„A zene az emberiség egyetemes nyelve.”

Ha van valaki, akitől a klasszikus zene szeretetét "megörököltem", akkor az az anyukám. Nem mondanám, hogy hosszú, zenehallgatással és okítással telezsúfolt órákat töltöttünk együtt a könyvtárszobában, de a klasszikus zene már egészen korán becsordogált az életembe, és kialakult a saját ízlésem, megvannak a saját kedvenceim is. Anyukám két helyzetben biztosan tud sírni. Ha integet az autónk után, és ha Beethoven sírjánál áll. 

Sok éven át tanultam zongorázni, és Beethoven művei hamar megérintették a szívem, még a gimiben is a Für Elise dallamaival csengettek be az órákra. Egészen egyedülálló amit alkotott. Anyukámnak ebben a bejegyzésében arról ír, hogy milyen szerepet tölt be az életében a zene, és arról, hogy vajon miért és hogyan alkotott Beethoven maradandó értékeket. 

(Ha szívesen olvasnátok még anyukámtól bejegyzéseket, ezekre kattintva megtehetitek:)
Rendhagyó vendégposzt - Így látott anyukám kamaszkoromban
Tavaszi munkálatok - avagy hogyan zsarol anyukám
Kamaszkori kabátkérdések - reszkess ősz!
Óvónéni és Édesanya (az én édesanyám) szemével - Gondolatok a karácsonyról

Az én zeneszerzőm: 
Ludwig van Beethoven
A cikket Kristófné Ági írta

Szerencsés esetben minden ember korán rátalál arra a tevékenységre, amivel ellensúlyozhatja napi fáradalmait, konfliktusait, monoton-kötelező feladatait, testi-lelki panaszait. Ismerőseim között akad, aki lelkes a sütés-főzésbe veti magát, van aki olvas, varr-kézimunkázik, akad, aki ilyenkor szenvedélyesen fut, túrázik, zenét hallgat… Nos, én az utóbbiak közé tartozom.

Mondhatom, hogy születésemtől kísér a zene szeretete, az igényes zene jelenléte természetes jelenség volt életemben kora gyermekkoromtól fogva. Édesanyámtól halottam az első népdalokat, s a két szólamban, illetve kánonban éneklést is tőle tanultam.
Minden lehetséges fórumon (továbbképzések, koncertek) igyekeztem és igyekszem zenei tarsolyomat bővíteni. Zenehallgatásaim tárgya főképpen kedvenceim: a barokk zene, a bécsi klasszikusok, de nyitott vagyok a népzene, és az úgynevezett komolyzene minden szemelvényére! Hiszek benne, hogy a zene kifejezi, amit nem lehet elmondani szavakkal! Abban is hiszek, hogy a zene láthatatlan szálakkal köt össze bennünket, embereket. „ A zene az emberiség egyetemes nyelve.” (Henry Longfellow) Számomra a zenehallgatás az igazi feltöltődés! Néha egyszerűen csak gyönyörködtet, élvezetet okoz. Máskor érzem, hogy általa a gondok, gyötrelmek, szorongások fölé emelkedem. Számomra ebben rejlik a zene morális ereje.

13 éves koromtól megváltoztatta az életemet a bakelit lemez, amit karácsonyra kaptam: Beethoven: 3. szimfónia... bár Mozarttal csak ezután ismerkedtem meg… Beethoven műveit kamasz éveimtől kezdve szenvedélyesen kerestem-kutattam-hallgattam, sorsközösséget keresve és érezve impulzív, harcos személyiségével, csodálva zsenialitását, zenei intellektusát. „Beethoven öröksége van olyan jó mentség az emberiség létére, mint bármi más, amit felhozhatnánk, és talán halvány reményt is kínál a túlélésünkre.” (Robbins Landon)

Születése után több mint kétszáz évvel a Németországban megjelenő útikönyvekbe méltán írják e rövid mondatot: „Szülőházában sosem hervad a babér.” - mert az odalátogató zenerajongó turisták ezrei, főleg az amerikaiak, egy-egy babérkoszorút helyeznek el ott, a nagy zeneköltő tiszteletére. Flamand ősök német leszármazottja. Édesapja is muzsikus volt, udvari zenész, tenorista; ő pedig csodagyerek, akárcsak Mozart, de másképpen. „Nem helyezkedett be alázatos szellemmel az élet és a kultúra kialakult köreibe, inkább meghódította, maga alá gyűrte azokat; nem bennük, felettük élt. Az volt, aminek a köztudat tisztelte: hérosz (hős). Zenéje a teljes életet tükrözi, egy egész világ alakul ki belőlük, melyben az univerzum tükröződik. Benső életében a szeretet, a jóság álmai alatt Beethoven valami sötéten, elemezhetetlen szenvedéllyel forrongó, elementáris ösztönélet vad erőit érezhette, melyek vulkanikus, földalatti zörejekkel kisérték az emberiesség meleg líráját. Mélyen öntudata alatt viharok tomboltak, tengerek zúgtak, kígyózó gyökerek fonódtak, égretörő ágak terpeszkedtek és megmagyarázhatatlan virágok nyíltak: őstermészet. 


Minden idők egyik legnagyobb alkotásában – a IX. szimfóniában – az öröm himnikus hangjaival idézi azt a megváltó pillanatot, amikor a külső élet, a sors, az egész világmindenség, szerelmesek, barátok, hősök, cherubok, napok és csillagok ragyogó seregei tárt karokkal elébe sietnek életünk legmélyebb boldogságvágyának." (Solti György) Egy társasági beszélgetés során az egykori Thomas-Cantorról (Bach), a Tamás-templom karnagyáról és művészetéről esett szó, melynek során Beethoven váratlanul e szavakkal kiáltott közbe: Nicht Bach, sondern Meer sollte er heissen. (Nem pataknak, hanem tengernek kellett volna hívni őt!) Élete utolsó éveiben remeteként élt. Visszavonult az emberektől.

Sorsának tragédiája, hogy 1802-től kezdődően fokozatosan veszíti el hallását.(Ez a betegség ma már gyógyítható!) 1812-ben az Esz-dúr zongoraversenyt még ő játszotta, és 1822-től már csak levelező-füzet segítségével tud embertársaival „beszélgetni”. A IX. szimfóniát és a Missa Solemnist már teljes süketségben komponálta. 1827. március 26.-án hunyt el. Feljegyezték, hogy azon a napon esett a hó, sütött a nap, dörgött, villámlott. A természet különös módon búcsúztatta nagy fiát. Temetésén 20.000 ember vett részt.

Meghatottan álltam sírja előtt, hamvai a Bécsi Központi Temetőben nyugszanak, sírkövén nincs más felirat, csupán egy szó: 
BEETHOVEN
Azóta elmúlt kétszáz esztendő, s napjainkban, amikor egy-egy zeneművét előadják, a zeneszerető közönség zsúfolásig megtölti a hangversenytermeket.
 Miért? 
Az indoklás igen rövid.
Művei felett nincs a múló időnek hatalma!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése