívlelhetnének ebben a mindennapi mókuskerékben (főleg az ünnepek közeledtével). Fogadjátok szeretettel!

A cikk Kristófné Ági írása

Íme, megérkezett az év utolsó hónapja! Jelzi ezt sok minden: Mikulásról és karácsonyról szóló dalolás hallatszik ki az óvodák és iskolák ablakain, a boltok polcain és a kirakatokban megjelennek a különböző csokoládédíszek és papírtrombiták, mindenütt színes-villogó lámpafüzérek, e-maileket és üzeneteket kapunk az ünnepekre vonatkozó jókívánságokkal, kedvenc pocsolyáinkon vékony jégréteg csillog, és esetleg (végre egyszer időben!) hóhullás is megörvendeztet bennünket!

És eljutottunk az ünnepkör legfontosabb kérdéséhez: mit jelent nekem-nekünk (kicsiknek és nagyoknak) még csak nem is az ünnep, hanem a készülődés… Az érvényes kérdés, amelyre azért mégsem ártana válaszolnunk (legalább magunkban), hogy az ünnepi inflálódás, díszözön és bóvlidömping közepette az amúgy lélekemelő és izgalmas készülődés kacatgyűjtő, pénzfitogtató „essünk túl rajta”, vagy csendes karácsonyi áhítat. Ha van őszinte válasz, akkor tartalmat, értelmet nyer karácsonyi készülődésünk! Mert igenis számos példát látunk arra, hogy vásári forgataggá válik legszebb ünnepünk, hátborzongató, nagyüzemi ünnepléssé. A polcokon találunk műfenyőből készült adventi koszorút, fröccsöntött jászlat, a hupikék törpikék hangján angolul éneklő műanyag vagy plüss angyalkát, a pásztorok és a háromkirályok háromszázféle variációját, sőt a kisded Jézus minden elképzelhető és elképzelhetetlen megjelenési formáját is!

A készülődésben - vásárlásban a különböző családok átörökítik hagyományaikat gyermekeikre. A konkrétumok (és egyenlőre leginkább csak azok) iránt fogékony apróságoknak elég nehéz a hitvilág hagyományait a szinte felismerhetetlen karácsonyi figurák látványával harmóniában előadni. Természetesen nem biztos, hogy mindenki a karácsony vallási tartalmában mélyül el, de a szeretet-összetartozás-meghittség együttesében mindenképpen. Azt is el kell fogadnunk, hogy változnak az idők, valóban kevesen érnek rá otthon koszorút fonni, gyertyát önteni, különleges díszítéseket kitalálni és elkészíteni. Ám a talmi dolgokat nagyon fontos lenne megkülönböztetni a karakteres értékektől, s ez utóbbiakat gyermekeinkkel megláttatni!

A legnagyobb probléma az, amikor kizárólag a szerzés hatja át az ünnepet megelőző időszakot! Az ajándékozás mértéke, vagy inkább mértéktelensége hihetetlen méreteket öltött! Vannak olyan családok, akik szabályosan túllicitálják egymást a vásárlásban. Ezen emberek esetében a saját készítésű ajándékok szinte nem is okoznak örömet. Úgy gondolom és tapasztalom, hogy ez az országosan jelentkező és érzékelhető probléma a mi falunkban még nem tudott meghonosodni (mint annyi más devalválódott érték sem)! Óvodánkban kb. százhúsz kisgyermek kétszáz szülőjével és még több nagyszülőjével kerülünk napi kapcsolatba, így ez a következtetés talán megalapozottnak mondható.

Az óvoda csoportjaiban adventi időszakban munkadélutánt szervezünk, ahol a szülők meglepetést készítenek csemetéjüknek. Ezeket a gondosan, esztétikusan, és nagy titokban elkészített tárgyakat később gyakran látni ablakokban, polcon, falon a gyerekek otthonában. Természetesen az apró ujjak is buzgón ügyködnek az oviban a szülőknek készített csodás ajándékokon: aranyfestékkel pingáljuk a fenyőfácskákat, mintázzuk a szebbnél szebb gyertyatartókat és csillagokat, bájosak a hajtogatott angyalkák is (még akkor is, ha kicsit kancsalítanak…)! Így a gyermek a szülőn keresztül, és a szülő a gyermeken keresztül megtanulja megbecsülni a fáradságos munkával készült, személyre szóló ajándékokat! A kicsi gyermek sokszor nem is érti, miért nem kapott ő is olyan drága ajándékot, mint a tévéreklámban látott kortársa. Vagyis: miért nem hozott a Jézuska barbiházat, plazmatévét? Okos felnőtt ezt áthidalja: „Mert a Jézuska pontosan tudja, ki miben ügyes, mivel tud a legjobban és legokosabban játszani!”

Át kell látnunk a karácsony igazi tartalmát: egyikünknek a Megváltó világra jövetele, másikunknak, mint kultúrtörténeti hagyomány adja az ünnep mélységét, közös kell legyen azonban, hogy tulajdonképpen magunkat ajándékozzuk szeretteinknek azzal, hogy gondolunk rájuk. Ahogy a pásztorok ajándékot vittek a kisdednek, úgy adjuk oda szeretteinknek mi is, amire testének-lelkének szüksége van. Az öröm ne az ajándék értékének szóljon, hanem a gesztusnak, annak, hogy „rám gondolt”. Például: kaphatunk ajándékba egy könyvet, ami már megvan…ám olyan kedves szavakat írt bele az ajándékozó, hogy soha nem adnánk tovább. Ebben az esetben a kézzel beleírt néhány sor maga az ajándék!

Adjuk oda magunkat, és fogadjuk be a másikat teljes szívünkkel!

Az óvodában minden egyes vers, dalocska, betlehemes strófa ezt az érzelmi ráhangolódást hivatott megteremteni a kicsikben. Együttes ráhangolódás arra, hogy Szenteste szeretetben tudjon a családjában ünnepelni. Ezért ezeken a gyertyafényes napokon a karácsonyfa alatt beszélgessünk és meséljünk sokat, játsszunk az új társasjátékkal, legóval, babával életkortól függetlenül, legalább ilyenkor száműzzük a televízió sokszor tömeghipnotizáló giccshalmazát. A mértéktelen sütés-főzés helyett készítsük el inkább a legkedvesebb finomságokat—együtt! Közben lehet titkolózni, „kiskarácsonyt” énekelni, zenét hallgatni, nyalakodni, nagyokat nevetni! Az ünnepi teríték mellett elhelyezett személyre szóló versike vagy jókívánság szintén nagyon meleg gesztus lehet! A család együtténeklése vagy muzsikálása, egy-egy vers-novella felolvasása, régi karácsonyi emlékek felidézése a nagyszülőkkel egészen biztosan örök emlék, lelkeket érintő élmény!

Óvónéni és Édesanya (az én édesanyám) szemével - Gondolatok a karácsonyról